Emőke
4 °C
20 °C

Arról folyik a vita, hogy teljesen hülye vagyok, vagy csak félig

2019.01.31. 13:34 Módosítva: 2019.01.31. 13:36

Elég érdekes magyarázkodós interjút adott a Szeged.hu-nak Zakar Péter, a Szegedi Tudományegyetem rektorhelyettese, aki a Latorcai Csaba közigazgatási államtitkárral január 11-én tartott kerekasztal-beszélgetésen politikai kérdésekben is állást foglalt, és bírálta a szocialista vezetésű önkormányzatot. 

"Az egyetem nemzetköziesítéséről beszéltem, nem a nemzetiesítéséről"- mondta a rektorhelyettes. Szerinte ezt nem lehetett félreérteni a fórumon. Itt arról beszélt, hogy az egyetem érdeke a minél több külföldi hallgató fogadása, ezzel párhuzamosan pedig azt szeretnék, ha minél több szegedi hallgató  kapcsolódhatna be külföldi kutatásokba.

Az igaz viszont, hogy beszéltem olyan tantárgyfejlesztésekről, programokról, amelyek a nemzeti örökség megóvását szolgálják. Szerintem ez minden egyetemnek a feladata. Alig hinném, hogy van olyan kollégám, aki ezt nem így gondolja.

A kerekasztal beszélgetésről korábban a Délmagyar tudósított. A lap beszámolója szerint Latorcai Csaba a fórumon azt mondta: a kormány eltökélt a nemzeti kultúra és identitás mellett, de az újkori népvándorlás nagyban meg tudja változtatni mindezt. A tudósítás szerint Zakar Péter ennek kapcsán beszélt arról, hogy az egyetemen rendszerbe kell helyezni a fejlesztéseket, amelyekben nagy hangsúlyt kell fektetni az értékekre, a nemzetre.

Zakar Péter
Zakar Péter
Fotó: Molnár Edvárd / MTI

Zakar szerint a történteket akkor lehetne tisztázni, ha a Délmagyar közreadná a teljes, vágatlan hanganyagot az eseményről. Külön kiemelte, hogy a fórumon háromszor is nagyon nyomatékosan hangsúlyozta: az egyetem nem politikai közösség, az egyetemet a politika szétszakíthatja. Az egyetem oktatók, kutatók és gyógyítók közössége.

Ehhez képest miután a fórumon Latorcai  azt mondta, az egyetem épületeinek fejlesztéséhez a kormány minden segítséget megad ellentétben a (szocialista) városvezetéssel, ehhez Zakar is lelkesen csatlakozott. Azt mondta: szomorúan tapasztalják, hogy az önkormányzat évtizedek óta semmibe veszi az egyetemet, ezért az önkormányzati választásokon változásra van szükség. Ennek kapcsán nem mellékes információ, hogy Zakar 2006 és 2014 között a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője volt. 

Zakar szóvá tette azt is, hogy minden ellenzéki párt az egyetem főépülete elé szervezi a tüntetéseket, pedig ehhez ők nem járulnak hozzá, de a város jegyzője mégis hagyja (később kiderült, hogy a jegyző ebben az ügyben nem tehet semmit, Zakar elismerte tévedését). 

Kijelentései miatt a szegedi egyetem 72 professzora és oktatója nyílt levélben követelt etikai vizsgálatot a rektorhelyettes ellen, akinek szerintük nincs joga az egyetem nevében napi politikai - ebben az esetben az önkormányzati választást - befolyásoló módon állást foglalni. 

Zakar cáfolta azt is, hogy az egyetem és a vallás egységéről beszélt volna a fórumon, ehelyett azt fogalmazta meg, hogy Szeged lendületes fejlődéséhez szükség van az önkormányzat, az egyetem és az egyházmegye együttműködésére.

Az interjú talán legjobb része ez:

  • Zakar: "Egy kicsit az az érzésem, hogy a vita arról folyik, hogy én teljesen... Izé vagyok, vagy csak félig. Az izé helyére..."
  • RiporterMajd én behelyettesítem az izé helyére a hülyét.
  • Zakar Igen. Igen, de kimondom én is, hogy arról folyik a vita, teljesen hülye vagyok, vagy csak félig. Ez engem eléggé megviselt.  

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!