A prosztatarákos kap adókedvezményt, a végbélrákos nem. Vajon miért?

2019.01.31. 10:38 Módosítva: 2019.01.31. 10:38

Megmagyarázhatatlan különbségek keletkeztek betegek és betegek között, miután a kormány tavaly a családok éve jegyében bővítette  az adókedvezményre jogosult betegségek listáját, írja a Népszava.

Az erről szóló kormányrendelet 18 olyan betegségcsoportot, ezen belül 700 betegséget határoz meg, amelyek esetén érvényesíthető az adókedvezmény. Akik az úgynevezett súlyos fogyatékosságot jelentő betegségük mellett is dolgoznak, azok a minimálbér 5 százalékának megfelelő összegű adókedvezményre jogosultak. Ez idén, havonta 7450 forintot, évente kereken 90 ezer forintot jelenthet. 

Míg azonban az emlő- és a petefészek daganatos betegségek jogosítanak adókedvezményre, és a prosztatarák is felkerült a listára,  a sok áldozatot szedő tüdő- és emésztőszerv-rendszeri daganatok egyes csoportjai, köztük a vastagbélrák után nem jár kedvezmény. 

Kalotay Gábor, a daganatos betegeket összefogó Gyógyulj Velünk Egyesület elnöke a Népszavának azt mondta: örülnek az adókedvezmény kiterjesztésének, de nem értik, mi alapján döntötték el, hogy egy prosztatarákos vagy emlőrákos betegnek jár adókedvezmény, de a vastagbélrákos vagy tüdőrákos betegnek nem, csak ha már agyi vagy csontáttétei vannak, esetleg sztómával él.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a lapnak azt válaszolta, hogy lakossági megkeresés alapján merült fel a lista bővítése az emlő-, a méhnyak-, a petefészek-, a prosztata- és a here rákjaival, valamint az endometriosis-al. A tárca azt írta: ezek a kórképek illeszkednek a Kormány Családok Éve koncepciójához, de az adókedvezményre jogosító kormányrendeletet még idén felülvizsgálják.