Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Ez a sztori is az oroszokról szól

D MTI20190101003 (1)
2019.02.08. 10:30
Sem a CEU ügye, sem a magyar demokrácia állapota miatt nem vágna eret magán az Egyesült Államok, de az oroszok és a kínaiak már más tészta. Mike Pompeo hétfőre tervezett látogatása kapcsán a korántsem felhőtlen amerikai–magyar kapcsolatot elevenítjük fel.

Noha már egy ideje be volt tervezve, hogy az amerikai külügyminiszter Budapestre jön, és nemrég a Wall Street Journal és az Átlátszó.hu is megírta ezt, Mike Pompeo és Orbán Viktor jövő hétfőre tervezett találkozása mégis jelentős esemény. Magyarország és az Egyesült Államok viszonya ugyanis korántsem felhőtlen.

A háttérben valójában nem Magyarország, hanem az Egyesült Államok és Oroszország játssza a főszerepet.

Már hosszú évekkel ezelőtt nyilvánvalóvá vált Washingtonnak, hogy Moszkva az energetikán keresztül próbálja kiterjeszteni a befolyását Európában, és nemcsak hírszerzői tevékenységet folytat, de „aktív intézkedéseken" keresztül bele akar folyni a kontinens belügyeibe is, hogy ezzel is növelje erejét. Moszkva ezt éppen ellenkezőleg látja, Putyin úgy érzi, az amerikaiak rúgták fel a status quót azzal, hogy Ukrajnát a nyugati szövetségi rendszerbe édesgetik. Az ütközőzónában lévő, Ukrajnával szomszédos Magyarország így lett fontos szereplő ebben a játszmában.

Az amerikaiak úgy látták, hogy a 2010-ben hatalomra jutó Orbán-kormány Oroszország felé húz ebben a játszmában.

Washington és Budapest kapcsolata 2014 körül érte el a mélypontot, amikor a kormányzathoz közel álló figurákat tiltottak ki az Egyesült Államokból.

A kitiltási botrány kirobbanásakor a budapesti amerikai ügyvivő, André Goodfriend intézett nyílt kirohanást az Orbán-kabinet ellen. Akkor úgy tűnhetett, itt a „világvége” és előbb-utóbb az oroszokhoz egyre inkább dörgölődző Orbán-kabinetet térdre kényszeríti Washington, ám nem így történt.

Először egy Goodfriendnél barátságosabb nagykövet, Colleen Bell jött, aki stílust váltott, és inkább a közös hangot kereste az Orbán-kormánnyal. De csak Szijjártó Péterig jutott. Bell azután távozott, hogy Amerikában elnökké választották Donald Trumpot, aki több kérdésben, egyebek mellett a migrációban is egy követ fúj Orbánnal. Azzal az Orbánnal, aki már Trump megválasztása előtt, körülbelül az első, hivatalban lévő állami vezetőként mellette tette le a garast. Ekkor sokan okkal gondolták, hogy Orbánnak szerencséje lesz, és a kormány oroszbarát politikája ellenére javulni fognak az amerikai–magyar kapcsolatok, mégsem ez történt

Az út, ami sehova se vezetett

A Trump-adminisztráció ugyan lejjebb tekerte a hisztimétert, de a látványos közeledés, így az Orbán–Trump-találkozó is elmaradt, nem mintha be lett volna tervezve. Egyébként a CEU-ügyet is sokan úgy értelmezték, hogy Orbán ezt használta volna fel, hogy kicsikarjon egy Trump-találkozót. Erre semmilyen bizonyíték nincs, de ha volt is benne ilyen számítás, akkor a magyar kormányfő rosszul mérte fel a helyzetet.

De nemcsak Orbán értette félre Trump „rendszerét", hanem Trump is Orbánét.

A Trump-érában Washington arra építette a taktikáját, hogy ellentétben Obama politikájával, nem oktatja ki demokráciából és szabadságjogokból az Orbán-kabinetet, hátha így Budapest is engedékenyebb lesz. 

Ez a taktika azonban megbukott.

Hiába tekerte le a hangerőt Washington például az amúgy óriási felháborodást kiváltó CEU-ügyben, hiába nem lett semmi a magyar vidéki média amerikai támogatásából, Orbán Viktor ezért nem adott cserébe semmit. A CEU Bécsbe költözött, a magyar fegyverbeszerzésekből egyelőre az amerikaiak kimaradtak, és még a védelmi együttműködési megállapodást sem sikerült eddig Washingtonnak tető alá hoznia. A védelmi együttműködési megállapodás, amelyet korábban automatikusan aláírtak volna, a kiszivárgott hírek szerint egyebek mellett azt segítené elő, hogy a NATO-csapatok, így például az amerikai katonák szabadon mozoghassanak Magyarországon. Vagy azt írná például elő, hogy ha amerikai katonák Magyarország területén bűncselekményt követnek el, vagy közlekedési balesetet okoznak, akkor az amerikai hatóságok járhassanak el.

