Tamás
-7 °C
8 °C

Emmi: Divatba jött a házasság

2019.02.10. 09:51

A házasság intézménye "ma fénykorát éli Magyarországon", jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnapi közleményében. Azt írták: húsz évvel ezelőtt nem kötöttek annyi házasságot, mint az utóbbi években. Tavaly január és november között csaknem 49 ezer pár döntött a házasság mellett. Egyúttal csökkent a válások száma, 2010 óta 23 százalékkal kevesebb a válással végződő házasságok aránya.

Az Emmi úgy véli, újból divatba jött a házasság, bár a divaton túl közleményük szerint ebben szerepet játszanak a kormány intézkedései is, például hogy adnak a friss házasoknak százhúszezer forint adókedvezményt, meg hogy a kormányzati igazgatási törvény szerint több szabadnap jár a friss házasoknak mint a kollégáiknak.