Magyar állampolgár lett a lelkész, akin összebalhézott Trump és Erdogan

2019.02.21. 23:51

Magyar állampolgár lett az amerikai Andrew Brunson tiszteletes – írja az MTI a washingtoni magyar nagykövetség tájékoztatása alapján.

Brunson évtizedeken keresztül a törökországi Izmirben élt, ahol kis protestáns templomot is létrehozott. A világ akkor ismerte meg a nevét, amikor 2016 októberében, a Recep Tayyip Erdogan elnök elleni törökországi puccskísérletet követően letartóztatták. Azzal vádolták meg, hogy az Egyesült Államoknak kémkedett, és segítette a puccskísérlet hátterében sejtett, amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen prédikátor mozgalmát.

2017-ben a török államfő azt javasolta, hogy szabadon bocsátja a tiszteletest, ha Washington kiadja Ankarának a Pennsylvaniában élő Fethullah Gülent. Az amerikai kormány ezt visszautasította, és Donald Trump elnök az amerikai-török viszony egyik sarkalatos kérdésévé tette Brunson szabadon bocsátását. Végül Washington Törökország elleni szankciókkal zuhanórepülésbe taszította a török lírát, és ezzel elérte, hogy 2018 októberében szabadon engedték Brunsont. A tiszteletest és feleségét akkor Trump is fogadta a Fehér Házban.

Az észak-karolinai presbiteriánus lelkész feleségének a dédapja volt magyar: Csopják Attila pénzügyminisztériumi tisztviselőként dolgozott, és a magyarországi baptista egyház első elöljárója volt 1906 és 1908 között. Brunson többször járt már Magyarországon, és gyerekei is magukénak vallják a magyar örökséget. Az állampolgársági esküt a washingtoni magyar nagykövetségen tette le.