Konrád
8 °C
26 °C

Gyurcsány Ferenc is győzött a választáson

2018.04.09. 01:51

A vártnál gyengébben teljesített a Demokratikus Koalíció a 2018-as országgyűlési választáson: éppen csak becsúsztak a parlamentbe 5,53 százalékkal. De hiába végzett a vesztes oldalon, Gyurcsány Ferenc nem lehet elégedetlen.

A Demokratikus Koalíció (DK) ugyanis nem csak megőrizte parlamenti helyét, eddigi mandátumainak számát több mint duplázta:

a korábbi négy helyett kilenc helyre küldhetnek most képviselőt.

Ezzel a negyedik legnagyobb párt lesznek, önálló frakciót alakíthatnak, az LMP előtt végeztek. (Akik bár listán jobb helyezést értek el, végül 8 mandátumuk lesz.)

Nem volt még cél a kormányváltás

Gyurcsányék parlamenti pozíciója tehát erősödött, legfeljebb a korábbi becslések tükrében tűnik gyengébbnek az eredmény. A DK-t ugyanis 5-13 százalék körülire mérték listán, a becslések 7-15 mandátumról szóltak, Gyurcsány pedig korábbi nyilatkozata szerint 20 helyet is reálisnak érzett, de 10-re mindenképpen számított. Igazán csalódott mégsem lehet,

Gyurcsány Ferenc ugyanis valódi céljához közelebb került.

A DK elnöke soha nem csinált titkot abból, hogy pártját a legnagyobb baloldali erővé szeretné növeszteni, majd idővel a többi baloldali pártot bekebelezve egy nagy konglomerátum élén indulni hadba Orbán ellen.

Erre az idei választásokon még nem lehetett esélye, alkuereje kevés volt ehhez. Most viszont eltűnt mellőle néhány versengő kispárt, illetve legfőbb riválisa, az MSZP lényegében elvesztette vezető párti státuszát.

Gyurcsány így egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy átvegye a vezető szerepet a baloldalon. Azt egyelőre nem tudhatjuk, ez megtörténik-e valaha, de

A két párt versengése ettől függetlenül is sokáig eltarthat, meghatározva ezzel a parlamenti baloldal arculatát, témáit, tagoltságát. Mindezzel pedig leginkább a fidesz jár jól.

Kilenc mandátum

A DK három egyéni választókerületet húzott be, mindhármat Budapesten.

  • A Budapest 5. választókerületben, amelyhez Terézváros és Erzsébetváros tartozik, Oláh Lajos nyert, lenyomva a fideszes Bajkai Istvánt.
  • A Budapest 11. számú választókerületben, Újpesten Varju László maga mögé utasította a fideszes Zsigmond Barna Pált.
  • A DK-s Hajdu László pedig a 12-es számú választókerületben nyert, a fideszes László Tamást győzte le.

Ezeken kívül több olyan kerület is volt, ahol szoros volt a végeredmény, főleg Budán, de nagy küzdelem volt a fideszes Kocsis Máté kerületében is, illetve a DK-s Ara-Kovács Attila is jó esélyekkel indult a budapesti 6-os számú választókerületben. Ők végül alulmaradtak a fideszes jelölttel szemben.

Listáról bejutott a Parlamentbe:

  • Gyurcsány Ferenc
  • Molnár Csaba
  • Vadai Ágnes
  • Niedermüller Péter
  • Székely Sándor
  • Gréczy Zsolt

Lassan építkeznének

Az MSZP platformjaként induló DK csak 2011-ben lett önálló párt, és úgy vált mostanra a parlament stabil tagjává, hogy önállóan tulajdonképpen eddig nem is indult magyar parlamenti választáson. Vezetője pedig az a Gyurcsány Ferenc, akiről

tíz évvel ezelőtt még nem sokan gondolták, hogy tartósan a közélet meghatározó alakja maradhat.

A pártnak eddig még önálló frakciója sem volt. Amikor ugyanis a 10 szocialista képviselő kivált az MSZP-ből, nem alapíthatott saját frakciót. Gyurcsányék aztán 2014-ben az először Összefogás, majd később Kormányváltás néven futó, kormányt végül nem váltó pártszövetség tagjaként indultak, listáról négy mandátumot szerezve. Önálló frakciót ismét nem alakíthattak, ahhoz ugyanis legalább öt mandátumra lett volna szükség. (A 2014-es európai parlamenti választásokon önállóan indultak, itt az előzetesen vártnál, és minden eddiginél jobb eredményt értek el - 9,75 százalékot és így két mandátumot szereztek.)

Lenyelni a DK-t

A mostani választás előtt a párt már 2016 végén manőverezésbe kezdett: egyeztetések indultak több ellenzéki párttal is a lehetséges összefogásról. Bár olyan kisebb pártokkal is tárgyalóasztalhoz ültek, mint a Bokros Lajos-féle Moma, a legnagyobb szövetségesnek természetesen az MSZP látszott.

A szocialista Botka László miniszterelnök-jelöltként való színrelépése azonban nem kínált könnyű pályát. Botka Gyurcsány személyét stigmának érezve ultimátumot adott a pártelnöknek. Megüzente, csak egy Gyurcsány nélküli DK-val hajlandó az együttműködésre. A DK azonban erről hallani sem akart. Sőt, 2017 szeptember végén Gyurcsány közölte, beszüntetik az MSZP-vel a “hiábavaló egyezkedést”, és a DK saját listát állít.

Az MSZP is segítette

Hogy hogyan alakultak volna a dolgok, ha Botka a helyén marad, már nem tudjuk meg, októberi visszalépése viszont jól jött a DK-nak. A legújabb válságuk miatt kicsit megriadó szocialistákkal nem csak a külön listát tudták elfogadtatni, hanem a koordinációról is alkut kötöttek.

Felosztották egymás között a 106 egyéni választókerületet, és megállapodtak abban, hogy az MSZP 60, a DK 46 egyéni választókerületben indít saját jelöltet.

A DK később szövetségre lépett a Székely Sándor vezette Magyar Szolidaritás Mozgalommal. Székely a hetedik helyet kapta a DK listáján, de mivel előtte többen is voltak, aki behúzták az egyéni mandátumot is, ő is a parlamentbe kerül.

Az ellenzék gyenge szereplése miatt több párt vezetése is lemondott, Gyurcsány Ferenc nem érezte ennek szükségét. Az eredményeket látva azonban kiábrándult beszéddel zárta a választás estéjét. „Leplezetlen csalódással állapítom meg, hogy az a Magyarország, amiben hiszünk, a nyitott, polgári világ vereséget szenvedett” – mondta a pártelnök. Gyurcsány szerint ezek után a Fidesz kíméletlenül folytatja majd a kormányzást. „Határtalan agresszió és embertelenség jön.”