Medián: Hajszálon múlhat a Fidesz kétharmada

IMG 0902
2018.04.07. 18:48

A Medián szombaton publikált felmérése szerint a Fidesz-KDNP listájára várhatóan 44 százaléknyian fognak szavazni, a kormánypárt így kétharmad körüli többséget szerezhet a parlamentben. Erről a kutatást megrendelő RTL Klub és 444.hu számolt be.

A Medián a választás előtti két és fél napban 3000 fős mintán igyekszik kideríteni a választási részvételi arányt és a pártok esélyeit. A szombat délelőttig beérkezett adatokból alapján 64 százalékos részvétel várható (a legutóbbi, március végi előrejelzésben 66 százalékos részvétel szerepelt). A Medián szerint a korábbi évek tapasztalatai azt sugallják, hogy akár 65 százalékot is meghaladhatja a részvétel.

A megkérdezettek 48 százalék mondta, hogy kormányváltást szeretne, március végén még csak 42 százalék volt az arányuk. A kormányváltást óhajtók viszont kevésbé aktívak, a Medián szerint az utóbbi napokban a Fidesz mozgósítása volt sikeresebb. 

Az előrejelzés szerint így a kormánypártok ismét sima győzelmet aratnak, és hajszálnyira lesznek a kétharmados parlamenti többségtől. Listán 44 százalékot kaphatnak, a második legjobb listás eredmény a Jobbiké lehet (21%), míg az MSZP-Párbeszédnek 14 százalékot jósol az előrejelzés, amely szerint a DK és az LMP is bejut a parlamentbe.

(Borítókép: Fidesz kampányzáró Székesfehérváron. Fotó: Nagy Szabolcs / Index)