Tekla
8 °C
20 °C

Kövér László ellenzéki csalástól tart a választáson

2018.04.06. 21:10

Magyarország végleg feloldódik "a globalista szennyáradatban", ha vasárnap rosszul döntünk - vizionálta Kövér László házelnök a Pestisrácok.hu-nak adott interjújában.

Kövér, aki a Fidesz választmányi elnöke is, egy valódi nemzethalált helyezett kilátásba arra az esetre, ha vasárnap nem győz a Fidesz. Az ellenzéket pedig hazaárulással és csalás előkészületével vádolta meg. "Egy világhatalmi játszma háborús terepe vagyunk, aminek a lényege, hogy a gigantikusra nőtt tőkekoncentrációk útjából el kell takarítani a nemzetállamokat.

Ebben a háborúban az ellenzék soraiban vannak olyan politikai vezetők, akik elárulták a saját népüket, tehát nem a saját választóikat képviselik, hanem azokat, akiktől a zsoldot kapják

- mondta Kövér.

Az interjúban - a kérdezőkkel teljesen összhangban - azt is kifejtette, hogy az ellenzéket ismerve teljességgel elképzelhetőnek tartja, hogy csalással próbálkoznak majd a választáson. Érdemes az erről szóló kérdés-választ külön is megismerni.

PS: Ismerjük jól a magyar történelemből a hazaáruló baloldalt, amely nemcsak 1947-ben, de most is képes lehet választási csalásra. Igaz, akkor szovjet megszállás volt, most meg – ahogy Ön is mondja – egy globális elit megszállási kísérlete zajlik. Ennek fényében tart-e a csalástól, hiszen pénz, paripa megvan hozzá azon az oldalon?

Kövér László: Valóban a globalista megszállás elleni küzdelem zajlik Magyarországon, amely megszállás céljai, az életünkre leselkedő veszélyei nem annyira nyilvánvalóak, mint voltak akkor, amikor a hódítók még tankokon érkeztek. (...) A tét tehát az ellenoldal számára sem kicsi. Biztosak lehetünk benne, hogy mindent megpróbálnak majd – akár a törvényesség határain túlra is merészkedve –, hogy ne folytatódhassék az a politika Magyarországon, amely olyan csúnyán keresztül húzta a „szép új világ” felépítéséről szőtt terveiket. De mi is láttunk egyet s mást 2002 óta, így talán már nehéz lesz meglepni bennünket. Mindenesetre nem árt nyitva tartani a szemünket és a fülünket.

Színvonaltalan kampány

Kövér szerint "a kampány attól is olyan mérhetetlenül színvonaltalan, hogy nincs benne egyetlen releváns állítás, amivel vitatkozhatnánk". A Fidesz-KDNP-nek ott a programja, amelyet 1998-ban kezdett megvalósítani, és amit 2010 után folytatott, ott van két kormányzati ciklus teljesítménye, páratlan eredménylistája - mondta.

De mit tud felmutatni az ellenzék? - tette fel a kérdést Kövér László.

Hogy ingyen lesz a gáz, víz, villany, ahogy Gyurcsány mondja, vagy harmadával csökkentik a rezsit, mint a szocik hirdetik? Na, ne hülyéskedjünk!

Hányszor tetszettek gáz- és villamosenergia-árat emelni, duplájára, triplájára a 2002-t követő nyolc év alatt, miközben nem volt gáz-ár-e-me-lés? Van értelme ilyen emberekkel, ilyen állításokkal vitatkozni?" - mondta.

Sok ilyen korrupt kormányt kíván, mint a jelenlegi

Véleménye szerint akik elhiszik, hogy "a miénk minden idők legkorruptabb kormánya", azoknak üzeni: "szavazzanak bátran ránk, hiszen a rendszerváltás utáni időszak legsikeresebb nyolc éve áll mögöttünk, csupa-csupa olyan eredménnyel, amelyekből - valószínűleg - még ők és családjuk is hasznot húzott.

Kövér László úgy fogalmazott: "Kívánok tehát a következő 28 évben is sok ilyen korrupt kormányt, mint a jelenlegi, hogy miközben mindent ellop, az ország mégis ilyen ütemben épüljön, és minden családnak több maradjon a pénztárcájában."