Súlyos helyesírási hibával kezdődött az ellenzéki képviselők akciója
Az ellenzék alig titkoltan akciókkal készül a parlamenti szezon indulására. A plenáris ülés délután kezdődik, délelőtt a mentelmi bizottság tárgyalta több ellenzéki képviselő ügyét.
Két MSZP-s politikus, Kunhalmi Ágnes és Bangóné Borbély Ildikó egy papírlappal érkezett a bizottsági ülésteremhez, hogy tiltakozását fejezze ki - számolt be a Hvg.hu, amelynek sikerült is megörökíteni az akciót, amelybe egy kínos baki becsúszott.
A papírra ugyanis a következő szöveget írták:
Képviselőkbe folytani a szót illendő?

Igen, a fojtani szót helyesen pontos j-vel írják. A képviselők a súlyos helyesírási hiba elkövetése közben a túlóratörvény tavalyi vitájára utaltak, amikor Lezsák Sándor levezető elnök sorra vette el a szót az ellenzéki hozzászólóktól.
Kunhalmi Ágnes délután újságírói kérdésre az esetről azt mondta:
Hibáztam. Ezért elnézést kérek. Csak az nem hibázik, aki nem tesz semmit.
A kiírás tartalmát azonban továbbra is fontosnak tartja, és kiemelte, hogy a hiba nélkül feltehetően nem hozta volna ezt le a kormánypárti sajtó.