Nagyot futott Lázár János a februári pofon után
További Választás 2018 cikkek
Amilyen bánatos volt a hangulat öt héttel ezelőtt a hódmezővásárhelyi Fidesz-irodában a polgármester-választáson elszenvedett váratlan vereség után, annyira ünnepelhetett a párt április 8-án.
Nemcsak Lázár János hozta könnyedén saját választókörzetét egyéniben – az eredmények alapján az ellenzék koordinált visszaléptetései sem segítettek volna, de a Jobbik és az MSZP nem is tudott megegyezni –, de a Fidesz is jól szerepelt mind a megyében, mind országosan.
A bizonytalanság a nap elején azért megvolt, Lázár szavazata leadásakor is kerülni akarta a sajtót, és még fél hétkor sem tudták a pártban megmondani, tart-e sajtótájékoztatót este a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Kétharmad, kétharmad!
Amint elkezdtek bejönni az eredmények és nyilvánvalóvá vált Lázár helyi és a párt fölényes országos győzelme, döntés született a sajtótájékoztatóról, amely némi késéssel kezdődött.
A megjelent fideszesek nem bánták a várakozást, Kossuth-nótákat énekeltek – vidáman dalolt a februári fiaskó áldozata, Hegedűs Zoltán polgármester-jelölt is –, majd azt skandálták: kétharmad, kétharmad!
Aztán jobb lózungokat találtak: „Hír té-vé! Hír té-vé!” és „Puha vagy, Lajos!”
Az újabb szólamokat Lázár János megjelenése szakította meg:
„A magyarok győzelmét ünnepeljük. Megtanultuk és mindenkinek megtanítottuk, hogy azért a víz az úr" – mondta Lázár, akinek Márki-Zay Péter nyilatkozatára utaló idézetét kitörő üdvrivalgás fogadta.
„Ma a demokrácia ünnepét ültük, gratulálok mindenkinek, aki elment szavazni, és nem hagyta, hogy más döntsön a feje fölött. Szeretném megköszönni azt a 28 595 szavazatot, amit kaptam." Ez hatezerrel több, mint amennyivel 2014-ben nyert választókörzetében.
„Akik a Fideszre szavaztak, megvédték Magyarország jövőjét, köszönettel tartozunk mindannyiuknak, akik támogatták a Fidesz jelöltjeit" – mondta Lázár, családjának is megköszönve a kitartást.

„Különösképpen szeretném megköszönni Orbán Viktornak, akinek gratulálunk a választási győzelméhez. Tekintettel arra, hogy politikai pályafutásom lenehezebb csatáját vívtam és győztem, köszönöm a támogatását."
Lázár megköszönte Makónak a szavazatokat, és Hódmezővásárhelynek is, ahol „február után revansot vett” a Fidesz.
Lázár együttműködést ajánlott Kiss Attilának és Rója Istvánnak, a Jobbik és az MSZP jelöltjének, hogy közösen biztosítsák a növekedést a városnak. „Szeretnék mindenki képviselője lenni, azoké is , akik nem rám adták voksukat” – mondta, befejezéskor szűnni nem akaró vastapsot aratva.
„112 kormányinfón válaszoltam minden kérdésükre, kérem, most engedjenek el aludni" – mondta a miniszter.