Horváth Csaba: Puzsér egy troll

2019.01.26. 10:18 Módosítva: 2019.01.26. 12:27

Páros interjút közölt a Népszava az MSZP és a Párbeszéd főpolgármester-jelöltjeivel, akik hamarosan megmérkőznek az ellenzéki előválasztás első fordulójában. Horváth Csaba és Karácsony Gergely is azt mondja magáról, ő a legnépszerűbb és legesélyesebb jelölt – egyikük szerint második forduló már nem is lesz. 

Karácsony egy korábbi közvéleménykutatásra, Horváth pedig az ajánlások számára alapozva állítja magáról, hogy neki kellene elindulnia Tarlós István ellen (az ajánlások számát nagyban befolyásolja, kinek mekkora pártszervezete, mennyi aktivistája van, míg a kutatást egy független intézet végezte reprezentatív mintán).

Az MSZP jelöltje úgy képzeli a főváros irányítását, hogy egyáltalán nem működne együtt a NER-rel, így például nem dolgozna fideszes főpolgármester-helyettessel. Ezt annak kapcsán hozta fel, hogy a Karácsony Gergely irányította Zuglóban például van fideszes alpolgármester. Horváth Csaba Vitézy Dávidot is fideszesnek nevezte, aki nem feltétlenül a szakmaisága, hanem a "politikai nimbusza" miatt eladható, és részben az ő lelkén szárad például az e-jegyrendszer-botrány, illetve szerinte túl nagyra hizlalta a BKK-t. Karácsony szerint viszont Vitézy jó szakember, aki sokat tett a közösségi közlekedés javításáért, és az erős BKK is jó irány volt a fővárosban, nem is szavazta meg központ a szétszedését a fővárosi közgyűlésben. Abban viszont egyetértettek, hogy vezetésük esetén csak szakmai alapon kaphatna bárki pozíciót. 

Karácsony és Horváth megkapták azt a kérdést, nem tartják-e furcsának, hogy jelen állás szerint az előválasztás második körében több jelölt lesz, mint az elsőben. Karácsony szerint "ha a teljes ellenzéki egység ára Budapesten több előválasztási forduló, hát legyen", Horváth Csaba viszont azt mondta Puzsér Róbertre, ő egy troll, és szerinte második fordulóra már nem is lesz szükség, mert addigra Puzsérnak nem lesz érdemi támogatottsága. Karácsony ellenben azt mondta, az előválasztás második fordulójának történelmi jelentősége van: ha sikerül egységbe terelni az EP-választás miatt szétspriccelő ellenzéki pártokat, és aztán Budapesten "tarol az ellenzék, az továbbgyűrűzik az országban, és a nagyvárosokban verhető a Fidesz".

A jelöltek abban egyetértettek, hogy a fővárosi kerületekben a Jobbik csak együttműködő partnerként tud megjelenni, cserébe azt vállalhatják a baloldali pártok, hogy vidéken segítik a párt jelöltjeit. 

Horváth Csaba és Karácsony Gergely nem értettek egyet abban, mik lehetnek a reális célok a budapesti tömegközlekedésben a következő évekre. Horváth ugyan már nem kampányol ingyenes BKV-val, de megint viszonylag ambiciózus ötlettel állt elő: szerinte le kell cserélni az összes buszt elektromosra 10 éven belül, mert "a budapestiek megfulladnak", és ilyen helyzetben "ne kezdjünk el forintokon vitatkozni". Karácsony Gergely szerint azonban ez nem betartható ígéret, mert még nem áll ezen a szinten a technológia, gazdagabb országok is csak 2030-ra tervezik a teljes elektromosságot. Csökkenteni szeretné viszont a bérletek árát.