Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Nem lesz sajtónyilvános Andy Vajna temetése

IMG 5691
2019.01.28. 15:50 Módosítva: 2019.01.28. 15:51

Nem engedik be a sajtót Andy Vajna búcsúztatására csütörtökön. A Nemzeti Örökség Intézete tájékoztatta erről az Indexet, azt is hozzátéve: a család kérésére a temetés részletei nem nyilvánosak. Azután fordultunk a temetés megszervezéséért felelős állami szervhez, valamint Havasi Bertalanhoz, Orbán Viktor miniszterelnök sajtófőnökéhez, hogy kiderült, a Fiumei úton tartandó szertartáson beszédet fog mondani Arnold Schwarzenegger, sőt az is lehet, hogy Antonio Banderas is részt vesz a csütörtöki búcsúztatáson. 

A kormány saját halottjának tekinti Andy Vajnát, ám az állami temetés egyelőre sem a Nemzeti Örökség Intézete, sem pedig a kormány online naptárában nem szerepel. Éppen ezért Havasi Bertalantól, mint a kormányfő nyilvános szerepléseiért is felelős Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkártól azt szerettük volna megtudni, Orbán Viktor is felszólal-e a búcsúztatáson, hiszen barátjának nevezte, s nagyrabecsüléséről biztosította Vajnát. A Nemzeti Örökség Intézetétől tájékoztatást is kértünk a szertartás helyéről, időpontjáról, és a felszólalók, illetve meghívottak köréről – konkrétabban arra voltunk kíváncsiak, hogy állami méltóságok részt vesznek-e az eseményen.

Havasitól cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ, ellenben a Nemzeti Örökség Intézete azt közölte lapunkkal: 

Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a család kérésére a temetés részletei nem nyilvánosak, a kérdésekre nem áll módunkban válaszolni. Emellett felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a temetés nem lesz sajtónyilvános.

A temetésről eddig annyit tudni, a Fiumei Úti Sírkert 19-es parcellájában helyezik majd örök nyugalomra Vajnát. Az e néhány részletet közlő Blikknek a Fiumei Úti Sírkertet kezelő Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója, Fogarasi Katalin azt mondta: „kedden érkezett a Miniszterelnökség felkérése az állami temetés bonyolítására, a kollégáim pedig időközben körbevezették az özvegyet a 60 hektáros sírkertben, természetesen autóval. Ennek során az özvegy a sírhelyet is kiválasztotta. A család kérésére ennél többet nem mondhatok.” 

Sajtóinformációk szerint a temetkezéssel megbízott cég kedden kezdi meg a parcellarész előkészítését. Korábban az is felmerült, hogy Andy Vajnát Los Angelesben temethetik el, ahol a fia és a szülei is nyugszanak, ezt az értesülést azonban a múlt csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely cáfolta, kijelentve: a kormány a saját halottjának tekinti a világhírű producert.

Vajna életének 75. évében, hosszú betegség után budapesti otthonában halt meg két hete vasárnap. Filmjeiről itt, a filmalapnál betöltött szerepéről ebben a cikkben, médiavállalkozásairól pedig itt írtunk hosszabban.

Frissítés: Cikkünk korábbi verziójában azt állítottuk, hogy a szertartás körülményeiről és a meghívottakról a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság dönt, amely a Nemzeti Örökség Intézete bábáskodása alatt működik olyan tagokkal mint Boross Péter, az 1990-ben alakult, első szabadon választott kormány belügyminisztere, fél éven át Magyarország miniszterelnöke, Réthelyi Miklós a második Orbán-kormány emberi erőforrás-minisztere vagy épp Szakály Sándor, a kormányzati Veritas Intézet főigazgatója. Cikkünk megjelenése után  a Nemzeti Örökség Intézete arról tájékoztatott: az intézet önállóan, a bizottságtól függetlenül végzi az állami temetések lebonyolítását, a bizottságnak más feladatai vannak.

(Borítókép: Andy Vajna. Fotó: Huszti István / Index)