Antal, Antónia
-1 °C
9 °C

A Balatontól Hajdúszoboszlóig vert át szállodákat egy férfi

2019.01.03. 08:49

Csalás miatt emeltek vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki körbeturnézta az ország különböző szálláshelyeit, evett, ivott, aludt, és sehol sem fizetett. 

A férfi 2018 áprilisában Cegléden kezdte a csalássorozatot, ahol négy nap tartózkodás után egy negyvenkétezres kifizetetlen számlát hagyott hátra. 

Aztán célba vette a Balatont, és ott indult be csak igazán: összesen 5 szállodában szállt meg Szántódon, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn és Balatonalmádiban.

A legnagyobb kárt Balatonlellén okozta, ahol a szobaár, a félpanziós ellátás és a büféfogyasztás után 143 000 forintos számlát hozott össze, de ezt sem fizette ki. 

A nagy turné Kelet-Magyarországon folytatódott: Hajdúszoboszlón lépett le egy szálláshelyről fizetés nélkül, majd végül egy szolnoki panzióban szállt meg. Itt azonban résen volt a recepciós, aki rendszeresen figyelte a rendőrség körözési híreit, és felismerte a férfit, akit a rendőrök a panzióban elfogták és őrizetbe vették. 

Na de hogy sikerült ennyi szállodát átvernie? 

A Somogy Megyei ügyészség közleménye szerint a férfi a szállások elfoglalásakor általában azzal verte át az alkalmazottakat, hogy egy ügyeit intéző Svédországban élő üzletembernek adta ki magát, akinél csak olyan valuta – jellemzően cseh és svéd korona - van, amiben a fizetést a szállodák nem fogadták el. Ezután megígérte, hogy beváltja a pénzt forintra, és kifizeti a számlát, de ez nem már nem történt meg.  

Az ügyészség a vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy ha a bűnösségét az előkészítő tárgyaláson beismeri, a bíróság a szabadságvesztés tartamát 2 év 2 hónapban állapítsa meg.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!