Orbán ezt a megállapodást a több évtizedes orosz megszállásra hivatkozva hárítja el, mondván, a magyaroknak rossz emlékeik vannak arról, ha idegen államok katonái masírozgatnak itt. Ebben ugyan van némi igazság, bár elég cinikusan hangzik egy olyan kormányfőtől, aki a korábbi kabinetekhez képest a legintenzívebben szolgálja ki az orosz érdekeket. De nemcsak cinikus, hanem hamis is, hiszen a NATO nagyon is népszerű a magyarok körében, népszerűbb, mint maga a kormány vagy éppen az EU. Tehát politikailag védhető is lenne, ha Orbán védeni akarná a megállapodást. De eszében sincs védeni.

Washington elvárása az, hogy ha Európa és azon belül Kelet-Európa nem igazán járul hozzá a NATO védelmi költségeihez, akkor legalább az infrastruktúrában segítsen. Orbán azzal is érvelt az amerikaiaknak: egy ilyen megállapodás aláírásához alaptörvényt kellene módosítani, és nem tudja garantálni, hogy egy ilyen szavazás átmenne a parlamenten. Túl azon, hogy egyes forrásaink szerint – legalábbis az eddig kiszivárgott kérések teljesítéséhez –  nem is lenne szükség alaptörvény-módosításra, az elmúlt nyolc évben számtalanszor bebizonyosodott: amit Orbán meg akar szavaztatni a kormánypárti képviselőkkel, azt gond nélkül meg is szavaztatja. Éppen ezért a megállapodás kapcsán hangoztatott érvelései hamisak, és ezt Washingtonban is pontosan tudják. 

Az igazán fontos dolgok

Ám könnyen lehet, hogy a védelmi megállapodással kapcsolatos csiki-csuki csak egyfajta tesztelés Washington részéről. A kérdés, amire a teszt alatt választ várnak: mennyire számíthatnak Magyarországra? 

A valódi tét az Egyesült Államoknak ugyanis nem az, miként viszonyul Magyarország a NATO-hoz, hanem az, miként viszonyul Oroszországhoz és Kínához.

A CEU sokkal kevésbé érdekes a Trump-adminisztrációnak, mint például az, hogy Ukrajna és a NATO miniszteri szintű tárgyalásait továbbra is blokkolja a magyar kormány az ukrán oktatási törvény miatt.  Nem véletlen, hogy amikor a CEU-ügyben David B. Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete semmit nem tudott elérni, a 168 Órának ezt nyilatkozta:

Nem tudom kifejezni, milyen szomorú vagyok, amiért az egyetem elmegy. Még szomorúbb lennék azonban, ha az orosz csapatok behatolnának Magyarországra, hiszen csak Ukrajna választja el Oroszországtól, a következő állam Magyarország. Megoldást kell találnunk az ukrán problémára.

Az interjúban a nagykövet világossá tette, hogy a növekvő orosz befolyással van bajuk, beleértve az ország oroszenergia-függőségét is. „Borzasztó lenne, ha ez a kiszolgáltatottság tovább fennmaradna vagy fokozódna. És az, hogy vannak fontos ügyeink, nem jelenti azt – ne értsen félre –, hogy az egyetem ügye nem az, de vannak más problémák, amelyeket az amerikai és a magyar kormánynak együtt kell kezelnie" – mondta Cornstein.

Ukrajna mindenképpen téma lesz az Orbán–Pompeo-találkozón, ezt a kormányfő csütörtökön maga mondta el Pozsonyban, ahol a V4-es országok Angela Merkel német kancellárral találkoztak. „Különösképpen beszélnünk kell Ukrajnáról. Ukrajna Magyarország szomszédja, ugyanakkor Magyarország véleménye nehézséget okoz Ukrajna és a NATO-együttműködésben. Magyarországon egy ukránbarát kormány van, Ukrajnában viszont egy magyarellenes kormány van, ebből pedig konfliktusok adódnak" – mondta Orbán.

Az már a CEU-ügy kirobbanásakor is érezhető volt, hogy Washington nem fogja feláldozni az amúgy sem túl jó, de legalább még úgy-ahogy létező kétoldalú kapcsolatokat egy magánegyetem miatt.

Ezt Orbán Viktor is viszonylag tisztán látta. De Ukrajna, Oroszország és Kína más tészta, ezt a két államot nem lehet egy kalap alá venni a CEU-val. De bármennyire is fontosabbak az amerikaiaknak ezek a témák, ebben is képtelenek voltak eddig az érdekeiket érvényesíteni. 

Az, ahogy Orbán az Egyesült Államokhoz hozzááll, tökéletesen illeszkedik ahhoz a külpolitikához, amit Szijjártó Péter arcával adnak el a választók felé már több éve. Magabiztosak, mert érzik, hogy van hátországuk. A belső használatra készült felmérések szerint a Fidesz szavazóinak nagyon bejön a konfrontatív külpolitika. 

