A NER-burzsoáziának nincs félnivalója

A magas, várhatóan 70 százalék fölötti részvétel mellett született eredmény visszaigazolja Orbán Viktor és a Fidesz politikáját, hiszen előzetesen az elemzők azt várták, hogy a magas részvételből az ellenzék profitálhat. Ráadásul ez az első olyan választás, amit a Fidesz kifejezetten magas részvétel mellett nyert meg.

Bejött Orbán számítása és a Rogán–Habony–Kubatov-csoport munkája:

Persze ehhez kellett egy, a győztes felé erősen lejtő választási rendszer is, meg a kormányoldal hibáinak hatékony kihasználására képtelen töredezett, későn ébredő és rosszul kooperáló ellenzék.

Ordító propaganda és néma csend

A harmadik kétharmadhoz Orbánéknak egy szót sem kellett mondaniuk arról, hogy a következő ciklusban a kormánypártok mihez kezdenek Magyarország valós problémáival, és most egy jó darabig továbbra sem kell majd.

Érthető, hogy a korrupció nem szerepelt kiemelt helyen a Fidesz kampánytémái között, de évek óta süket csend van a szegénységről, a kistelepülésekről, Budapest stratégiai fejlesztési terveiről, meg persze a nyugdíjrendszerről, az oktatásról, az egészségügyről. Ezek az ügyek mindenkit érintenek, a választók felét mégis sikerült meggyőzni, hogy a démonikusnak lefestett és már-már karikatúraszerűen túlrajzolt ellenséggel szemben védelmet kínáló koalícióra szavazzon.

A Fidesz–KDNP listájára több mint két és fél millióan szavaztak, ez a választók közel 49 százaléka. 2014-hez képest ez mintegy 200 ezer pluszszavazatot jelent. A Fidesz ezzel 42 listás mandátumot szerzett, öttel többet, mint négy éve.

A kormánypártok a 106 elnyerhető egyéni mandátumból (várhatóan) 91-et szereznek. Ez irdatlan nagy tarolás, akkor is, ha öttel kevesebb, mint 2014-ben. A Fidesz vidéken visszanyert egy 2014-ben elveszített választókerületet (Miskolcon), de elveszített egy pécsi és egy Fejér megyei választókerületet, Budapesten pedig négyet.

A fővárosban a választók 38 százaléka szavazott a Fideszre, és közel kétharmaduk valamelyik ellenzéki pártra. A választókerületek listás eredményei még nem hozzáférhetők, de a Fidesz a megyei bontás szerint a legtöbb helyen 50 százalék körül teljesített. Tehát miközben a részvétel hasonlóan alakult, jelentős politikai véleménykülönbség alakult ki a főváros és a vidék között, aminek a későbbiekben a kormány politikájára is komoly hatása lehet.

Jön a NER ultra?

Fontos jel, hogy Orbán Viktor az eredményt értékelő beszédében

Ez azt jelzi: folytatódni fog a konfrontatív politika, a kétharmados parlamenti többség pedig arra is lehetőséget ad, hogy a Fidesz a teljes közjogi fegyvertárat bevesse vélt és valós ellenfelei ellen.

Azzal, hogy mi várható a Fidesz győzelme esetén, a héten külön cikkben foglalkoztunk. Azok az intézmények, amelyek még valamiféle ellensúlyt képeztek, így a bíróságok, a független média, a civilek, egyes tudományos és egyetemi szigetek nem sok jóra számíthatnak. Ehhez most hozzájöhet, hogy a Fidesz „elégtételt” vesz a renitens fővároson, például az önkormányzati rendszer átalakításával.

