Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Drámai eséssel ért véget egy kötekedő részeg repülőútja Budapesten

2019.02.12. 14:26

Egy részeg utas okozott kisebb felfordulást a Wizz Air W62494 számú, Tenerife–Budapest járatán hétfőn késő este. Olvasónk elmondása szerint az oroszul beszélő, jól megtermett, kopasz férfi már a felszálláskor sem volt józan, „egy zacskónyi piával” érkezett, és az úton is folyamatosan kiszolgálták. „Legalább négy-öt felest hozhattak ki neki, amíg megérkeztünk, pedig szóltak a személyzetnek, hogy nem kellene tovább itatni” – mondta el kérdésünkre a szemtanú.

reszegutas
Fotó: Olvasónk, Péter

A többi utast folyamatosan molesztálta, lökdöste, a kezével megállította a mellette elhaladókat, teljesen kezelhetetlen volt. Az egyik légiutas-kísérő megpróbálta lecsillapítani, de a férfi folytatta a balhét.

A leszállás után, a gépből kilépve a férfi arccal előre esett a lépcsőn. „Alaposan megüthette magát, mert folyamatosan kiabált, de annyira részeg volt, hogy meg sem tudott mozdulni. Mindenki tehetetlenül nézte, egy biztonsági ember volt a közelben, aki hiába nyomkodta a walkie-talkie-ját, nem kapott választ. Az utasok jobb híján átlépkedtek rajta, senki sem vállalkozott arra, hogy megmozdítsák a hatalmas testet” – mesélte az utas, aki le is fotózta az esetet.

A csodának köszönhető, hogy az eséskor nem sodort el senkit, pedig legalább tíz gyerek is volt a gépen. 

Kérdéseinket elküldtük a Budapest Airportnak és a légitársaságnak is. Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója azt írta, hogy hozzájuk nem érkezett visszajelzés, a jelek szerint sem orvosi, sem rendőrségi beavatkozást nem kértek.

A Wizz Air viszont reagált. Azt írják, megerősítik, hogy a Tenerife-Budapest járatról leszálló egyik utas, Budapesten a repülőgép elhagyása után sajnálatos módon leesett a repülőgéphez tolt lépcsőről. "A repülőgép személyzete azonnal riasztotta a repülőtéri mentőszolgálatot, akik hamarosan a helyszínre érkeztek, és megkezdték az érintett utas ellátását. A Wizz Air minden esetben alaposan ellenőrzi, hogy a repülőgépeire felszálló utasok repülésre alkalmas állapotban vannak-e, és megtagadhatja minden olyan utas fuvarozását, akinek állapota nem teszi lehetővé azt. Jelen esetben sem történt ez másként a spanyolországi Tenerife repülőterén. A repülőgép személyzete fedélzeten nem értékesít alkoholt olyan utasoknak, akik már olyan mértékű alkoholos befolyásoltság alatt állnak, mely már az utasok, a személyzet, valamint a repülés biztonságát fenyegeti. A fedélzeten minden egyéb – nem a repülőgépen vásárolt – alkohol fogyasztása szigorúan tilos." Személyiségi jogi okokból mást nem mondhatnak.

Nemrég az Easyjet Berlinből Budapestre tartó járatán történt hasonló. Egy harmincéves lengyel férfi a kelleténél több vodkát ivott, és ezt még folytatni akarta, ezért kellett végül intézkedni. Hardy Mihály szerint az utóbbi időben majdnem minden hétre jutott egy ilyen eset.