Amikor a kockázatokat feltáró politikusból lesz kockázat

Mitől lesz valaki nemzetbiztonsági kockázat? Ha erre a kérdésre egyértelműen választ lehetne adni, akkor viszonylag könnyű dolgunk lenne Demeter Márta sztorijának megfejtésében, és kiderülne: alaptalanul sütötték rá a kockázat bélyegét, és politikai leszámolás áldozata lett (ahogy azt az ellenzék együttesen hangoztatja), vagy alappal tartják őt kockázatosnak. Ami tény: az LMP-s politikusnő „megbukott” a nemzetbiztonsági átvilágításon, ezért kidobják a honvédelmi bizottságból, ahol csak úgy lehetne tag, ha nem jelentene nemzetbiztonsági kockázatot. (Az ügyben kerestük Demeter Mártát, de ő azon túl, hogy elküldte egy korábbi közleményét, nem kívánt bővebben reagálni.)

Demeter Márta ellenzéki politikus az elmúlt időszakban azzal szerzett magának hírnevet, hogy elég sok borsot tört a kormányzat orra alá, amikor országgyűlési képviselőként járta a minisztériumokat, a bevándorlási hivatalt, és megpróbálta kideríteni a kormányközeli emberekkel üzletelő külföldiek magyarországi ténykedéseit. Nem is sikertelenül.

Demeter tárta fel, hogy a magyar hatóságok szemet hunytak egy átlátszó trükk felett, így a már elhunyt, pénzmosással vádolt szaúdi üzletember, Gaith Pharaon vagyona rejtve maradhatott. Demeter tudta meg, hogy Pharaon magyar állampolgárságot akart, ahogy azt is, hogy Orbán Viktor egyik kedvenc arab üzletembere, Zaid Naffa megbukott a terrorátvilágításon. Naffa havi 1,3 millió forintért adott bérbe a külügynek egy villát – ezt az információt is Demeter kaparta ki. (Naffáék a hazai politikai elittel elég szorosan összefonódtak, erről részletesen ebben a cikkünkben írtunk.)

Demeter először még szocialista politikusként kezdte el feltárni ezeket a sztorikat, de miután az MSZP-vel szakított, az LMP-nél talált otthonra. Képviselőként olyan aktákba tekinthetett bele, amelyek ha minősített adatokat ugyan nem is, de személyes adatokat tartalmaztak. 

Bár Demeter arra kínosan ügyelt, hogy csak azokat az információkat hozza nyilvánosságra, amikkel nem sért törvényt, akadt olyan ügy, amiben hibázott: tavaly októberben egy honvédséggel kapcsolatos dokumentációra hivatkozva említett egy magánszemélyt, Orbán Flórát, akiről azt állította, Orbán Viktor lánya. Később kiderült, hogy ez nem így van, a fideszes Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára pedig azonnal lecsapott a hibára, katonai nemzetbiztonsági kockázatnak nevezve Demetert.

Németh állítása szerint amikor Demeter ebben az ominózus ügyben kérte a papírok megtekintését, szóltak neki, hogy azokat legalább harminc évig még nem lehet nyilvánosságra hozni. A „Flóra-ügyre” Demeter akkor úgy reagált, hogy ő csak a munkáját végezte, esze ágában sincs ezért lemondani, hiába szólította fel erre a Fidesz. 

Mindenesetre valószínűsíthető, hogy Demetert ezután kezdte el újra ellenőrizni a nemzetbiztonsági átvilágításokat végző Alkotmányvédelmi Hivatal (AH). Noha azt nem tudjuk, hogy végül az AH mit állapított meg a szakvéleményében, az ilyen típusú vizsgálatokat ismerve már önmagában a Flóra-ügy elég indok lehetett az LMP-s politikusnő elmeszelésére. 

