Emőke
4 °C
20 °C

Végsőkig tartó harcot ígért a Jobbik elnöke

2019.02.02. 16:50 Módosítva: 2019.02.02. 17:11

Végsőkig tartó harcot ígért hallgatóságának az idei évre a Jobbik szombati budapesti évadnyitó rendezvényén a pártelnök. Sneider Tamás azt mondta: a Jobbiknak óriási felelőssége van abban, hogy a 21. századi pártokat egységbe forrassza. Ez nem megszűnést, hanem közös munkát jelent, hangsúlyozta. Az eseményen külön köszöntötték Keresztes László Lórántot, az LMP társelnökét. Neki Gyöngyösi Márton, a párt alelnöke, frakcióvezetője azt mondta:"merjünk egyetérteni abban, hogy nem kell mindig mindenben egyetérteni".

Sneider elmondása szerint csak azokkal a parlamenti pártokkal hajlandóak együttműködni, amelyek elfogadják a parlamenti demokrácia működését, valamint támogatják az elmúlt harminc évet átvilágító törvény létrehozását.

A három évtizeddel ezelőttihez hasonlítva a jelenlegi helyzetet, azt mondta: nem csupán kormányváltásra van szükség, hanem új rendszert kell létrehozni A Jobbik lelke egyetlen egy szó: az igazság - fogalmazott. Azt mondta: ő harminc éve is az igazságért küzdött és harminc év múlva is azt teszi;" nem fogunk meghátrálni; harcra fel!" - zárta beszédét. 

Most a párt évadnyitó rendezvénye zajlik, ez még nem az a rendkívüli kongresszus, amit Sneider amiatt hívott össze, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra. A Magyar Hang pénteken azt írta: a később megtartandó kongresszuson két napirendet fognak tárgyalni:

  • az egyik a Jobbik és frakciója megszűnésének a lehetősége,
  • a másik pedig a meghirdetett nemzeti ellenállás folytatása. 

Nyilván a két pont kizárja egymást, tehát a párttagok arról dönthetnek, hogy megszűnnek (ami kevésbé valószínű), vagy arról, hogy csakazértis folytatják - ez a verzió sokkal valószínűbb egy parlamenti párt esetében. Sneider azt mondta, hogy a csütörtökön kirótt ÁSZ-büntetéssel együtt már csaknem egymilliárd forintot kellene kifizetnie a Jobbiknak, és ez szinte a lehetetlenség kategóriája.

Az évadnyitón Sneider a pártot és személyét ért támadásokról azt mondta: a legerősebb ellenzéki párt elnöke lesz kitéve a legnagyobb mértékben az "ármánymédiának", majd azt üzente Orbán Viktornak, hogy "emberére talált, engem nem fog megfélemlíteni". Gátlástalanul gonosz, mindenre elszánt szolgahadak rabolják országunkat, teszik tönkre nemzetünket, de mi kitartunk - mondta beszédében. Sneider szerint Orbán Viktor rendszerét csak egy szociális nemzeti néppárt győzheti le, mert a magyarokat konzervatív, hagyománytisztelő látásmód jellemzi.

A párt elnöke szerint a jövőt a  szorgalomra és tudásra lehet építeni, Skandinávia és a nyugati világ államait kell például venni, ahol a hibák dacára is sokkal jobban működik a társadalom, mint Magyarországon.

Gyöngyösi Márton, a párt alelnöke, frakcióvezetője is arról beszélt, hogy a 2019-es év a tavalyinál is keményebb lesz, az európai parlamenti és az önkormányzati választás kampányában sok támadással, lejáratási kísérlettel és bírsággal kell számolniuk. A Fidesz stratégiája az ékverés, abból élnek, hogy mi nem tudunk összefogni - jelentette ki.  Ne legyen kétségünk, hogy a szerencsés gazdasági helyzetben szelídnek mutatkozó hatalom mire képes, ha már nem tudja etetni a népet, és ne áltassuk magunkat azzal hogy a mindent pénzben és hatalomban mérő Fidesz-elit nem vezeti ki Magyarországot az Európai Unióból, ha már onnan sem pénzt, sem elismerést nem remélhet.

    

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!