28 év egyetlen ábrán: hogy nőtt ekkorára a Fidesz?

NP  0655
2018.04.10. 11:35 Módosítva: 2018.04.10. 11:35

Hogy a vasárnapi történéseket történelmi kontextusba tegyük, az alábbi ábrán megmutatjuk, hogyan változtak a listás szavazás eredményei a rendszerváltás óta lezajlott nyolc választáson.

Ez a legegyszerűbb és talán legpontosabb mód arra, hogy a pártok valódi támogatottságát kövessük. A listás szavazatok nem a jelöltekről, hanem kizárólag a pártokról szólnak, és ebben a formában azt is láthatjuk, hogy konkrétan hány választót tudtak megszólítani a pártok.

 

Az ábrán látszik a magyar politikai élet mindenféle traumája 28 évre visszamenően: ahogyan a Fidesz jobbra tolódott és szép lassan bedarálta a többi jobboldali pártot, ahogyan az SZDSZ megsemmisítette magát, ahogyan némi bujkálás után erőre kapott a szélsőjobb, és még az őszödi beszéd hatása is világosan kirajzolódik, bár a baloldali pártokat nehezebb jól lekövetni a 2014-es összefogás miatt.

Az alábbi ábra az előző párja: a pártokra leadott szavazatok arányában mutatjuk a parlamenti eredményeket százalékos megoszlásban. Ez kirajzolja a Fidesz mostani 48 százalékát plusz a többi párt összes eredményét 1990 óta.