Szándékos gyújtogatás történt a Ráday utcai kollégiumban

10761367024 HUSZ8051
2019.02.01. 13:23 Módosítva: 2019.02.01. 17:10

A rendőrség péntek délután 13 órakor tartott sajtótájékoztatót a Ráday utcában keletkezett kollégiumi tűzesetről a Teve utcában, ahol bejelentették, hogy a nyomozás adatai szerint szándékos gyújtogatás történt, a fiatal gyanúsítottakat el is fogták - közölte az MTI. 

A tájékoztatót Terdik Tamás, Budapest rendőrfőkapitánya és Palotai Zsolt Gábor, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának szakmai helyettese tartotta, és bejelentették, hogy  az ügyben három budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki halált okozó közveszélyokozás miatt. Egyikük 16, a másik kettő 15 éves. Ténybeli beismerő vallomást tettek, tettüket megbánták, szabadlábon védekeznek.

Heccből gyújtogattak

Terdik Tamás elmondta: a három fiatal január 23-án egyikük otthonában találta ki, hogy valamit fel kellene gyújtani. Kétszáz forintból körömlakklemosót vettek, majd a Markusovszky térre mentek, hogy ott egy kukát vagy valami mást felgyújtsanak. A kollégium falának volt támasztva egy szivacs, azt az egyikük lelocsolta a körömlakklemosóval, másikuk pedig meggyújtotta, majd elmenekültek a helyszínről.

A fiatalokat csütörtökön fogták el, a tettüket "egyfajta heccnek" tekintették, motivációjuk ebből fakadt - mondta el Terdik a sajtótájékoztatón.

Palotai Zsolt Gábor azt közölte, hogy a falhoz támasztott szivacs mögött egy használaton kívüli ajtó volt, és a mögötte lévő berendezési tárgyak is begyulladtak. Az ajtó egy lépcsőházba nyílt, aminek tetején nyitva volt az ablak, így "kéményhatással" tudott a tűz terjedni. Ez volt az oka, hogy a tűzoltókat a kiérkezésükkor már komoly tűz fogadta.

A kollégiumban 125 diák lakott, de a tűz idején sokan nem voltak bent, mert a vizsgaidőszakban hazautaztak.

Január 23-án este gyulladt ki  a Károli Gáspár Református Egyetem IX. kerületben, a Ráday utcában található kollégiuma.

A tűzben egy 47 éves, négy gyerekes, veszprémi férfi meghalt. A tűzeset után Orbán Viktor is ellátogatott a használhatatlanná vált kollégiumba, amit valószínűleg teljesen le fognak bontani. 

Borítókép: Huszti István / Index.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport