MÁV: Az utasok türelemmel viselik a vonatpótlást

IMG 8391
2019.02.13. 15:39
A MÁV szerint az elmúlt egy hétben megszokták az utasok a felújítás miatt lezárt Budapest-Hatvan vasútvonal buszos pótlásának kényelmetlenségeit, alapvetően még mindig a MÁV-ot választják. A Közlekedő Tömeg szerint egy hét kevés idő ennek megítéléséhez.

Az eddig beérkezett tapasztalatok és az utasoktól érkezett észrevételek azt mutatják, hogy nagyobb fennakadás, késés nem volt a vonatpótlás során, a pótlóbuszokon nem alakult ki tartós zsúfoltság, írta a MÁV kérdésünkre, hogy mik voltak az első hét tapasztalatai a Budapest-Hatvan vasúti felújításnak. A cég szerint az utasok megszokták a változást, türelemmel viselik az átszállás miatti esetleges kényelmetlenséget. A jegyváltások száma nem csökkent, ami azt bizonyítja, hogy az utasok a vonatpótlós közlekedés ellenére is a vasutat választják.

A Budapest–Hatvan vonal Pécel és Aszód közötti szakaszán február 4-től, egy hete tart a pályarekonstrukciós munka, amely miatt Pécel és Aszód között szünetel a vonatforgalom és – változó szakaszokon – pótlóbusszal kell utazni. Az InterCity-k helyett a Keleti pályaudvar és Hatvan között pótlóbuszok járnak, a többi vonat helyett – eltérő szakaszokon – ugyancsak buszokkal kell utazni.

A MÁV szerint az IC-pótlók jellemzően tartják a menetrendet; olykor előfordult, hogy a reggeli vagy délutáni csúcsidőben az M3-as be-, illetve kivezető szakaszán feltorlódott kocsisor miatt 10-15 perccel hosszabb menetidővel jártak az IC-t pótló buszok. Nagyobb fennakadás, késés nem volt (ez alól február 5. volt kivétel, amikor Rákos állomásnál vezetékszakadás nehezítette az elővárosi vonatközlekedést Pécelig). 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az eltelt egy hét alatt a pótlóbuszok többnyire nem voltak zsúfoltak. Az Isaszeg környéki nagyobb utasforgalom miatt előfordult, hogy Isaszegnél nem mindenki fért fel, ezért az arra közlekedő buszok számát a csúcsidőben növelték. Az útbaigazításhoz, tájékozódáshoz komoly segítséget jelentett január 30-tól február 5-ig az állomásokon és környékükön tevékenykedő 38 hosztesz, 93 diákmunkás, illetve az 50 ezer szórólap.

Az S80-as személyvonatok csak a Keleti pályaudvar és Pécel; illetve Aszód és Hatvan között közlekednek. A kimaradó szakaszokon pótlóbuszok viszik az utasokat. Bejáratódott az útvonal az elővárosi utasok esetében is, főként a naponta ingázóknál. A Pécel–Hatvan szakaszon közlekedő gyors pótlóbuszokat főként a Hatvanból Egerbe és Sátoraljaújhelyre gyors- és sebesvonatokkal utazók veszik igénybe, ez a pótlóbusz közvetlenül csatlakozik a Hatvanból induló gyors- és sebesvonatokhoz.

Ezen a vonalon, a különféle viszonylatokban naponta 8-10 ezren utaznak, a vágányzárral kapcsolatban az ügyfélszolgálathoz 37 megkeresés érkezett – ezek alapján további finomhangolásokat végeztek a vasúti és pótlóbuszos közlekedésen, valamint az utastájékoztatás esetében.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
MÁV: Az utasok türelemmel viselik a vonatpótlást

A Budapest-Hatvan vonal felújításának első hetében az emberek nem pártoltak el a vasúttól. A Közlekedő Tömeg szerint korai az öröm.

223 · Feb 13, 2019 03:39pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Az előző hétfőhöz képest február 4-én 14 százalékkal kevesebb helyjegyet váltottak, 3-án vasárnap viszont 20 százalékkal többen utaztak az IC-ken, mint az egy héttel korábbi vasárnap. A legutóbbi hétvégén az utazások száma elérte a korábbi hétvégi forgalom mértékét. A jegyváltásoknál nincs visszaesés, ami azt bizonyítja, hogy a pótlóbuszos közlekedés ellenére is a vasutat választják az utasok a Budapest–Hatvan–Miskolc–Sátoraljaújhely, illetve Eger viszonylatban, valamint a budapesti elővárosi vonalszakaszon.

Divatba jött a telekocsi

Az elmúlt héten magasabb volt az érdeklődés a telekocsik iránt a Budapest–Miskolc útvonalon, 60-70 százalékos növekedést tapasztaltunk, mondta el a Borsnak Prácser Attila, az oszkar.com társalapítója. A telekocsi azt takarja, amikor valaki egyedül utazik kocsijával, mondjuk Miskolcról Budapestre, de interneten felajánlja a maradék három helyet azoknak az idegeneknek, akiknek hasonló az úti céljuk. Egy Miskolc-Budapest hely a telekocsiban az oszkar.com adatai szerint 2000-2300 Ft.

A Közlekedő Tömeg Egyesület az utasok szemszögéből kíséri figyelemmel a vonatpótlást. Véleményük szerint nem azonnal választanak új közlekedési módot az utasok, hanem pár hét alatt, tehát korai arról beszélni, hogy továbbra is a vasutat választanák. Ráadásul most indult a szorgalmi időszak, ilyenkor megugrik az utasszám – valószínűleg sokkal nagyobbat ugrott volna, ha nincs a lezárás.

Hozzátették: az utasok türelemmel viselik az átszállás okozta kellemetlenségeket – értsd: beletörődtek, hogy borzasztó. És tényleg, csak úgy csendben borzasztó: fel lehet férni, nincs komoly késés, egyszerűen menetrend szerint eszméletlenül lassú a bejutás, közölte lapunkkal az egyesület.

A vonatpótlás megkezdése előtt többen is zsúfoltságtól, dugóktól tartottak. Ezek a várakozások egyelőre nem igazolódtak. Kiderült viszont, hogy az InterCity-vonatokat pótló buszok Keleti pályaudvar melletti, a Verseny utcai végállomása nagyon zavarja az ott lakókat.

(Borítókép: Vonatpótló buszok várokoznak a Keleti Pályaudvar mellett a Verseny utcában - fotó: Földi Gábor / Index)