A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít - ezt mondta Hollik István kormányszóvivő a budapesti és országos tüntetésekről. Hollik szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a munka törvénykönyvének módosítása csupán ürügy. A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt viszont sajnálja, hogy van néhány olyan szakszervezet, amely "asszisztál" a "bevándorláspártiak" kampányához. (MTI)
A magyarországi demonstrációkhoz csatlakozva tüntetést tartottak Berlinben is a berlini fal maradványaihoz közel. A Fal ma is Európa kettészakadásának a szimbóluma, és mint Gordos István, az egyik felszólaló mondta, sosem gondoltuk volna 30 éve, hogy magyarként megint egy állampárt ellen kell tüntetnünk, a jogállamért, a szabad sajtóért, a demokráciáért. Kerpel-Fronius Ádám (Momentum) arról beszélt, hogy a gyűlöletbeszéd gyűlölethez és erőszakhoz vezet, "ami most Nagy Blankával történik, az félelmetes". Kerpel-Fronius Ádám azt mondta: "Nagyon szép azt látni, ahogy az emberek megtalálják a hangjukat, és már olyan helyeken tüntetnek, mint még talán soha: Tapolcán, Komlón, Ózdon, Jászberényben - de nagyon szép az is, ahogy a külföldön élő magyarok egymásra találnak, és megszervezik magukat.
Szrapkó Zsolt, a Freie Ungarische Botschaft nevű civil szervezet képviselője) azt mondta: reggelig sorolhatná, hogy miért kell kritizálni ezt a rendszert, és sosem gondolta volna, hogy valaha politikai aktivista lesz. Külön kiemelte, hogy mennyire fontos német barátoknak, ismerősöknek és politikai szerepvállalóknak is elmondani, hogy mennyire összefüggenek egymással a német cégek, a német politika és az Orbán-rendszer.
"A rendőrség a Lánchíd pesti hídfőjénél mindazokkal szemben szabálysértési feljelentést tesz, akik az úttesten tartózkodva a korábbi felszólításnak nem tettek eleget. A híd úttestjéről a rendőrök hat főt távolítottak el" - írta a rendőrség a honlapján. Hozzátették, korábban a Várkert bazárnál két ember dulakodott, a történtek tisztázása folyamatban van.
Két férfit és egy nőt ültettek be a rendőrök egy szállító járműbe. A hídról lejövők közül egy kisebb csoport elindult a Parlament felé. A másik csoport pedig a rakparton megy valahova.
Mindenkit lehoztak a rendőrök, akik közben megbeszélik egymás között, ki, hány tüntetőt igazoltatott.
Az Akadémia előtti parkolóhoz vitték a rendőrök azokat a tüntetőket, akik nem akartak eleget tenni a felszólításnak és leültek vagy lefeküdtek a Lánchídon. Itt most 6-8 embert igazoltatnak, kb. 35 rendőr van. Száz ember áll távolabb, akik szidják a rendőröket, sok kamera is van.
A tüntetők jelentős része engedelmeskedett a rendőri felszólításnak, és elhagyta a Lánchidat. Körülbelül tíz ember lehet, akik a gyülekezési és véleménynyilvánítási jogaikra hivatkozva kitart és leült vagy lefeküdt az úttestre. A rendőrök néhány újabb felszólítás után odamentek hozzájuk, ketten-hárman megfogták és elvitték őket.
Felcsendült az A csitári hegyek alatt című dal, négy tüntető kezdte énekelni, akik leültek a Lánchídon az úttestre. A rendőrség sorfala Buda felől közeledett, de nem szorítják ki a tüntetőket, kivárnak. Közben a járdán távozókat továbbra is igazoltatják.
Tudósítónk szerint a többség már lejött, és szép lassan elszivárognak az emberek. Pest felől nézve a Lánchíd jobboldala le van zárva, a baloldali járdán viszont át lehet sétálni.
A Lánchídról most már Pestre és Budára is csak úgy lehet lemenni a járdán, hogy a rendőrök mindenkit egyesével igazoltatnak. "Ezt az utasítást kaptuk, most már csak így lehet lemenni" - mondta egy rendőr.
Nem sokkal az oroszlán után Buda felé is lezárták a járdát, a rendőrök tanácstalannak tűnnek, hogy átengedhetik-e a gyalogosokat vagy sem.
Léptek a rendőrök, több embert kiemeltek az első vonalban álló tüntetők közül. Köztük van az az ember is, aki korábban azt javasolta a többi tüntetőnek, hogy ne engedelmeskedjenek a rendőröknek. Őt az úttesten húzták ki a rendőrök a tüntetők közül. Összesen három embert emeltek ki.
Köszönjük, hogy biztosítjátok a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó rendezvényünket" - mondta a rendőrsorfal előtt álló tömeg élén egy tüntető a hangosbeszélőben. "Bűnözőket védtek" - skandálták többen a Lánchídon.
A kamerák kereszttüzében továbbra is patthelyzet van a Lánchídon a tüntetők és a rendőrök között. A rendőrök valamilyen beavatkozásra készülhetnek, mert a járdán a tüntetők között is elment már egy csoport rendőr a Lánchidat lezáró tömeg mögé kerülve. Amúgy a hangulat nyugodt, mindenki áll egy helyben.
Már bőven kevesebben vannak száznál.
A turisták közben nyugodtan sétálgatnak a hídon, néhányan tanácstalanul bámészkodnak és moziznak.
Az előző posztban említett rendőrségi felszólításnak eleget téve sokan lementek a Lánchíd úttestjéről, de egy kb. 50 fős keménymag leült, leguggolt az útra. Néhányan a híd pesti hídfőjénél sorfalat álló rendőrökkel vitatkoznak, nem egyértelmű, hogy miről.
Készenléti rendőrök szólítják fel a Lánchídon álló 100-150 embert, hogy hagyják el az úttestet, mert szabálysértést követnek el.
A Lánchíd úttestjén nem tudnak Pest felé vonulni a tüntetők, mert rendőrsorfal állja útjukat. Az úttest szélén lévő korlátokon átbújva, a járdán mehetnek, de ezt sérelmezik.
A szombati tüntetésekből látható, hogy elkezdődött az európai parlamenti választások kampánya, amelyre Soros György is mozgósít - ezt mondta Hollik István kormányszóvivő a budapesti és országos tüntetésekről. Hollik szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a munka törvénykönyvének módosítása csupán ürügy. A magyar kormányzat Soros kampányával nem akar foglalkozni, azt viszont sajnálja, hogy van néhány olyan szakszervezet, amely "asszisztál" a "bevándorláspártiak" kampányához. (MTI)
A rendőrök odamentek a menet elején haladó tüntetőkhöz, és megpróbálják kideríteni, mik a demonstrálók további tervei. Azt mondják nekik, hogy még várják a többieket a Várkert bazár felől. Egyelőre gyűlik a tömeg a Lánchídon.
Legalább ezren tüntetek Miskolcon, a tüntetők megtöltötték a Városháza előtti teret, írja a Mérce. A demonstráción az egészségügyben, szociális ágazatban és az iparban dolgozók képviseletében is bemutatták, milyen elviselhetetlen helyzetet teremt a túlóra.
Most ismét megindultak lassan Pest fele és a skandálják hogy Orbán Takarodj és mocskos Fidesz.
Nagyjából harminc tüntető felment a hídra, megbénítva ezzel a forgalmat. Azt skandálják, hogy "megvárunk, megvárunk", üzenve ezzel a többi demonstrálónak. A tömeg elnyúlt, de úgy tűnik, folyamatosan jönnek még emberek a hídra.
A forgalom ezzel meg is bénult, az autók nem tudnak kijönni a körforgalomból, de az alagútból sem. Utóbbinak a végéig áll a kocsisor, és a hídon is még nagyjából tíz autó vesztegel.