Az egyik gyerek is elkapta a szifiliszt a szüleitől, de nem kezeltették

2019.01.22. 10:25

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat egy zalai pár ellen, akik szifilisszel fertőzték meg a lányukat,  és gyermekeiket nem járatták iskolába, írja az MTI.

A pár élettársi kapcsolatban élt. 2013-ban diagnosztizáltak szifiliszes megbetegedést mindkettejüknél. Akkor 6 éves és 4 éves gyereküket is megvizsgálták, de náluk nem volt kimutatható a fertőzés.

Megelőzésként antibiotikumos kezelést és rendszeres kontrollvizsgálatokat írtak elő a gyerekeknek, de a szülők ezeket nem hajtották végre, nagyobbik lányuk emiatt meg is fertőződött.

A kislánynál 2014-ben bőrgyógyászaton diagnosztizált szifilisz miatt laborvizsgálatokat, neurológiai, szemészeti és kardiológiai vizsgálatokat írtak elő, de a szülők nem vitték el mindegyikre a gyermeküket, és a későbbi kontrollvizsgálatokat is sorra elmulasztották.

A kislány elhanyagolt állapota miatt 2015-ben többször kórházi kezelésre is szorult, a szülők a felszólítások ellenére mégis több éven át elhanyagolták a felülvizsgálatokat, holott fennállt a lehetősége annak, hogy a szifilisz súlyosbodik, átterjed valamelyik szervre, akár idegrendszeri károsodást is okozva.

Miután a szülők a kórházi és családgondozói felszólítások ellenére sem kezeltették megfelelően gyermeküket, a Zala Megyei Kormányhivatal 2017 augusztusában nevelésbe vette mindkét gyermeket.

A férfi és a nő ellen amiatt is vádat emeltek, mert az időközben tankötelessé vált gyermekeik rendszeresen nem jártak iskolába. A szülők többször is költöztek, de a felszólítások ellenére egyik lakhelyükön sem gondoskodtak arról, hogy a gyerekek mindennap iskolába járjanak. A két gyereket a 700-800 órányi hiányzásuk miatt évismétlésre kötelezték.