Ez a külpolitika azt a látszatot kelti és erősíti, egyébként sikeresen, hogy Magyarországgal nem lehet packázni, a „magyar népnek" senki nem fogja megmondani, mit csináljanak, mert mégiscsak az ország szuverenitása az első, punktum.

A kormány ezt a politikát a nyugati partnereivel szemben következetesen képviseli.

És miközben a nyugati szövetségeseinkkel vagy éppen Brüsszellel szívesen vállal nyílt csatákat a kormány, és következmények nélkül hekkel meg nemzetközi intézményeket vagy akaszt meg fontos uniós megállapodásokat, már nem ennyire bátor, ha azokkal a keleti partnereivel, Moszkvával és Pekinggel szemben kellene fellépni, amelyektől üzleti lehetőségeket, valamint politikai támogatást remél és kap. Feléjük sorra teszi a gesztusokat.

A pénz beszél, mindenki más csak ugat

Fontos eleme még a magyar külpolitikai stratégiának, hogy nyugati irányban nem államokra, sokkal inkább a gazdasági szereplőkre fókuszál. Lényegesen fontosabb Szijjártó Péteréknek például az, hogy a német gazdasági szereplőkkel jó kapcsolatban legyenek, mint az, hogy a német politikai vezetéssel milyen a viszonyuk. A biznisz kontra politika az amerikai–magyar kapcsolatokban is szerepet kaphat. Lehet, hogy Orbán azt hiszi, egy esetleges fegyvervásárlással be tudja fogni Washington száját.  

Mindebben persze közrejátszik az is, amit Szijjártóék tapasztalnak. Azt, hogy a nemzetközi kapcsolatokban sok esetben a pénz beszél elve fontosabb, mint a sokat hangoztatott politikai értékek. Ez nagyon leegyszerűsítve annyit jelent, hogy ha bármelyik EU-tag gazdasága profitálni tud például az olcsó magyar munkaerőből, akkor az adott ország politikai vezetésének kevésbé kardinális kérdés a magyar politikai berendezkedés. Ugyanez fordítva is megfigyelhető: ellentétben több nyugati állammal, Magyarország nem berzenkedik, sőt, védelmébe vesz olyan országokat, ahol leépült a demokrácia, mondván: csak az ott élőkre tartozik, milyen rendszerben akarnak élni. Cserébe elvárja másoktól ugyanezt.

Oroszország és Kína ebben jó partnere az Orbán-kabinetnek, és úgy tűnik, hogy akár még Washingtontól se állna messze egy ilyen felállás. A Trump-adminisztráció eddigi taktikájából látszik, hogy Washington még azt is elviselné, ha a jelenleginél jóval keményebb autoriter rezsim jönne létre. Feltéve, ha ez a rezsim nem kacérkodna Oroszországgal. Csakhogy nehéz lenne Budapestről egy olyan, az orosz, a kínai és a török modellre is építkező rezsimet építeni az EU-n belül, amelyik nem élvezi Oroszország és Kína gazdasági, politikai támogatását. Anélkül ugyanis egy ilyen rezsim gyenge lenne. 

Akár egy rossz házasságban 

Nem marad hát más eszköze Orbánnak, mint amit eddig is folytatott. A hintapolitika. Ez akár még legitim is lehetne, ha nem az EU és a NATO tagjai lennénk. Csakhogy a politikai és a katonai közösségbe is népszavazás útján kerültünk be, és ezekben a közösségekben nemcsak jogaink, de kötelezettségeink is vannak. Úgy tűnik azonban, hogy Orbán a NATO-ból is csak profitálni akar, ahogy az EU-ból is. A Wall Street Journal értesülése szerint a magyar kormányfő nemrég a Budapestre akkreditált amerikai diplomatáknak fejtegette, hogy Magyarország inkább olyan szeretne lenni, mint Ausztria, azaz semleges. Egy ilyen kijelentés, feltéve, ha tényleg elhangzott ilyen, egy szövetségi rendszerben lényegében értelmezhetetlen.  

Ha egy párkapcsolathoz akarjuk hasonlítani, miként bánik Orbán Magyarország nyugati szövetségeseivel, akkor ahhoz a kicsapongó házastárshoz hasonlítható, amelyik csak a javakat akarja élvezni a házasságból, de beletenni már nem akar semmit a kapcsolatba, sőt, érezteti a házastársával: ha neki nem tetszik a kicsapongása, akár le is léphet, mindenesetre hagyja őt békén. Így elmondhatja, hogy házas, de közben már másnak csapja a szelet. Orbán Oroszországnak és Kínának már úgy udvarol, hogy ebből nem is csinál titkot. Kérdés, hogy egy ilyen „nyílt házasságba" az Egyesült Államok belemegy-e, vagy gyökeresen megváltoztatja eddigi, kudarcot valló taktikáját, és kitalál valami mást. 

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök (b2) és Mike Pompeo amerikai külügyminiszter (b) Jair Bolsonaro megválasztott brazil elnök beiktatási ünnepségén Brazíliavárosban 2019. január 1-jén. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs