Vasárnap végre melegebb lesz

2019.01.12. 16:29

Szombat este még vegyes halmazállapotú csapadék is lehet több hullámban, éjszaka pedig -5 és +2 fok között lesz a legalacsonyabb hőmérséklet (keleten lesz hidegebb), de reggelre néhány fokot már emelkedik, vasárnap pedig már 1 (ÉK-i határvidék) és 9 (DNY-i határvidék) fokos meleg várható.

Vasárnap napközben nagy területen hosszabb időre is jelentősen csökkenhet a felhőzet, igaz, délutántól északnyugat felől ismét beborul az ég. Csapadék csak estétől várható, északnyugat felől egyre több helyen elered majd az eső az OMSZ előrejelzése szerint. A nyugatias szél vasárnap már csak kevés helyen erősödik meg, estétől azonban a délnyugati szelet ismét többfelé kísérik erős széllökések.

Nyugat-európai partvidéken közben szokatlanul enyhe az idő: Skóciában például 10 fokig emelkedik a hőmérséklet, és u enyhe az idő a Benelux-államokban és az Ibériai-félszigeten. Ehhez képest Oroszország fölött 20-25 fokkal hidegebb van. A kontinens középső részein havazás, havas eső, ónos eső, eső egyaránt előfordul, de jelentősebb csapadék inkább csak az Alpok északi oldalán, valamint egy mediterrán ciklonnak köszönhetően Görögországban hull.

Borítókép: Ázsiai vadlovak (Przewalski-ló, Equus ferus przewalskii) a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) területén a havas pusztában 2019. január 10-én. MTI/Czeglédi Zsolt