Eleonóra
0 °C
12 °C

Tíz hónapra lezárják az egyik legfontosabb vasútvonalat

D MTZ20180807004
2019.01.30. 13:58
Február 4-tól, jövő hétfőtől felújítás miatt, 22 km hosszan lezárják a Budapest-Hatvan vasútvonalat Aszód és Pécel között. A munka 10 hónapig tart, ezalatt vonatpótló buszok szállítják azt a napi 6000-8000 utast, aki erre jár be dolgozni. Attól lehet tartani, hogy a 66 vonatpótló busz beállítása jelentősen megterheli a csúcsidőben már amúgy is zsúfolt M3-as bevezetőt és a 3-as utat.

A felújításról és a vonatpótlásról tartott MÁV-sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Budapest-Hatvan vonal 52 kilométer hosszú szakaszát 150 milliárd forintból újítják meg. A rekonstrukció már egy éve elkezdődött, de az uniós források lehívásának szoros határideje miatt fel kell gyorsítani a munkát, ezért kell lezárni a Pécel-Aszód közötti szakaszt.

A MÁV azt várja, hogy a felújítás után

  • gyorsabb lesz a vonatok sebessége, egyes szakaszokon 160 km/óra.
  • sűrűbbek lesznek a járatok, több utast tudnak majd szállítani
  • javul a menetrend pontossága, kényelmesebb lesz az utazás

A felújítás során 4 állomást átépítenek, magas peronokat építenek a sínek mellé, 330 db plusz P+R parkolóhelyet alakítanak ki, és gyakorlatilag a lakott területeken végig (28 km-en) zajvédő fal lesz.

A vonatpótlás jövő hétfőtől indul. A Volánbusszal kötött szerződés értelmében 66 darab busz szállítja majd a kieső vonatok napi 6000-8000 utasát. Az Intercity járatokat pótló autóbuszok az M3-as autópályán közlekednek majd, a sebes- és gyorsvonat-pótlók Bag és Hatvan között fognak csak az autópályán közlekedni. A személyvonatok pótlóbuszai a 3-as úton közlekednek majd. 

Tartani lehet attól, hogy a 66 darab ingázó busz jelentősen megterheli - főleg a reggeli csúcsidőben - a főváros felé tartó forgalmat az M3-ason és a 3-as úton. Ráadásul várhatóan többen ülnek majd az autóba a kimaradó vonatközlekedés miatt is. A tájékoztatón elhangzott, hogy egy vonatot 4-7 darab busz fog pótolni, azaz több helyen buszkaravánokra kell felkészülni.

Buszsávokat nem alakítanak ki az utakon, ezért ha dugó lesz, akkor a buszok is beragadnak. A MÁV a helyzetre úgy próbál felkészülni, hogy folyamatosan ellenőrzik a forgalmi helyzetet a buszoknál, és ha szükség van rá, akkor módosítanak a járatokon. A MÁV számítása szerint a menetidő valószínűleg hosszabb lesz, mint korábban vonattal, a Miskolcról érkezők például 30 perccel hosszabb útra számíthatnak.

A MÁV-HÉV azzal segít be a városkörnyéki pótlásba, hogy sűríti gödöllői járatait, a Csömör-Kerepes vonalon pedig Desiro motorvonatokat állítanak be. A megváltott vonatjegyek a H8-as járaton érvényesek lesznek. Egyébként átépül a HÉV gödöllői végállomása is.

A pótlóbuszokra a pénztárakban, online és a Vonatinfo alkalmazásban lehet jegyet váltani. A pótlóbuszon nem lehet jegyet venni, kerekesszéket csak összecsukva, kerékpárt pedig egyáltalán nem lehet szállítani.

80a vgz hrdt web trkp
Fotó: Mávcsoport.hu

További részletes információkat a MÁV oldalán találhat.

Hétfőn az Index munkatársai is tesztelik a vonatpótlást. Megnézzük, hogy milyen lesz a zsúfoltság a vonatpótló buszokon, mekkora dugót okoz majd a forgalomba állításuk. Arra kérjük olvasóinkat, ha szintén ezen az útvonalon jönnek hétfőn délelőtt a városba, akár busszal, akár autóval, osszák meg tapasztalataikat velünk ezen az e-maicímen: ugyelet@mail.index.hu.

A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint a felújítás után nem lesz valódi fejlődés, nem épül plusz vágány, amin több vonat tudna közlekedni (az esztergomival ellentétben), pedig a korábbi tervekben szerepelt harmadik vágány, ami ezt lehetővé tenné. Maga a pótlás véleményük szerint borzasztóan utasellenes: vagy kétszer kell átszállni, lényegesen több, mint 30-50 perccel tart tovább az utazás, minden nap, mindkét irányban. Az Intercity pótlóbusszal be lehet érni a mai személyvonattal körülbelül egy időben, de ez sokkal drágább, és a munkáltató nem téríti.

(Borítókép:    Munkások a turai vasútállomáson az Aszód és Hatvan közötti vasútvonal felújításán 2018. augusztus 7-én - fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!