Nándor
8 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Politikamentesen rendezné a vadászkastélyhoz vezető út sorsát Lázárék cége

2019.01.30. 16:09

Csak egy évek óta fennálló jogvitát szeretne lezárni a vadászházat tulajdonló cég Batidán – állította a társaság jogi képviselője az Index megkeresésére, miután kiderült, a többek között Lázár János nevével fémjelzett cég kisajátította a kizárólag e területre vezető önkormányzati útszakaszt azzal, hogy egy kaput épített oda. Dr. Soós Gábor, a cég ügyvédje lapunkkal azt közölte, hogy „a Grosswiese Zrt. és Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata között van egy jogvita az érintett útra vonatkozóan. A területen a nyolcvanas évek elején épült vadászház, az érintett bekötő út csak az épülethez vezet, más irányú és jellegű forgalmat nem bonyolít. A korábban a Hódcsillag Szövetkezethez tartozó rövid útszakasz azonban szövetkezeti földtulajdonokat rendező, a földrendező és a földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény értelmében az ingatlantól elválva önkormányzati tulajdonba került”. Az ügyvéd hozzátette, hogy

„a vadászház jelenlegi tulajdonosa, a Grosswiesse Zrt. a város egyik legjelentősebb adófizetője, szeretnénk az évek óta fennálló jogvitát, az utat érintő tisztázatlan helyzetet politikamentesen, az önkormányzat és a cég számára is megnyugtató módon rendezni. Ezért kerestük meg a várost, és tettünk ajánlatot a jogvita rendezésére".

Az ügyvéd, a Lázár Jánost is tulajdonosai között tudó cég képviselője egyéb felmerülő kérdéseinkre cikkünk megjelenéséig nem reagált. Szerdán zárult ugyanis le a hódmezővásárhelyi önkormányzat vizsgálata, amely során semmilyen dokumentumot nem találtak sem felújításáról, sem magánhasználatra átadásáról a bekötőútnak a kapcsán, mely a sokáig tagadott, majd a választások után részben hivatalosan is Lázár János tulajdonába került batidai vadászkastélyhoz vezet.

A Márki-Zay Péter független polgármester által vezetett önkormányzat szerint 2018 novemberében jelentkezett náluk dr. Soós Gábor, aki ugyan nem ismerte el az út önkormányzati tulajdonjogát, de felajánlotta, hogy a vállalkozás éves ellentételezést fizet, és kérte, hogy a használat kérdése kerüljön a város közgyűlése elé. Soós kérelme nyomán a polgármesteri hivatal a helyszínen földmérővel mérette ki a területet, ahol egyértelműen megállapították, hogy a kastélytulajdonosok által körbekerített és kapuval elzárt út az önkormányzat tulajdona – közölte a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal.

A kialakult helyzet megoldására a kérdést az önkormányzat a márciusi közgyűlés elé viszi, és akkor dönt az út használatba adásáról vagy a kastély kerítésének áthelyezéséről. Miután a hódmezővásárhelyi képviselő-testületben egyértelmű fideszes többség van (10 kormánypárti képviselővel szemben 4 ellenzéki, illetve független, plusz a független polgármester áll szemben), a fideszes volt kancelláriaminiszter, Lázár János által térségi országgyűlési képviselőként gyakran – és igencsak politikai alapon – támadott Márki-Zay aligha akadályozhatná meg, hogy az önkormányzat használati jogot adjon a Grosswiesse Zrt.-nek.

Érdekesség, hogy a társaság jogi képviselője arra a kérdésünkre: az általa „éveken át tartónak” nevezett jogvita részeként, azaz a 2017 végén elkészült vadászkastély-beruházás során, azaz a kapu kivitelezése előtt felmerült-e egyáltalán az úthasználat engedélyeztetése, annyit válaszolt:

Miként említettem is, az érintett bekötőút nem bonyolít forgalmat, az mindig is csak az ingatlanon található épülethez vezetett. Mindig is lezárt útszakasz volt, sorompó zárta el a forgalomtól. A rövid útszakasz jogi helyzete az 1990-es évek óta tisztázatlan, mint sok más hasonló, a korábbi szövetkezeti tulajdonhoz tartozó útszakaszé.

Így nem egyértelmű, hogy a beruházók 2017-ben szükségét érezték-e megvizsgálni a bekötőút jogi státuszát, s adott esetben maguktól indítani engedélyeztetési eljárást. Ugyanakkor az sem egyértelmű, hogy az említett jogvita konkrétan mikor és hogyan kezdődött, az önkormányzati közlés mindenesetre a saját vizsgálatát úgy nevezte: az „a sajtó érdeklődésére” indult el, méghozzá tavaly, nem pedig évekkel ezelőtt.

Ahogy arról többször is írtunk, a Miniszterelnökséget a 2018-as választás előtt vezető Lázár János a választások után jelent meg hivatalos tulajdonosként a Batida közelében fekvő, 3000 négyzetméteres, kastélyszerű vadászházban, miután az azt birtokló részvénytársaság részvényeinek 8,1 százalékát áprilisban megvette. Az nem ismert, kik a további tulajdonosok. A 2017 decemberében felépült vadászbirtok azután került fókuszba, miután kiderült, olyan földek veszik körbe, amelyek kizárólag Lázár családjának tulajdonában vannak.