Hivatalosan is benyújtotta lemondását a jobbikos Szávay

2019.01.31. 20:52

Tavaly decemberben jelentette be a jobbikos Szávay István, hogy nem kívánja hátráltatni a Jobbik munkáját, ezért lemond a parlamenti képviselői posztjáról miután novemberben kiszivárgott egy hangfelvétel, ahol egy zsidó nő megveréséről beszélt. Nem sokkal azután, hogy ugyanezért először lemondott a Jobbik frakcióvezető-helyettesi tisztségéről és az Országgyűlés jegyzői pozíciójáról is.

Most, január 31-i posztjában azt írja, hivatalosan is benyújtotta lemondását. 

Mint azt december 11-i bejegyzésemben is vállaltam, január elseje óta semmilyen juttatást nem vettem igénybe, irodáimról, albérletemről és minden költségtérítésemről lemondtam. Ehavi tiszteletdíjamat pedig jótékony célokra fogom felajánlani. Nagyobb részét a Heim Pál Gyermekkorháznak kívánom adni - megköszönve ezzel is kislányunknak, Kincsőnek nyújtott segítségüket -, illetve támogatást szeretnék juttatni még szülővárosomba, Soltvadkertre, valamint kárpátaljai feleségem falujába, Barkaszóra is.

- írja. Hozzáteszi, hogy be fog perelni "minden fideszes szennymédiumot, amelyek lemondásom körülményei kapcsán az elmúlt hetekben folyamatosan hazudoztak, rágalmaztak, anyagi szempontokról és következmények nélküliségről beszéltek, illetve álláspontomat vonatkozó híradásaikban nem jelenítették meg".

Szávay István helyét és szakpolitikai feladatát Bencsik János, a Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének alelnöke veszi át.