Könnyedén, a szavazatok 48 százalékával szerzett mandátumot Kósa Lajos, aki hetekig bujkált a sajtó elől, hogy ne kelljen válaszolnia arra, miért utaltatott volna 800 millió forintot az édesanyjának egy csengeri nővel. 50 százalék fölött végzett az a Szabó Zsolt, aki egy offshore számlán a hírek szerint 1,2 milliárd forintot parkoltat. Simán nyert a vadászkastély-üggyel terhelt Lázár János is, pedig Márki-Zay Péter februári győzelme után ez egyáltalán nem tűnt biztosnak. A fideszes jelölteken egyszerűen semmi sem fogott, a választók a legkínosabb ügyekért sem büntettek: a NER-burzsoáziának nincs félnivalója.

Vona vesztett, Simicskának annyi 

A vasárnapi eredmény pontot tett az elmúlt évek legnagyobb küzdelmének végére: Orbán Viktor Simicska Lajos nélkül is kétharmados többséghez jutott. Simicska a Jobbikkal rossz lóra tett, és innen valószínűleg már csak lefelé vezet az útja.

A választás egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy mekkora lesz a választók átszavazási hajlandósága a baloldal és a Jobbik között. Az egyéni eredmények azt mutatják, hogy hacsak nem volt visszalépés, akkor elég alacsony, legalábbis sokkal-sokkal kisebb annál, hogy meg tudják szorongatni a kormánypárti jelöltet.

Vidéken a Jobbik lett a vezető ellenzéki erő, a pártnak mégsem sikertörténet a néppártosodás. Nyertek egy egyéni mandátumot Fejérben, valamint a töredékszavazatok miatt plusz két mandátumot, ezért 26 képviselővel övék lesz a legnagyobb ellenzéki frakció. De nem léptek felsőbb ligába, számban és arányaiban minimálisan szavaztak rájuk többen, mint négy éve. Vona Gábor nem tudta megtartani, amit a választóinak ígért: hogy felnő Orbán mellé.

A Fidesz a menekültellenes hisztériával elszívta előlük a levegőt a jobboldalon, és mivel pár éve még bőszen cigányoztak, zsidólistáztak és uniós zászlót égettek, a másik oldalon sem sikerült szélesebb választói rétegek bizalmát elnyerniük. Amikor vasárnap éjjel Vona Gábor bejelentette a lemondását, azt ígérte, hogy marad a néppárti vonal. Erre azért hosszabb távon nem vennénk mérget. Vona fő üzenetként arról is beszélt, hogy a Jobbik fog a legkeményebben harcolni a migráció ellen.

Ez egyrészt nem lesz könnyű a Fidesszel szemben, de főleg azt mutatja, hogy most egy ideig nem a baloldali szavazókat fogja csábítgatni. Különösen, mivel először a párt belső, szélsőségesebb ellenzékével kell megvívnia: a közelgő tisztújításon valószínűleg lesz radikális kihívója, és Vonának valami hihető indokot kell felvázolnia a történtekre. 

Nem működött a kooperáció a baloldalon

A választás azt is megmutatta, hogy a baloldal vidéken némi túlzással szinte megszűnt létezni: az MSZP és a DK a megyékben együtt 15 százalék körül végzett, a visszalépéses tragikomédia rengeteg kárt okozott. Sok olyan választókerület akad (itt van rögtön hat), ahol a baloldal a Jobbik nélkül is nyerhetett volna, ha képesek jobban együttműködni, és ezt a választók felé időben és egyértelműen tudják kommunkálni. Viszonylag jól – Budapesten – pedig épp azok jártak, akik a leginkább tehetnek a baloldal teljes becsődöléséről: MSZP és a DK.

Egyéniben csak ott sikerült nyerni – például a Belvárosban, Teréz- és Erzsébetvárosban vagy Csepelen –, amelyik körzetekkel a média kiemelten foglalkozott, így a választók tudatosabban szavaztak. Majdnem biztos, hogy (egy kivételével) azokban a fővárosi választókerületben, ahol az LMP visszalép, nyert volna a baloldali jelölt, vagyis a végeredmény szempontjából sokkal hatékonyabb alkut lehetett volna kötni.

