Orbán Viktort megkérdezték az O1G-ről és Mészáros gyarapodásáról

Orbán Viktor kormányinfót tart

Index
2019.01.10. 10:48
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Orbán szerint az EU-ban „demokráciadeficit" van. Mivel nem közvetlenül választották az emberek az Európai Bizottság elnökét, ezért született a Spitzenkandidat-rendszer. Ennek Orbán szerint a magyar verzióját is létrehozták, ezért vezeti a fideszes listát Trócsányi László igazságügyi miniszter, akit az Európai Bizottság tagjának jelölnek majd.

  • Orbán megjelölte az EP-választás célját, tétjét is:

    • legyen az EP-ben többségük a migrációt ellenző pártoknak;
    • legyen utána az Európai Bizottságban többségük a migrációt ellenző biztosoknak;
    • legyen a Fidesz a legsikeresebb párt – legalábbis az Európai Néppárton belül.

    Orbán azt is mondja, hogy az ENSZ „migránspaktumát" kilenc EU-állam utasította vissza, és ez szerinte már önmagában is nagy előrelépés.

  • A szerdai kormányülésen megtárgyalták a közelgő EP-választást is, és szó volt egy decemberi közvélemény-kutatásról is, amelyben 52 százalék a bevándorlást nevezte meg a legfontosabb ügynek a választással kapcsolatban Orbán szerint. 

    D9B65993-F1D4-4C66-BB9D-527E0ADA1D73
    Fotó: Ajpek Orsi

    Orbán szerint egyedül a magyarokat kérdezték meg eddig a migrációról, és ez alapján a kormány visszautasít minden migrációt segítő európai elképzelést. Orbán azt szeretné ha az EU intézményeiben a bevándorlásellenes erők lennéke többségben.

  • 30 éve szabadon címmel kétéves emlékév kezdődik. A szervezésre felkérték Kövér László házelnököt, a kormányt pedig Gulyás Gergely fogja képviselni.

  • 1 millió 382 ezeren küldték vissza a családügyi nemzeti konzultációt. Mindez Orbán szerint azt jelenti, hogy a kormánynak és a választópolgároknak is fontos a családpolitika és a népességnövekedés.

  • Varga Mihály pénzügyminisztert is meghallgatta tegnap a kormány. A kormányfő ismertetett néhány számot: 

    • 4,6%-os volt a növekedés;
    • 71%-ra csökkent államadósság;
    • 2%-nál megáll a hiány;
    • 6%-kal bővül a lakossági fogyasztás.

    Ez alapján Orbán úgy látja, hogy Magyarország stabil, és „jó kezekben van".

  • „Ma velem kell beérniük Gulyás Gergely helyett" – kezdi Orbán, aki azt ígéri, hogy a tegnapi kormányülésről fog beszámolni, amelyen fővárosi beruházásokról döntöttek. Ezért az ülésen részt vett Tarlós István főpolgármester is.

  • Nem teljesen világos koncepció alapján több lapnak is jelezték, hogy nem fogadják el a regisztrációjukat. Vagyis a munkatársaik nem mehetnek be a sajtóeseményre, nem kérdezhetik Orbán Viktort.

    Az érintett lapok:

    • Magyar Hang
    • Azonnali
    • Klubrádió
    • Mérce
    • Direkt36
    • a jobbikos Alfahír

    A Hvg.hu azt írta, hogy a Klubrádió csütörtök reggeli műsorában ismertették, hogy hajnalban kaptak levelet a Miniszterelnökségtől, pedig az elsők között kérvényeztek minden létező csatornán belépést a sajtótájékoztatóra. Ők úgy tudják, hogy más, lustább szerkesztőségek későn regisztrálva is pozitív visszajelzést kaptak, míg a Klubrádiónak nem jutott hely.

    Az Azonnali azt írta, nekik is a helyhiányra hivatkozva utasították el a regisztrációjukat:

    Ezúton tájékoztatjuk, hogy akkreditációját a nagyarányú médiaérdeklődésre való tekintettel sajnos nem tudjuk elfogadni.

  • A miniszterelnök 2010 óta jobbára csak a kormánypárti médiumok alákérdezős interjúiban hajlandó megszólalni. A dolog annyiban nem meglepő, hogy Orbán elsősorban a saját szavazóinak kommunikál, arra pedig a kormánypárti médiumok számítanak a megfelelő terepnek.

    Orbán Viktor utoljára 2007-ben adott interjút az Indexnek.  Azóta hiába próbáltuk események előtt/után megkérdezni az aktuális ügyekről, elhárította a kérdést. Például így.

  • "2019 első kormányinfóját Orbán Viktor miniszterelnök tartja" - hirdette ki Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtósa kedden. Az eset két okból is rendkívüli: egyrészt eddig mindig a Miniszterelnökséget vezető miniszter tartotta a kormányinfót (az előző ciklusban Lázár János, most Gulyás Gergely). Másrészt a kormányfő elvétve tart sajtótájékoztatót, ahol minden újságíró kérdezheti.

    A miniszterelnök tavaly tett arra ígéretet tett rá, hogy egy év végi sajtótájékoztató keretében válaszol újságírók kérdéseire. A valódi sajtóeseményből 2018-ban nem lett semmi, pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetsége december közepén jelezte, hogy szívesen megszervezik az eseményt. Az RTL Híradó az év elején megkereste az ügyben Havasi Bertalant, aki ekkor  annyit mondott , hogy a miniszterelnök természetesen tartja a szavát.