Konrád, Tivadar
4 °C
22 °C

Hatalmas robaj, majd teljes csend

CCIKA19990125027
2019.01.24. 15:53
Húsz éve ezen a napon súlyos buszbaleset történt az ausztriai Deutschlandsbergben: tizennyolc kőszegi és szombathelyi síelő, többségben középiskolás diák halt meg a tábor első napján, amikor a busz a fékrendszer meghibásodása miatt egy meredek lejtőn felgyorsult, majd száz kilométeres sebességgel tizenöt métert zuhant egy domboldalon. Többen azóta is fogyatékossággal élnek, és az 1999-es baleset áldozatairól az érintett családok minden évben közösen megemlékeznek.

1999 telén a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és a Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Informatikai Szakközépiskola (ma Evangélikus Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium) pedagógusai sítábort terveztek. Az előző években Szlovákiába jártak át, de most a kedvező szállásajánlat miatt úgy döntöttek, inkább Ausztriába mennek egy hétre. A busz sofőrje már korábban is szállította a kőszegi diákokat, sokéves vezetői tapasztalattal rendelkezett. Abban az évben már ez volt a harmadik útja a szomszédos országba. A sítúra vezetője úgy nyilatkozott a korabeli Népszavának, hogy a sofőr fáradtságra panaszkodott, alig egy-két órát aludt, mert előző nap is volt egy fuvarja.

1999. január 24.

A csoport január 24-én, vasárnap reggel fél hétkor indult a szombathelyi Tesco parkolójából 49 fővel: diákokkal és oktatókkal. Néhány szülő is velük ment, ők autókkal indultak neki. Fél tíz körül érkeztek meg a szálláshelyükre, egy Limberg nevű kis kastélyba, gyorsan mindenki lepakolta a dolgát, és még aznap kimentek a síterepre. Néhány óra múlva, délután öt óra körül aztán a busszal visszaindultak az alig tíz kilométerre lévő szállásukra. A legtöbb szülő már előrement autóval, de volt, aki a Neoplan típusú buszt követte. Utóbbiak így meséltek a Népszavának a visszaútról:

Nem sokkal azután, hogy hazafelé indultunk, megállt a busz, mert a mögötte autózó szülők egyike felfigyelt arra, hogy a csomagtér ajtaja nyitva van. A sofőr, miután rögzítette a poggyásztér fedelét, sokáig vizsgálta a két hátsó kereket is. Az utat folytatták, a fedélzeten hat tanár és negyvenegy tizenéves középiskolás.

Deutschlandsberg közelében, egy rendkívül meredek szakaszon, a hegyről a völgybe vezető úton aztán a sofőr nem tudott lefékezni, a busz így egyre gyorsabban ment. A Népszava írja:

A túlélő gyerek úgy emlékszik, nem sikerült lelassítania a járművet. A fiú azt mondta, hogy olyan gyorsan kerülgették már az autókat, hogy azt sem ismerték fel, milyen márkájúak mellett száguldanak el.

A sofőr egy ideig tehát még ki tudta kerülni az autókat, és be tudta venni a kisebb kanyarokat, de a lejtős út utolsó fordulójánál végleg elveszítette az uralmát a busz felett.

Ekkor már 100 kilométer per órával, fék nélkül száguldott.

Ahogy a korabeli jelentések írják, a busz előbb kidöntött pár vezetőoszlopot az út széléről, majd lesodródott az útról, a lendülettől a levegőbe emelkedett, megpördült a tengelye körül, és átrepülte az alig tíz méteres kis völgyet, végül egy magánház előtt egy fát kettétörve fúródott a földbe.

A mentőket és a rendőröket a ház tulajdonosai értesítették. Ők úgy nyilatkoztak az osztrák sajtónak, hogy amikor a busz lezuhant a lejtő aljára, előbb egy hatalmas robajt halottak, majd jött a teljes csend. Emiatt először azt hitték, hogy a felfordult és teljesen összeroncsolódott buszban nem is ült senki. Majd halk nyöszörgést, végül egyre nagyobb sikoltozást hallottak.

