A Jobbik önálló zöldtárcát, a természetvédelmi hatóságok és az őrszolgálat megerősítését ígéri

2018. március 12., 13:46 Módosítva: 2018.03.12 14:58
1

Ki mondta? Kepli Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője

Mikor mondta? 2018.03.12.

Hol mondta? Budapest, sajtótájékoztató (MTI)

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten a Jobbik programjának környezetvédelmi és energetikai fejezetét ismertetve jelezte: kormányra kerülve létrehoznák a Természeti Erőforrások Minisztériumát, amely egyesítené a hatás- és jogköröket, továbbá a talaj, a víz és a levegő védelmével, fenntartható kezelésével és használatával kapcsolatos tevékenységet végezné. Mint mondta, 2010 óta azt tapasztalja, hogy folyamatosan épül le a környezetvédelem Magyarországon, kevesebb forrás jut a környezetszennyezések felszámolására és csökkennek a jogkörök. Szerinte a hatóságok engedélyező osztályokká silányultak, amelyek politikai nyomásra döntenek beruházások megvalósításáról, s ez katasztrofális következményekkel jár a környezet állapotára. Kepli Lajos hiányolta a kármentesítési koncepciót, továbbá úgy vélte: a hulladékgazdálkodást koordináló központi szerv nem tudja ellátni a feladatát. Utóbbi területet új alapokra kell helyezni, hogy a lakossági hulladékszállítást megfelelő áron és minőségben lehessen biztosítani - mondta, jelezve: attól tart, hogy ha minden így marad, összeomlik az ágazat.

A jobbikos politikus kitért arra is, hogy javítani kell a levegő minőségén, az ugyanis egyrészt az ipari és közlekedési eredetű légszennyezés, másrészt a lakossági tüzelés miatt nem teljesülnek az uniós egészségügyi követelmények. Kepli Lajos az energetikáról szólva kifejtette: alapvetően decentralizált energiaellátásban gondolkodnak, azaz szerintük nem nagy erőművekre, hanem helyi szinten megvalósuló termelőrendszerekre van szükség, amelyek biztosítják a kisebb közösségek ellátását. Hosszabb távon a fosszilis és nukleáris energiát ki kell vonni - jelentette ki, hozzátéve: lát még rendelkezésre álló potenciált a szélenergiában és a vízenergiában is, írja az MTI.

Amíg nemzeti kormány lesz, nem telepítenek bevándorlókat a laktanyákba

2018. március 8., 14:58 Módosítva: 2018.03.08 14:58
1

Ki mondta? Simicskó István honvédelmi miniszter 

Mikor mondta?  2018. március 4.

Hol mondta? Kossuth rádió, Vasárnapi Újság

Amíg nemzeti kormánya van Magyarországnak, nem lesznek betelepítések sem laktanyákba, sem más középületekbe, mondta a honvédelmi miniszter a Kossuth rádióban. Simicskó szerint az ellenzéki pártok képviselői, a brüsszeli döntéshozók, valamint a Soros-hálózat aktivistáinak cselekedeteiből szisztematikus terv rajzolódik ki, miként szeretnék betelepíteni a bevándorlókat. A honvédelmi miniszter emlékeztetett arra: a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség létszámát, technikai eszközöket, laktanyáit tekintve is "zsugorodott". Az összes megyében van laktanya, de ezek közül csak tíz megyében vannak működő laktanyák. A Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi és haderő-fejlesztési program keretében laktanya-felújítási program is indul, amit Hódmezővásárhelyen már elkezdtek, Tatán, Kaposváron, majd máshol is folytatják.  

LMP: három diploma ingyen

2018. március 6., 13:13 Módosítva: 2018.03.06 18:57
18

Ki mondta? Szél Bernadett, a párt miniszterelnök-jelöltje

Mikor mondta?  2018. március 6.

Hol mondta? Budapesten egy sajtótájékoztatón 

Négy év alatt megduplázná az oktatás forrásait az LMP, a büdzsé 20 százalékát fordítanák erre a területre. A párt társelnöke szerint az országot a zöldgazdaság, az innováció és a kutatás-fejlesztés emelheti fel, ehhez azonban minőségi oktatásra van szükség. Ezért akár három diploma megszerzését biztosítanák ingyenesen, és a gyermek 24 éves koráig nyújtanák a családi pótlékot és adókedvezményt felsőfokú tanulmányok esetén.

A gáztározók feltöltését ígéri a DK

2018. február 27., 13:35 Módosítva: 2018.02.27 13:35

Ki mondta? Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció szóvivője

Mikor mondta?  2018. február 27.

