Emőke
4 °C
20 °C

Gyurcsány a tanároknak: Segítsék nem hazugságban tartani a gyerekeinket!

2019.02.09. 16:16

Gyurcsány Ferenc ismét évértékelőt tartott, ahol nagyjából azt mondta el évértékelős formában, amit a napokban hosszabban megírt helyzetértékelő dolgozatában: parlamenti eszközökkel nem lehet leváltani Orbán rendszerét, lehet használni nem demokratikus eszközöket, utcára kell hívni az embereket, lázadás kell. A beszédet az ATV közvetítette Facebookon.

A Merjünk hazafiak lenni! címmel publikált terjedelmes, 29 oldalas helyzetértékelő dolgozatában Gyurcsány a helyzet értékelése mellett kitér arra is, hogy szerinte az ellenzéknek milyen stratégiát kellene követnie Orbán rendszere ellen. Mivel az nem demokratikus, ezért a játékszabályok is megváltoztak, így szerinte nem csak demokratikus eszközöket lehet használni annak legyőzésére. Szerinte utcára kell hívni az embereket és az ellenállásból közösen kell lázadást formálni. Évértékelő beszédében úgy fogalmazott:

"Aki magyar hazafi, annak lázadnia kell ebben a világban."

Gyurcsány szerint mindebből természetesen csak akkor lehet valami, ha ezek a lázadások láncolatot alkotnak, ha mindenki összeáll a cél érdekében. Szerinte lehet itt "kiegyensúlyozottnak hitt érzéssel megvetni 18 éves gimnazisták nyers felháborodását", de ettől még pocsék világ jött itt létre, és hogy ha ez kiváltja a vele szemben állók dühét és nyersességét, akkor az vessen magára, aki ezt a rendszert megcsinálta.

Gyurcsány.PNG

A DK elnöke feltette a kérdést, hogy ha valaki nem tudja magát megvédeni, az hogyan fogja megvédeni a hazáját, aki magáért nem tud kiállni, hogyan fog kiállni a hazájáért. Majd üzent a tanároknak is:

"Egyik oldalról persze meg kell élni, másik oldalról pedig van egy hivatásuk, teljesítsék, segítsék nem hazugságban tartani a gyerekeinket!"

A másik téma, amiről beszélt, amit a dolgozatában szintén elmondott: az ellenzék választási stratégiája az Orbán-kormány legyőzésére. Ez pedig az összefogás, a konszenzus az ellenzéki pártok között már az önkormányzati választásra is:

"A Fidesszel szembeni ellenzéki küzdelemnél kevésbé érdekel az út, mint a cél"

Szerinte itt most nem számít, melyik politikai szereplő hogyan változott, hogy korábban mit mondott, mit hibázott. "Nem kívánom senkitől, hogy szeplőtelenül érkezzen a küzdelembe, vagy hogy ne tévedjen, ne hibázzon", fogalmazott, de ha abban egyetértenek hogy európai, demokratikus, polgári országot akarnak, akkor küzdjenek együtt ezért:

"Most nem demokraták vitatkoznak egymással, hanem autokraták, diktatúraépítők, hazafiatlan gazemberek, akikkel mi szemben állunk"

Gyurcsány hosszan beszélt a hazafiságról, mi az, és mi nem az: 

Nem vagyunk különleges fajták mi magyarok, nem különlegesebbek, jobbak, mint bárki más, egyszerűen csak mások vagyunk. Jobbá lenni teljesítménnyel lehet, nem azzal, hogy magamat felsőbbrendűnek tekintem. Hazafinak lenni nem a székely himnusz éneklése kettő kisfröccs után, nem búbánatosan lengetni a magyar zászlót

Ezzel szemben hazafinak lenni szerinte azt jelenti, hogy tenni azért, hogy az a közösség, amelynek tagjai vagyunk 50 és 100 év múlva is sikeres legyen. A hazafiság szerinte a jövő képviselete, és nem pedig az, hogy olyannak akarjuk megőrizni, mint amilyen tegnap volt. Európaiak vagyunk, magyarok vagyunk, hazafiak vagyunk, de nem mások ellen, hanem másokkal együtt, mondta Gyurcsány, majd a búcsútaps közben még bekapcsolt mikrofonján keresztül ez hallatszott:

"Lesz itt valami zene. Ja, a Himnusz jön."

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!