A helyszínre nagyon sok mentő érkezett a környékről. Néhányan kirepültek a buszból, akik pedig beszorultak, azokat lángvágóval próbálták kivágni. A sebesülteket a deutschlandsbergi, a grazi, a wagnai és a voitsbergi kórházba vittek. Fél órával a riasztás után negyvennyolc osztrák sebész jelentkezett a kórházakban.

A mentés este nyolc órára fejeződött be:

a buszban és abból kizuhanva tizenheten a helyszínen meghaltak, egy személy pedig a kórházba szállítás után.

A legfiatalabb áldozat nyolc, a legidősebb tizenhét éves volt. Harmincöten súlyosan megsérültek, köztük a buszsofőr is. Legtöbbjüket koponyasérüléssel vitték kórházba, néhányuk emiatt egész életükben különféle fogyatékossággal élnek.

Sáringer László, a bécsi magyar nagykövetség főkonzulja még aznap este kiment a baleset helyszínére.

Osztrák-magyar összefogás

A halottak azonosítása a következő nap délutánjáig tartott, több okból. A hatóságok ragaszkodtak ahhoz, hogy ezt hozzátartozók tegyék meg. De nemcsak a szervező iskolák diákjai, hanem azok testvérei, barátai is elmentek az útra. A mentés alatt több sérültről a ruhákat is levágták, hogy jobban hozzájuk férjenek, így még azok sem segíthettek a megismerésben, és az iratok is összekeveredtek. Volt olyan család, akinek mindkét gyereke meghalt a balesetben, olyan is, akinek gyereke azért szállt át a szülői autóból a buszba, hogy a barátaival lehessen.

Néhány szülő már visszaért a szállóba, őket a személyzet értesítette a balesetről. Ők először azt gondolták, hogy talán defekt vagy valamilyen kisebb dolog történt.  A koraesti órákban Magyarországra is eljutott a buszbaleset híre, a bécsi magyar nagykövetségen állandóan csörgött a telefon, otthon lévő szülők próbálták meg kideríteni, él-e a gyerekük. 

A korabeli Népszabadság szerint az egyik könnyen sérült fiú felhívta az anyját, és azt mondta neki:

Van egy rossz hírem. Fejre álltunk, de élek. Nincs nagyobb bajom. Grazban vagyok, most visznek gipszelni.

Az anyja a többiekről is kérdezte, mire a telefon másik oldaláról azt hallotta, hogy a háttérben halottakról és súlyos sebesültekről beszélnek.

Sok szülő rögtön autóba ült. Nekik a határőrség is segített: a határátlépéshez nem kértek útlevelet, csak személyi igazolványt, és soron kívül mehettek át Ausztriába. Legtöbbjüket szintén a kastélyszállóban szállásolták el.

Az osztrák Vöröskereszt még a helyi lakosságot is felszólította, hogy adjanak vért a magyar sebesültek operációihoz. A rádióban is felhívást intéztek: magyarul tudó embereket kértek a baleset helyszínére és a kórházakba, amire több tucat ember jelentkezett. Erről a tiszteletbeli magyar konzul, Rudi Roth az osztrák hírügynökségnek azt mondta:

Páratlan mérvű volt a szolidaritás.

A baleset másnapján, hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, Viktor Klima osztrák kancellár és Katona Kálmán, közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter is meglátogatta a grazi kórházat.

Három nappal a baleset után, január 27-én, szerda délelőtt a deutschlandsbergi evangélikus templomban két nemzet öt papja ökumenikus istentisztelettel búcsúztatta el a tizennyolc áldozatot. A szertartáson a magyar kormányt Dávid Ibolya igazságügyi miniszter képviselte. A templom zsúfolásig megtelt a hozzátartozókkal, helyiekkel és a mentésen segédkező emberekkel.  A tizennyolc koporsót két sorban helyezték el a szentélyben, és még aznap délután hazaszállították őket Magyarországra. Csütörtökön a szombathelyi székesegyházban gyászmisét tartottak értük.