Hol mondta? Sajtótájékoztatón (MTI)

A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy biztonságos mennyiségű gáztartalékot halmoz fel a magyarországi tározókban, ha kormányra kerül. A párt szóvivője szerint itt van az igazi tél, a "méregdrágán megvásárolt" gáztározókban viszont alig van tartalék gáz. A valóban felhasználható mennyiség 1,1 milliárd köbméter, amely körülbelül 15 napra elegendő az ország számára - mondta a politikus.

MSZP-Párbeszéd: olcsóbb gáz, áram, távhő, megszűnő alapdíjak

2018. február 24., 15:19 Módosítva: 2018.02.25 07:49
4

Ki mondta? Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt

Hol mondta? Budapesti sajtótájékoztatóján

Mikor mondta? 2018. február 24.

Az MPSZ-Párbeszéd az átlagfogyasztásig

  • 30 százalékkal csökkentené a gáz,
  • 10-10 százalékkal pedig az áram és a távhő árát.

Emellett jelképes áron biztosítanák

  • a mindennapi életvitelhez szükséges ivóvizet,
  • vezetékes energiát,
  • a kikapcsolt fogyasztókat ingyenesen kapcsolnák vissza,
  • energiahatékonysági programot indítanának,
  • növelnék a szociális tűzifaprogram támogatását és
  • az alapszolgáltatásnak nem lenne díja.

Részletek cikkünkben.

A DK ingyen adná a víz-, a gáz- és a villanyfogyasztás egy részét

2018. február 23., 14:45 Módosítva: 2018.02.23 14:45
3

Ki mondta? Gyurcsány Ferenc pártelnök

Hol mondta? Budapesti sajtótájékoztatóján

Mikor mondta? 2018. február 23.

A DK kormányra kerülése esetén minden háztartás számára ingyenessé tesz havi két köbméter vizet, 15-20 köbméternyi gázt és 50 kilowattórányi áramot. A fogyasztás ezen felüli részére sávos közüzemi díjakat vezetnének be. Az átlagosnak számító 15-20 köbméteres víz-, 80-100 köbméteres gáz- és 200 kilowattórás áramfogyasztásért a jelenlegi árat kellene fizetni, aki pedig az átlagosnál többet fogyaszt, az az átlag fölötti részért lényegesen magasabb díjat fizetne.

Az LMP megszüntetné a politikai kézi vezérlést az egészségügyben

2018. február 23., 13:05 Módosítva: 2018.02.23 13:05

Ki mondta? Ábrahám Júlia

Hol mondta? A budapesti Bajcsy-Zsilinszky kórház előtt tartott sajtótájékoztatón

Mikor mondta? 2018. február 23.

Az LMP megszüntetné a politikai kézi vezérlést, a központosítást, a kórházi vezetőket felelőssé tennék az intézményük szakmai színvonaláért, gazdálkodásáért vagy éppen a kórházi fertőzésekért. Olyan nemzetközi minősítési rendszert vezetnének be, amely a dolgozókat, a kórházi munkát minősítené, és amelyben a betegek elégedettségi adatai is megjelennének. Emellett 50 százalékos béremelés ígért és átláthatóságot minden közbeszerzés esetében.

Akkor most kezdjük el összeszámolni, mit ígérnek a pártok

2018. február 22., 11:04 Módosítva: 2018.02.22 11:12
1

Elindítjuk az Index Ígéretszámlálóját. Akkurátus ügygonddal leírjuk, ki mit ígér a kampányban, hogy később leellenőrizhessük: csak a levegőbe beszélt vagy tényleg meg is valósítja, amit ígér. Az ígéretek összegyűjtéséhez alaposan átböngésztük a pártok eddigi közleményeit, amelyekben egyre többször szerepel "a kormányra kerülésünk után" fordulat. Itt már látható, kit mit kezdene egyes ügyekben. A cikkben azt is olvashatja, melyik pártnak van, és melyiknek nincs választási programja. Az Ígéretszámlálóban szereplő bejegyzéseket úgy láthatja, ha a fejlécre kattint vagy erre a linkre.  

Az LMP 300 milliárdot adna a közszféra bérrendezésére

2018. február 21., 15:05 Módosítva: 2018.02.21 15:06

Ki mondta? Szél Bernadett

Mikor mondta? 2018. február 21.