Ahhoz, hogy mindezt megértsük, érdemes egy kicsit közelebbről is megismerni az átvilágítási procedúrát és visszatérni arra a kérdésre: ki számíthat nemzetbiztonsági kockázatnak? Mint azt látni fogjuk,

Az, hogy Demetert vizsgálta az AH, teljesen természetes, a honvédelmi bizottságban ugyanis csak olyan politikusok ülhetnek, akik átesnek ilyen átvilágításon, és nem merül fel velük kapcsolatban kockázat. Folyamatosan ugyan nem ellenőrizheti az érintetteket az AH, de lehetősége van arra, hogy időnként ellenőrizze, ha ezt indokoltnak látja, vagy ezt kezdeményezi például a minisztérium. Ilyenkor, ha az AH szükségét látja, akár külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtést is folytathatnak az érintettel szemben.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyebek mellett a telefonját lehallgathatják, az elektronikus üzeneteit elolvashatják. Persze nem köteles senki egy ilyen procedúrát eltűrni, de ha olyan pozícióban dolgozik, ahol törvény teszi kötelezővé vagy lehetővé az ilyen átvilágítást, akkor ezt tűrnie kell.

Míg a rendszerváltás előtt az állambiztonsági ellenőrzéseket belső normák alapján végezték, a rendszerváltás után öt évvel már törvényben szabályozták ugyanezt. 1995 és 2013 között az ellenőrzéseket az érintettek tudomásával, mi több, hozzájárulásával végezték. Ez akkor úgy működött, hogy az átvilágított személy kitöltött egy kérdőívet, a titkosszolgálat munkatársai pedig a kérdőívben írtakat és az egyéb kockázati tényezőket is ellenőrizték.

Az ellenőrzés akkor még háromszintű volt (A, B és a legszigorúbb, a C típusú), attól függően, hogy az illető milyen bizalmas munkakörben dolgozott és milyen mélységű információkhoz fért hozzá. Az eljárást ötévente megismételték, de az érintett tudott arról, hogy mikor és mennyi ideig ellenőrizték. Ha valaki a legszigorúbb, azaz C típusú ellenőrzésen esett át, akkor az átvilágítóknak arra is lehetőségük volt, hogy ha akarják, külső engedélyhez kötött titkos információgyűjtést végezzenek.

Nem csak a parlament honvédelmi vagy éppen a nemzetbiztonsági bizottságának tagjait vetik alá ilyen eljárásnak. Az elmúlt időszakban lényegesen bővült az átvilágíthatók köre: az összes minisztert és kabinetjének munkatársait, állami cégek vezetőit, politikai tanácsadókat, közbeszerzési eljárásokban részt vevő szakfőosztályokat, kormányhivatalok vezetőit, rendőrségi vezetőket, nagyköveteket, sőt járási hivatalvezetőket is átvilágíthatnak, miközben olyan, a kormányzatra informálisan befolyással bíró emberek, mint például Habony Árpád, nincsenek kitéve ennek a szűrésnek, mert hivatalosan ő nem tanácsadó, noha a parlamentbe szakértőként kapott belépőt. 

Ha kiderül valakiről, hogy kockázatos, nem feltétlenül jár rosszul. Jó példa erre a vízumokkal bizniszelő Kiss Szilárd, aki már 2011-ben, a kezdet kezdetén megbukott a nemzetbiztonsági átvilágításon. Mégis érinthetetlen volt, politikai szinten kaphatott védelmet éveken át. A második Orbán-kormány hivatalba lépése után ugyanis változtattak a szabályokon. Korábban ha valaki megbukott az átvilágításon, akkor ki sem nevezhették. Az MSZP-kormány idején például Demcsák Zsuzsából azért nem lehetett kormányszóvivő, mert akkori férje üzleti kapcsolatban állt a szervezett bűnözői körben ismert Koszi fivérekkel. Ez az átvilágítása során derült ki. Jóval azt megelőzően pedig Gorka Sebestyénről derült ki, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent. (Ráadásul Gorka kétszer lépett ugyanabba a folyóba, mert amikor Donald Trump környezetében bukkant fel, akkor is megbukott az átvilágításon – mármint az amerikaian.) De ma már nem így van. Ha a miniszter a kockázat ellenére úgy dönt, alkalmazhat olyasvalakit is, akit az AH kockázatosnak tart. Kiss Szilárdnak például az egykori agrárminiszter, Fazekas Sándor nyújtott mentőövet. 