1999. január 31-ét gyásznappá nyilvánították Magyarországon.

A családok ezután rendszeresen összejártak Kőszegen, hogy együtt próbálják meg feldolgozni a veszteségüket. Egy évvel később a Jurisich Miklós Gimnázium parkjában emléktáblát avattak az áldozatok neveivel, ahol azóta is minden évben megemlékeznek. A baleset helyszínén is felállítottak egy emlékművet.

Emlékezők virágot helyeznek a deutschlandsbergi buszkatasztrófa 6. évfordulója alkalmából a Jurisich Miklós Gimnázium udvarán lévő emlékműre Kőszegen 2005 májusában.
Emlékezők virágot helyeznek a deutschlandsbergi buszkatasztrófa 6. évfordulója alkalmából a Jurisich Miklós Gimnázium udvarán lévő emlékműre Kőszegen 2005 májusában.
Fotó: Czika László / MTI

A tizenkilencedik áldozat

A balesetben a buszsofőr, a negyvennégy éves Kolcsár József is életveszélyesen megsérült. Rengeteg támadás érte, és sok pletyka is keringett róla, például hogy ittasan vezetett, de kiderült, ez nem volt igaz. Az orvosok sokáig küzdöttek az életéért, így hetekig nem volt kihallgatható állapotban. 

Csak később tudta meg, hogy tizennyolcan meghaltak a balesetben.

A grazi klinikán elkülönítették a többiektől, hogy ne jusson a tudomására, mekkora tragédiát okozott, nehogy hátráltassák a javulását.

Mikor kicsit jobban lett, azonnal előzetes letartóztatásba helyezték, gondatlanságból elkövetett közúti baleset okozása miatt, amiért a maximálisan kiszabható büntetés öt év börtön. A Népszava a baleset után azt írta, több szakértő szerint a fékrendszerből kiszökött a levegő, ezért nem tudott fékezni a sofőr. És mivel a busz egyre gyorsult, túlhevülhetett a motor, ezért a szinkronrendszer beszorult a váltóban, és így sebességet sem tudott váltani.

Az 1979-ben gyártott Neoplan típusú busz néhány hónappal korábban, szeptemberben átesett egy vizsgán, amin a fékrendszerét is ellenőrizték. Az érvényes rendelkezés szerint ugyanis a nyolc évesnél idősebb buszoknak félévenként kell műszaki vizsgát tenniük. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium a baleset után felülvizsgálta a kiadási eljárást, és megállapították, hogy a szervizben nem történt mulasztás.

A sofőr pere májusban egyetlen napig tartott: beismerte bűnösségét.

De azt is vallotta, nem tudta, hogy a busz fékrendszerének műszaki állapota nem megfelelő. Gondatlan veszélyeztetés miatt három évre ítélték, az indoklás szerint tudott a hibáról, és ő maga is hibát követett el, amikor nem a megfelelő sebességfokozatot választotta a lejtős úton. 

Tizenöt hónap után aztán váratlanul szabadlábra helyezték, ekkor hazatért Szombathelyre. Pszichológiai kezelésekre járt, többé nem volt munkaképes állapotban. 2001 augusztusában hirtelen meghalt. Az akkori Népszabadság szerint Kőszegen előbb azt kezdték el pletykálni, hogy öngyilkos lett, de végül kiderült: Kolcsár gyógyíthatatlan betegségben szenvedett, a szombathelyi kórház intenzív osztályának főorvosa szerint

halálát a borzalmas fizikai és pszichés állapota okozta,

leépülése pedig a két évvel korábbi baleset eredménye volt.

A cikkhez korabeli MTI híreket és az Arcanum Digitális Tudástáron található lapok tudósításait használtuk fel.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!