Hol mondta? Budapesti sajtótájékoztatóján

Az LMP kormányon 300 milliárd forintot biztosítana a közszféra bérválságának felszámolására. Szél Bernadett tarthatatlannak nevezte, hogy számos önkormányzati dolgozó bére 2008 óta nem emelkedett, amit a falurombolás csendes, de hatékony eszközének nevezett. Az LMP társelnöke szerint 2 millió magyar él olyan településen, amely érintett a közszféra munkaerő-elvándorlásában. Ha nem szüntetik meg a bérválságot, ezen településeknek a léte is veszélybe kerül. Az önkormányzatoknál 18 ezer ember bére nem emelkedett 2008 óta, holott az szerinte 42 milliárd forintból, vagyis a Miniszterelnöki Kabinetiroda büdzséjéből rendezhető lenne.

Karácsony Gergely felülvizsgálná az állami földbérleti szerződéseket

2018. február 20., 12:44 Módosítva: 2018.02.20 13:15
1

Ki mondta? Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje

Mikor mondta?  2018. február 20.

Hol mondta? Budapesten, sajtótájékoztatón (MTI)

Amennyiben kormányra kerülnek, akkor az összes állami földbérleti szerződést felülvizsgálják,  valamint visszaveszik a spekulációs célból megvásárolt állami területeket, mondta Karácsony Gergely budapesti sajtótájékoztatóján. A bejelentést amiatt tette, hogy a Honvédelmi Minisztérium egy száz éves tradíciót megszakítva nem hajlandó bérbe adni gazdáknak olyan földterületeket a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Bököny mellett, amelyeken azok családjai már generációk óta gazdálkodnak. A szocialisták szerint ezt azért teszik, hogy "Tasó László országgyűlési képviselő és baráti köre megfelelő vadászterülethez jusson". 

Ötvenszázalékos béremelést adna az egészségügyben az MSZP-Párbeszéd

2018. február 19., 14:02 Módosítva: 2018.02.19 14:02
3

Ki mondta? Karácsony Gergely, miniszterelnök-jelölt

Mikor mondta? 2018.02.19.

Hol mondta? Sajtótájékoztatón

Karácsony Gergely a magyar ápolók napján tartott sajtótájékoztatón ígért 50 %-os béremelést az egészségügyben. Azt mondta, azért mert a Fidesz-kormány elfelejtkezett az ápolókról, a bejelentett egészségügyi béremelésekből "gyakorlatilag semmi nem valósult meg, mert miközben felemelték az ápolók alapilletményét, elvették tőlük azokat a pótlékokat, amelyek alapján érdemben növekedhetett volna a fizetésük. Nagyon sokan elhagyják a szakmát a fizetések és a munkakörülmények miatt" - jegyezte meg.

A Jobbik nem követelne meg nyelvvizsgát az egyetemi felvételihez

2018. február 16., 20:29 Módosítva: 2018.02.16 20:29

Ki mondta?  Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője

Mikor mondta?  2018.02.01.

Hol mondta? Sajtótájékoztatón

A Jobbik eltörölné a nyelvvizsga-követelményt a felsőoktatási felvételinél, és ezt csak akkor állítaná vissza, ha az oktatási rendszer képes lesz mindenkit megfelelően idegen nyelvekre tanítani, mondta Dúró Dóra egy budapesti sajtótájékoztatón. Az angol nyelv tanulását mindenki előtt elérhetővé tennék kis csoportokban, kommunikációs központú oktatással. A magyar oktatási rendszer 2006 óta egyre kevésbé tud segíteni a legrosszabb anyagi helyzetben élő magyar diákoknak, átlagosan pedig már 100 szegény gyermekből csak 14 tud jó tanulmányi eredményeket elérni, aminél csak két ország teljesített rosszabbul az OECD-tagállamok közül.

Az LMP nem adna csok-ot az új lakások építésére

2018. február 16., 20:29 Módosítva: 2018.02.16 20:29

Ki mondta?  Szél Bernadett, az LMP-társelnöke

Mikor mondta? 2018. január 31.

Hol mondta? Sajtótájékoztatón (MTI)

Az LMP a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) egy részét, a felújításra és bővítésre nyújtott támogatást megtartaná, új lakások építését azonban nem finanszírozná ebből, mondta egy kérdésre  Szél Bernadett a sajtótájékoztatón. Szél szerint a  támogatás jelenleg nem a rászorulókhoz jut, hanem inkább az építőipart támogatja. Ezt a forrást ezért a szociálisbérlakás-programra fordítanák.

A Jobbik engedné levélben szavazni a külföldön dolgozó magyarokat

2018. február 16., 20:28 Módosítva: 2018.02.16 20:28

Ki mondta? Vona Gábor

Mikor mondta?  2018. január 18.

