A Momentum szerint nem pártatlan az NVB elnöke

2018.04.07. 10:47

Kifogást nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz a Momentum elnöke, Fekete-Győr András, amiért Patyi András, az NVB elnöke szerdán felszólalt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus átadásán (Patyi az NKE rektora is).

Kifogásában a Momentum emlékeztet rá, hogy a rendezvényen felszólalt Orbán Viktor is, és mivel nyilvánvalóan kampánytevékenységet folytatott, egyértelművé tette, hogy a Fidesz listavezetőjeként nyilatkozott.

 Orbán egyebek mellett ezeket mondta:

Aki az ellenzék jelölteit választja, a bevándorlóország mindennapjai felé vezető ösvényt választja.

(...)

Aki a mi jelöltjeinket választja, az a biztonságra voksol.

(...)

Nem szeretnék kertelni, a most vasárnapi választások a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jövőjére is hatással lesznek.

Patyi András a beszédében egyebek mellett ez hangzott el:

Tudjuk, hogy ez a teljes egészében magyar költségvetési forrásból megvalósult beruházás kiemelt áldozatvállalás a magyar Kormány és az adófizetők, végső soron a nemzet részéről. Ezért minden ránk fordított forintot hálával fogadunk és megbecsülünk.

Patyi a rendezvényen hosszan beszélgetett a kampányoló miniszterelnökkel.

Beadványában a Momentum azzal érvel, hogy a tisztességes eljáráshoz fűződő alkotmányos alapjog tekintetében – az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatai szerint – az eljáró testületnek nem elég pártatlannak lennie, de annak is kell látszania.

Márpedig Orbán a beszédben a választások kimeneteléhez kötötte az NKE jövőjét. A Momentum szerint ez azt a látszatot kelti, mintha az NVB elnöke a kormányfő illetve a Fidesz sikerétől függene.

Hasonlóképp, amikor Patyi arról beszélt, hogy a kormány támogatását hálával viszonozzák, az szintén a függőség látszatát kelti.

Ha sérül a pártatlanság, sérülhet a tisztességes eljárás alkotmányos követelménye, valamint a választási eljárásról szóló törvénynek több alapelve is, mondja a Momentum, ezért kérik az NVB-től a jogsértés kimondását.