Az átvilágítás során vannak olyan objektív kritériumok, amelyek alapján valakiről ki lehet jelenteni: kockázatos. Ilyen például a büntetett előélet vagy az, ha kényszergyógykezelés alatt állt. De ebbe a körbe tartozik az is, hogy bár az AH előtt például tagadja, kiderítik róla, hogy homoszexuális kapcsolata van. (Ez önmagában csak akkor lehet kockázat, ha az illető ezt titokban tartja, mert ilyenkor abból indulnak ki az átvilágítók, hogy zsarolható.) A gyakorlatban egyébként mindez úgy néz ki, hogy az átvilágítandó kitölt egy kérdőívet, amelyben mindenféle kérdésekre kell válaszolnia. A válaszait az AH munkatársai ellenőrzik, és ha kiderül, hogy hazudott vagy eltitkolt valamit, megbukik.

De a vizsgálat során vannak szubjektív szempontok is, a szabályozás pedig olyannyira gumi, hogy kis túlzással bárki lehet nemzetbiztonsági kockázat. Tudunk olyan esetről, amikor valaki azért veszítette el állását, mert noha az égvilágon semmilyen törvényt nem sértett és semmi rosszat nem tett, olyan külföldi kapcsolatai voltak, amelyeket kockázatosnak ítélt meg az AH. Szinte alig van olyan eset, amikor az AH „elmarasztalását" büntetőeljárás követné. Mindez azt is jelenti, hogy ha valakit kockázatosnak találnak, akkor az nem jelenti azt, hogy bármi törvénytelenséget követett volna el. Szél Bernadett kabuli születésű külsős szakértője például csak a származása miatt bukott meg az átvilágításon. Igaz, Kiss Szilárd is azzal érvelt: csak azért bukott meg az átvilágításon, mert hosszú évekig Oroszországban élt.

Bár nem tudjuk, Demeter esetén objektív vagy szubjektív feltételek merültek-e fel, az AH már önmagában a Flóra-ügy alapján elgáncsolhatta. Mégpedig arra hivatkozva, hogy visszaélt azokkal az információkkal, amelyekhez képviselőként a minisztériumi iratbetekintés során jutott, így nem nyilvános adatokat hozott nyilvánosságra. Konkrétan arról van szó, hogy amikor az iratokban azt látta, Orbán Flóra nevű személyt szállított egy katonai repülőgép, írásbeli kérdést tett fel a miniszternek, tényként állítva, hogy az illető a kormányfő lánya. Egyúttal nyilvánosságra hozta, hogy a lány a honvédség által vett egyik Airbus A-319-es repülőgéppel, kiképzőrepülés keretében utazott szeptember elején Pafosz szigetéről, az utasok szállítását pedig az Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka engedélyezte.

A HM azonnal reagált. Eszerint a miniszterelnök vezetéknevével egyező nevű tiszt egyéves külszolgálaton tartózkodott Cipruson. Ez idő alatt – a százados saját költségén – a felesége és a miniszterelnök egyik lányával azonos nevű kislánya is kint tartózkodott, és családja egy kiképzési repülést folytató géppel tért haza, amire egyébként engedélyt kért és kapott is a honvédség illetékeseitől. 

Más tehát a helyzet most, mint volt a kampány előtt, amikor az akkor még szintén LMP-s Szél Bernadettből csinált „nemzetbiztonsági kockázatot" a kormány. Akkor ugyanis csak a Fidesz – érthetetlen indokkal – nevezte nemzetbiztonsági kockázatnak Szélt, akit az AH rendben talált. Mindezt azért tették, hogy ellehetetlenítsék az amúgy is gyengélkedő nemzetbiztonsági bizottságot, így tegyék lehetetlenné a titkosszolgálatok parlamenti kontrollját.

Most annyi a különbség, hogy a Fidesz lobogtatni tudja az AH papírját arról, hogy Demeter valóban kockázatot jelent, ezért ki kell szorítani a honvédelmi bizottságból. Az ellenzéki oldal mindenesetre felsorakozott Demeter mögött, és ahogy az LMP, úgy a többi parlamenti ellenzéki párt is politikai leszámolást sejt a háttérben, a fentiek fényében nem is alaptalanul.  

Azért is érdekes a helyzet, mert Demeter ügye tipikusan olyan téma, amit a parlament nemzetbiztonsági bizottsága elé kellene vinni, megvitatva, hogy a szakvéleményben leírt tények ismeretében indokolt-e az AH állásfoglalása. Csakhogy ezt a fideszes többségű testületet éppen a kormánypárt herélte ki, így Demeter ügyében sem tudna érdemi döntést hozni.