Hol mondta? A Jobbik közleményében szerepel

A Jobbik kormányra kerülve biztosítani fogja a levélben szavazás lehetőségét azoknak a külföldön élő magyaroknak is, akik most csak személyesen a külképviseleteken szavazhatnak, 2022-től pedig észt modell alapján lehetővé tesszük az e-szavazást. 

Az Együtt tabletet adna minden iskolásnak

2018. február 16., 20:28 Módosítva: 2018.02.16 20:28

Ki mondta? Együtt

Mikor mondta? 2017 szeptember

Hol mondta? Az Együtt választási programjában szerepel

Az oktatásban minden diáknak és tanárnak biztosítani fog egy tabletet az állam, olvasható az Együtt választási programjában. " Bár sokba kerül egy tablet, de évekig velünk van, és nincs tantárgy, amire ne lenne használható és sok tankönyvet ki is válthat. Ezzel olyan tudást és készségeket adnánk nekik, amikre valóban szükségük lesz a jövőben. Ez pedig egy befektetés lenne. Befektetés a fiatalokba, befektetés a jövőbe. Mert csodákra képesek a gyerekeink, csak hagyni kell őket tanulni, gondolkozni, alkotni!"  

A Momentum csalás elleni hivatalt állítana fel a korrupció kivizsgálására

2018. február 16., 20:28 Módosítva: 2018.02.16 20:28

Ki mondta? Soproni Tamás, a Momentum elnökségi tagja

Mikor mondta? 2018. február 7.

Hol mondta? A Momentum közleményében szerepel

"A Momentum programjában (...) szerepelnek olyan megoldások, amelyek biztosítják a korrupt politikusok elszámoltatását:

  • csalás elleni hivatalt hozzunk létre a visszaélések kivizsgálása érdekében, ahol külön osztály fog az OLAF által feltárt ügyek itthoni vizsgálatával foglalkozni,
  • közreműködünk a közös európai ügyészség felállításában,
  • kikényszeríthetővé tesszük a vádemelést és megakadályozzuk a nyomozások leállítását korrupciós ügyekben." 

Az LMP minden 100 forintból 20-at az oktatásra fordítana

2018. február 16., 20:27 Módosítva: 2018.02.16 20:27

Ki mondta?  Kanász-Nagy Máté szóvivő

Mikor mondta?  2018. január 19.

Hol mondta?   A  Lehet Más a Politika közleménye (MTI)

"A jövőben is minden eszközünkkel azon fogunk dolgozni, hogy a kiváló oktatás elérhető legyen mindenki számára és a következő generációk sikeressé tegyék Magyarországot. Az LMP kormányra kerülve minden 100 költségvetési forintból 20-at a világszínvonalú oktatás megteremtésére fordítana."   

A Fidesz nem lesz hajlandó átvenni kvótamenekülteket

2018. február 16., 20:27 Módosítva: 2018.02.16 20:27

Ki mondta? Kovács Zoltán kormányszóvivő 

Mikor mondta? 2018. január 17.

Hol mondta? Egy Pintér Sándorral közösen tartott sajtótájékoztatón

"Itt alapvető szuverenitási kérdésről van szó. Magyarország saját maga, vállaltan, saját akaratából teljesíti a nemzetközi kötelezettségeit. Az elképzelhetetlen, és amíg ez a kormány van hatalmon, illetve a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják, nem fordulhat elő, hogy mások próbálják ránk kényszeríteni akár azt, hogy kivel szemben vagy kivel kapcsolatban kell lefolytatni menedékjogi vagy bármilyen eljárást."

A Jobbik ingyenessé tenné a jogosítvány megszerzését

2018. február 16., 20:27 Módosítva: 2018.02.16 20:27
21

Ki mondta? Jobbik

Mikor mondta? 2018. január 10.

Hol mondta? A Jobbik közleményében szerepel

A Jobbik teljes egészében, mindenki számára ingyenessé tenné a B kategóriás jogosítvány megszerzését, ha kormányra kerülnének. A párt közleménye szerint ez nagyban segítené sok ember munkához jutását, előmenetelét, és hozzájárulhatna a szegénységből való felemelkedéshez is. Javaslatuk szerint nemcsak a vizsgadíjak, hanem a tanfolyamok is ingyenessé válnának. Évente átlagosan 75 ezer ember szerez jogosítványt, amelynek összköltsége nagyságrendileg 150 ezer forint, így a központi költségvetésből kb. 12 milliárd forintból finanszírozható ez az intézkedés.

Az MSZP-Párbeszéd államtitkári szinten foglalkozna a kivándorló magyarokkal

2018. február 16., 20:27 Módosítva: 2018.02.16 20:27

Ki mondta? Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, a Párbeszéd társelnöke

Mikor mondta?  2018. február 16. 

