Együtt tüntet az ellenzék Orbán Viktor évértékelője alatt

D MTZ20180218017
2019.02.05. 10:26

Az ellenzéki pártok közös demonstrációt tartanak február 10-én, vasárnap délután a várbeli Szent György téren, Orbán Viktor új irodája előtt. A szervezők közölték: közösen fogják felemelni a szavukat a munkavállalók életét megnehezítő rabszolgatörvény ellen, elmondják, mi maradt ki Orbán Viktor évértékelőjéből, majd a rendezvény után az Állami Számvevőszék székháza elé vonulnak, hogy tiltakozzanak az ellenzéki pártok pénzügyi ellehetetlenítése ellen, és hogy megvédjék a magyar demokráciát.

Az esemény valóban összellenzékinek tűnik, a közös meghívóban ugyanis szervezőként szerepel:

  • a Demokratikus Koalíció,
  • Hadházy Ákos és Szél Bernadett független képviselők,
  • a Jobbik,
  • a Lehet Más a Politika,
  • a Liberálisok,
  • a Magyar Szocialista Párt,
  • a Momentum, valamint
  • a Párbeszéd is.

Már korábban írtunk arról, hogy február 10-én tartja évértékelő beszédét Orbán Viktor, az esemény most is a Várkert Bazárban lesz. A kormányfő szokás szerint itt fogja bejelenteni, milyen intézkedéseket tervez az európai parlamenti kampányban. Az évértékelő után, február 13–14-én lesz a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülése, míg az Országgyűlés tavaszi ülésszaka február 18-án kezdődik.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök hagyományos évértékelő beszédét tartja a Várkert Bazárban 2018. február 18-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)