Emma
9 °C
26 °C

Karácsony: Jön az oligarcha- és offshore-adó

2018.04.05. 16:55

Nem fog a Jobbiknak kampányolni, kormányváltás esetén a Jobbik-frakcióra nem támaszkodik, de Gyurcsány Ferencet sem akarja kormányában látni Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje, aki a Hvg.hu-nak adott hosszú interjút. Kiderül belőle, hogy négy éve nem ivott unicumot, már nem kell neki unicum semmihez, és hogy szerinte egy szocialista frakcióval a háta mögött nem lesz súlytalan miniszterelnök, az pedig elhamarkodott kijelentés, hogy elképzeléseit megfúrhatják a szocialisták. 

Arról, hogy a közvélemény-kutatásokban hogyan állnak, azt mondta: „Egy megfélemlített országban nem lehet pontos felméréseket készíteni, a közvélemény-kutatások alapján Lázár János bábjának kellene vezetnie Hódmezővásárhelyet, de ez nem így lett.”

Karácsony sajtótájékoztatót is tartott csütörtökön, ahol egyebek mellett arról beszélt: ha kormányra kerülnek, az alacsony keresetűek a minimálbérig nem fizetnek adót, valamint bevezetik az oligarcha- és az offshore adót. Arról is beszélt: az igazságos adórendszer, illetve rezsipolitika megvalósításán túl az is a választás tétje, hogy Magyarország kap-e még támogatást az Európai Uniótól. Kormányra kerülése esetén első intézkedései között említett egy átgondolt, hathatós gyermekszegénység elleni program elindítását, egy antikorrupciós csomag megvalósítását, az európai ügyészséghez történő csatlakozást, az antikorrupciós ügyészség létrehozását, valamint Paks II. felmondását.

Kérdezték arról is, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint szakértői kormányt kell felállítani, majd egy év múlva új választást tartani, ha a baloldali pártok nyernek. Karácsony Gergely szerint az a párt adja a miniszterelnököt, amelyre a legtöbben szavaznak, ez várhatóan az MSZP-Párbeszéd szövetség lesz. Jelezte, kormányában pártoktól független szakértők lesznek többségben és a DK támogatására is számít ebben a kormányban.

A HírTV birtokába került, a lehetséges soproni Fidesz-támogatók adatait tartalmazó listáról azt mondta, a Fidesz minden eszközt, így a törvényteleneket is igénybe veszi ahhoz, hogy megtartsa hatalmát. Ugyanezt mondta lapunk információi kapcsán arról, hogy egy izraeli magán-hírszerzőcég állhat a civil szervezetek lejáratása mögött. Karácsony Gergely úgy értékelt, ez az ügy is mutatja azt, hogy a hatalom minden eszközt bevet annak érdekében, hogy hatalmát biztosítsa. Szerinte nemcsak civil szervezetek, hanem ellenzéki politikusok is ki vannak téve annak a veszélynek, hogy törvénytelen eszközökkel nyomoznak utánuk, írja az MTI.