Beindult a kampány: már Tarlós is rendet tenne a bulinegyedben

2019.01.30. 04:25

Tarlós István főpolgármester kerekasztal-megbeszélést hívott össze a bulinegyed ügyében egy helyi civil közösség, az Élhető Erzsébetváros Egyesület kezdeményezésére. A főváros VII. kerületében élő és a helyi szórakozóegységek miatt 2017 óta aktívan tiltakozó civilek többször kérték a fideszes város- és kerületvezetést, hogy álljanak velük szóba, ám a 2017-es fővárosi közmeghallgatáson Tarlós ezt még visszautasította. Aztán 2018 decemberében a főpolgármester mégis meghallotta a kérést, a múlt héten pedig a Főpolgármesteri Hivatal fel is kereste az egyesületet, hogy e héten kedden jelenjenek meg az egyeztetésen.

A Károly körút és Erzsébet körút közötti, Belső-Erzsébetvárosként vagy zsidónegyedként ismert városrész ügyében Vattamány Zsoltot, a VII. kerületi fideszes polgármestert is várták volna a találkozóra, ám ő nem jelent meg. Ennek okai között kell keresni valószínűleg azt is, hogy az Élhető Erzsébetváros civiljeiből az őszi önkormányzati választásra még akár jelöltek is válhatnak – erre utaló bejegyzések is felbukkannak legalábbis a 2017-ben létrejött egyesület honlapján.

Vattamány tehát kihívóként tekinthet a civil szervezetre, amely korábban többször is megfogalmazta a kerületvezetéssel szembeni elégedetlenségét és csalódottságát a bulinegyed ügyében. Most azonban, úgy tűnik, Tarlós István főpolgármester a sarkára állhat az ügyben. Garai Dóra, az Élhető Erzsébetváros Egyesült alapítója ugyanis azt mondta az Indexnek, hogy a megbeszélésen, amelyen a kerület az aljegyzővel és egy hatósági irodavezetővel képviseltette magát,

lényegében egyetértés mutatkozott abban, hogy a helyzet mindenképpen egy komolyabb szabályozásért kiált.

A Főpolgármesteri Hivatal részéről Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes, Németh László, a hivatal városigazgatás főosztályának vezetője, valamint Hermann Gábor, a Fővárosi Önkormányzat rendészeti igazgatóságának szolgálati igazgatóhelyettese is jelen volt, a civilek szerint márpedig javaslatuk a kereskedelmi törvény módosítására vonatkozóan sem ütközött elutasításba, sőt, egy terézvárosi nyitvatartási rendelet mintájára készülő kerületi szabályozás is szóba került.

Úgy tűnik tehát, hogy a főpolgármester lépni kíván a bulinegyed ügyében, még akkor is, ha az idevágó rendeletalkotás eredetileg kerületi önkormányzati hatáskör.

A főpolgármesternek ugyanakkor vannak bizonyos számonkérési lehetőségei, így például Vattamánynak is beszámolási kötelezettsége van a keddi egyeztetés nyomán, ennek határideje mégpedig – információink szerint – január 31., azaz csütörtök. Kérdés persze, hogy a kerület fideszes vezetője mit kíván, avagy kíván-e tenni bármit az évek óta erős érdekütközésben lévő lakók és a bulinegyed jól jövedelmező szórakozóhelyeinek vitájában.

Az eset érdekessége, hogy Tarlóssal párhuzamosan Pintér Sándor is aktivizálni látszik magát, illetve a rendőrséget a bulinegyed ügyében. Pont hétfőn írtuk arról, hogy a belügyminiszter ígéretet tett arra, 2019-ben a fennálló közbiztonsági helyzethez igazítva a szükséges mértékben növeli a jelenlétet a rendőrség a bulinegyedben. Január 18-án már razziázott is a rendőrség a helyszínen, ahol a komplex „bűnügyi és rendészeti akció” célja volt „a közterületi jogsértések elkövetésének megakadályozása, az ott bűnelkövetés céljából tartózkodó személyek felderítése, továbbá a személyszállítást végzők ellenőrzése". Hétfőn pedig az adóhivatal is vizsgálatsorozatot indított Budapest belvárosában.