Azonban a végeredményért elsősorban mégsem az LMP a felelős,  hanem az MSZP és a DK, amelyek a kampány elején olyan megállapodást kötöttek az egyéni választókerületekről, amiben a többi baloldali pártnak már nemigen maradt hely. Ezzel nagyjából be is határolták a szélesebb baloldali együttműködés lehetséges kereteit.

A baloldali pártok Hódmezővásárhely után ocsúdtak fel, hogy csak teljes összefogással van esély megszorítani a Fideszt, de az addigra kialakult helyzetben már legalább annyira a leendő frakciójuk mérete, mint a választókerületi győzelem lebegett a szemük előtt, és nagyon korlátozott körben voltak csak képesek az együttműködésre. A kétharmad miatt letargiába eső baloldali szavazók most dühösek és csalódottak, a közelgő tisztújítások (LMP, MSZP) biztosan nyomot hagynak a pártok vezetésén.

A következmények persze nem ugyanúgy sújtják a pártokat. A nagy vesztes az MSZP, amelyik borzasztó gyengén teljesített, megint ezerfelé hullott, és nem is látszik, ki az a pártban, aki képes lenne politikailag megújítani. Az MSZP-nek olyan gyenge politika mellett, amilyet az elmúlt években mutatott, ki kellett volna hullania a parlamentből. Csakhogy a kevésbé megtépázott renoméjú Karácsony Gergely elfogadható arcot kölcsönzött a kampányuknak, és a politikai ellenfeleik sem igazán tudtak még a fejükre nőni. Karácsony azonban nem fog beülni a szocialista frakcióba, Molnár Gyula lemondásával pedig a pártot megint az atomokra hullás fenyegeti.

A kis nyertesek

Az LMP története kezdete óta először vitte át biztosan az ötszázalékos küszöböt. Ennek egyik oka az, hogy Szél Bernadett személyében olyan vezetője lett a pártnak, aki a nem kifejezetten LMP-s szimpatizánsoknak is elfogadható. Emellett a korábban bizonytalan politikai identitású LMP érzékelhetően elmozdult baloldali irányba, és az ott tátongó politikai űrbe próbálja belenavigálni magát, amit a baloldali szavazók elkezdtek honorálni.

Ugyanakkor az LMP sem tudott mit kezdeni azzal, hogy választóinak az identitásügyi pepecselésnél sokkal fontosabb, hogy ha karakán módon is, de együttműködjenek az ellenzékkel, vidéken akár a Jobbikkal is. A párt a nagyobb ellenzéki pártok által kijelölt kényszerpályán mozgott, de az utolsó heteket így is önsorsrontó bénázás jellemezte. Lehetséges, hogy a dolgokat kicsit jobban kézben tartva Szél Bernadett behúzhatta volna Budakeszit.

Örülhet Gyurcsány Ferenc is, mert egyszemélyes projektje, a három egyéni mandátumot szerző DK végre frakciót alakíthat, és így hétfőnként már a parlamentben szónokolhat majd napirend előtt. Szidhatja Orbánt, és csendben tovább csákányozhatja a bomladozó MSZP-t. Ennél nagyobb sikerekre nemigen pályázhat.

A másfél éve még ismeretlen Momentumra közel 3 százalék, 150 ezer ember szavazott. Ezzel a parlamentbe jutás nem sikerült, igaz, az ellenkezője lett volna meglepő. Viszont nem kell visszafizetniük a kampánytámogatás összegét, sőt, párttámogatásra is jogosulttá váltak. Ha lesz pár, a NOlimpiához hasonló, sikeres projektjük, négy év múlva simán bekerülhetnek.

Nem fenyegeti a csőd a Kétfarkú Kutya Pártot sem, ebből a szempontból ugyanúgy teljesítettek, mint a Momentum, tovább bohóckodhatnak és gúnyolhatják az egész rendszert, különösebb tét nélkül. Az Együttnek viszont a félszázalékos eredmény a végét jelenti.

Kommentelné? Hozzászólhat az Index Facebook-oldalán!

(Borítókép: Németh Sz. Péter / Index)