Nem tudja, melyik pártra szavazzon? Segítünk!

További Választás 2018 cikkek
Április 8-án országgyűlési választások lesznek, ezt valószínűleg már majdnem mindenki hallotta. Viszont nagyon sokan vannak még, akik szavaznának, de nem döntötték el, melyik párt mellett teszik le a voksukat.
Bár kutatások szerint az emberek jelentős része az utolsó napok impulzusai alapján dönt – sőt, sokan csak a szavazófülkében –, nem muszáj az utolsó pillanatokra hagyni az életünket akár hosszú távon is befolyásoló ikszelést.
Ha a napi hírzajból nehezen szűri ki, hogy melyik párt értékrendje áll önhöz a legközelebb, akkor érdemes kitöltenie az alábbi teszteket. Ezekkel 5-10 perc alatt könnyen kiderítheti, hogy a véleménye mely pártokéhoz közelít leginkább, érdemes többet is kitölteni, ha szeretne árnyaltabb képet kapni saját pártpreferenciájáról.
1. Voksmonitor
Az alkalmazást a K-Monitor nevű korrupciókutató civil szervezet fejlesztette, hasonlót készítettek már négy évvel ezelőtt is. Az app a válaszadóhoz rendeli a hozzá legközelebb álló pártot, a készítők igyekeztek magukat a pártokat is bevonni, hogy minél pontosabb végeredmény szülessen.
„A kérdéseket az alkalmazás elkészítése előtt eljuttattuk a legesélyesebb pártok képviselőihez. Az Együtt, a Momentum, a DK, az MSZP–P és az LMP tisztelt meg minket a válaszok kitöltésével, míg a Fidesz–KDNP és a Jobbik nem reagáltak megkeresésünkre. Közvetlen válaszok hiányában a K-Monitor a pártok programját és kommunikációját – illetve a kormánypártok esetében írott választási program híján a meghozott intézkedéseket – vette alapul a válaszok kialakításánál” – írták az alkalmazás bemutatásában.
Itt lehet kipróbálni:
2. Kire szavazz?
A Kire szavazz? projekt tavaly októberben indult három budapesti szakkollégium (Bibó István Szakkollégium, Heller Farkas Szakkollégium, Rajk László Szakkollégium), valamint a Corvinus Informatikus Diákkör közreműködésével.
„Egy olyan független, objektív és szakmai szempontokon alapuló kérdőívet kívántunk megalkotni, amelyben valamennyi kérdés és az azokra adott válaszok is a pártok hivatalos programján és nyilvános álláspontján alapulnak. Ennek megfelelően a kérdőív kitöltése után lehetőség nyílik a kérdések és válaszok forrásainak megtekintésére" – írták a projekt oldalán.
A teszt 10 témakörből tartalmaz 23 kérdést. A kérdőívet innen lehet elindítani.
3. Vokskabin
A Vokskabin a budapesti Andrássy Egyetem és a netPOL (Politikai Kommunikációs Hálózat) közös kezdeményezése. A Vokskabin politológusokból, történészekből és az egyetem diákjaiból álló szerkesztői csapata első alkalommal, az országgyűlési választások alkalmával, olyan kérdéssort állított össze, melyben a gazdaságra, a demokráciára, a politikai kultúrára, valamint a bel- és külpolitikára vonatkozó kérdések kaptak helyet – írták a projekt oldalán.
A teszt 35 kérdésből áll, és a kérdésekre adott válaszokat az alapján is súlyozzák, hogy a kitöltő mennyire fontosnak ítéli meg az adott témakört. Innen lehet elindítani.
4. Szavazapp
Szavazapp néven van egy okostelefonos választási applikáció. A fejlesztők szerint ha valaki nem tudja, kire akar szavazni, annak érdemes kipróbálnia az iOS-en és Androidon is működő appot.
Azt írták: „A magyar demokrácia iránt elkötelezett fiatalok készítettek egy olyan mobilapplikációt, amely segít az embereknek abban, hogy pártot válasszanak maguknak április 8-ra. De az applikáció segítségével azok is ellenőrizhetik választásukat, akik már tudják, kire szavaznak. Az okostelefonra is letölthető program célja, hogy minél több embert aktivizáljon a 2018-as országgyűlési választások előtt. És minél többen véleményt alkossanak a kormánypártok és az ellenzék politikájával kapcsolatban."
A felmérésben huszonöt állítást fogalmaztak meg a 2018-as választáson induló pártok programjai és nyilatkozatai alapján. A felhasználóknak el kell dönteniük, melyik állítással értenek egyet, és melyikkel nem. És azt is meg kell adniuk, mennyire fontos számukra az adott téma. A kérdések többek között az egészségügy, az oktatás, a gazdaság és a menekültválság témakörét ölelik fel.
Aztán megkapják a választ, hogy elvileg ki a pártjuk.
+ 1 Kakukktojás
Bár az első négy alkalmazás pártoktól függetlenül készült, a felsorolás azzal együtt teljes, ha megemlítjük, hogy a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet is készített egy ilyen oldalt. A 32 kérdésből álló Pártkeresőt innen lehet elérni.
(Borítókép: Az országgyűlési választások szavazólapjai az ÁNY Biztonsági Nyomda kőbányai telephelyén, 2018. március 22-én. Fotó: Huszti István/Index)
Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.