Hol mondta?  A Nemzeti Választási Iroda épülete előtt tartott sajtótájékoztatón (MTI)

Az MSZP-Párbeszéd kormányzati szintre emelné a külföldre kényszerült magyarok ügyét, hazaváró programot indítanának, amiért egy önálló államtitkárság felelne. A program egyik legfontosabb eleme az egyenlő választójog elvének biztosítása lenne minden magyarnak. Karácsony külön adókedvezményekről is beszélt, amelyek révén a munkaadók, az önkormányzatok, vagy akár állami intézmények is külön pályázati forrást kaphatnak arra, hogy visszacsábítsák a fiatalokat.

Karácsony Gergely újragondolná a Liget-projektet és leállítaná a kormányfő Várba költözését

2018. február 16., 17:45 Módosítva: 2018.02.16 17:45
1

Ki mondta? Karácsony Gergely, a Párbeszéd-MSZP miniszterelnök-jelöltje

Mikor mondta? 2018. január 22.

Hol mondta?  A Műcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatón (MTI)

Az MSZP és a Párbeszéd szerint újra kell gondolni a kultúra teljes intézményrendszerét. Karácsony Gergely a Műcsarnok előtt azt mondta: az MSZP és a Párbeszéd kormányra kerülve megállítja azokat a kiemelt látványprojekteket, mint amilyen a kormányfő budai Várba költözése és újragondolják a Liget-projektet is.

A DK megszüntetné a határon túli magyarok szavazati jogát

2018. február 16., 17:45 Módosítva: 2018.02.16 17:45

Ki mondta? Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció külügyi kabinetvezetője

Mikor mondta?  2018. január 10.

Hol mondta? Sajtótájékoztatón (MTI)

A Demokratikus Koalíció kormányra kerülve első intézkedései között szüntetné meg a határon túli magyarok és a magyarországi lakcímmel rendelkező, de külföldön élő magyarok szavazati joga közötti különbségeket, mondta  Ara-Kovács Attila. A DK szerint  ne vehessen részt a magyarországi választáson az, aki soha nem élt itt. Ara-Kovács azt mondta: a Fidesz politikai prostituáltat csinált a határon túli magyar pártokból és szervezetekből azzal, hogy 2017 végén mintegy 30 milliárd forintnyi közpénzt oszt szét közöttük. A kormánypárt ezzel a pénzzel  próbálja meg becsatornázni a saját politikai világába a határon túli magyar pártokat. Akik erre nem hajlandóak, azokat árulónak kiáltják ki.  

A DK megadná a minimálbért a közmunkásoknak

2018. február 16., 17:45 Módosítva: 2018.02.16 17:56

Ki ígérte? Varju László, Demokratikus Koalíció

Mikor ígérte? 2018. január 23.

Hol ígérte? Sajtótájékoztatón (MTI)

Varju László, a Demokratikus Koalíció képviselője azt mondta: a DK kormányra kerülve a minimálbér szintjére emeli a közmunkások fizetését. Varju szerint  a közmunka jelenlegi formájában nem alkalmas arra, hogy visszavezesse az embereket a munkaerőpiacra.

jobbik ígéret kampány választás_2018 határkerítés

2018. február 16., 17:44 Módosítva: 2018.02.16 17:44
2

Ki ígérte?  Jakab Péter, a Jobbik szóvivője  

Mikor ígérte? 2018. február 2.

Hol ígérte? Sajtótájékoztatón (MTI)

A Jobbik  kormányra kerülve  határőrséggel védené és akár meg is hosszabbítaná a déli kerítést, és alaptörvényi szintem mondanának nemet a brüsszeli kvótákra és a letelepedési kötvényekre. A Jobbik  kormányon minden nemzetközi egyezményt kötelező érvénnyel betartana, ugyanakkor tisztázná, ki számít menekültnek és ki gazdasági bevándorlónak, vagy erőszakos céllal érkezőnek. 

Az LMP megszüntetné az Emmit

2018. február 16., 17:44 Módosítva: 2018.02.16 17:44

Ki ígérte? Jakabfy Tamás (LMP)

Mikor ígérte? 2018. február 1.

Hol ígérte? 6. számú választókerület képviselőjelöltjeinek vitáján a Ferencvárosi Művelődési Központban

A jelöltek közötti vitán az LMP-s Jakabfy Tamás arról beszélt, hogy megszüntetnék az Emberi Erőforrások Minisztériumát, újra lenne önálló oktatási miniszter, és a teljes magyar költségvetés 20 százalékát fordítanák az oktatásra.