Rendőrt kellett hívni a Berlin–Budapest-járat egyik utasa miatt

2019.01.17. 12:36

Egy renitens utas miatt kellett rendőrt és mentőt hívni az EasyJet Berlinből Budapestre tartó járatán történtek miatt, értesült az AirPortal. 

easyjet-renitens-utas

Az ügyben kerestük Hardy Mihály reptéri szóvivőt, aki elmondta, hogy a Berlinből induló járaton egy 1988-as születésű lengyel férfi a kelleténél több vodkát ivott, és ezt még folytatni akarta, ezért kellett végül intézkedni.

Hozzátette, hogy az utóbbi időben majdnem minden hétre jutott egy ilyen eset. 

Novemberben például a Wizz Air egyik járatán verekedett össze két lett férfi: először csak hangoskodtak, majd az egyik agresszívan azt követelte a légiutas kísérőktől, hogy hozzanak nekik alkoholt. Ezután egymással verekedtek össze, és akkor is folytatták, amikor már a gép leszállt, majd a kiérkező rendőröknek az egyikük ellenállt. A két férfit végül gyorsított eljárásban ítélték el.