Vádat emeltek a férfi ellen, aki az Árkádban bántalmazott egy rabbit

2019.01.10. 08:52

Vádat emelt az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki még tavaly áprilisban bántalmazott egy kanadai rabbit az Árkád bevásárlóközpontban. 

A negyvennégy éves férfi egy mobiltelefonokat áruló üzletben látta meg a sértettet, aki kipát viselt, majd odalépett, és szó nélkül leverte a rabbi fejéről, aztán kisietett az üzletből. 

Azonban a családtagok a férfi után mentek, lefotózták és feljelentést tettek, a rendőrség pedig másnap már el is fogta a támadót. 

A Budapesti X. és XVII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra, ezért akár három év börtönt is kaphat.