Mi köze Kásler Miklósnak az ufó- és gyíkember-hívők tévéjéhez?

clk
2019.02.23. 07:59

Amikor Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója lett az emberi erőforrások minisztere, róla szóló portrénkban azt írtuk: az elismert sebész-onkológus erősen vonzódik genetikai, nyelvészeti, őstörténeti kérdésekhez is. Nem mondható azonban, hogy ebben mindig a szigorú tudományosság talaján áll. Beszélt például arról, hogy szerinte az ősrobbanás csak spekuláció, a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető lenne a tízparancsolattal, az Árpád-házi dinasztia pedig genetikailag nem finnugor.

Mindenki mondhat persze bármit, legfeljebb nem veszik komolyan. Az más kérdés, hogy az elvileg a 21. századi egészségügyet, oktatást, kultúrát képviselő minisztérium felső vezetését furcsa szálak kötik egy Hatoscsatorna nevű tévéadóhoz, ami egyéb műsorai mellett ezotériával, ufókkal, néha kuruzslással és a legvadabb összeesküvés elméletekkel igyekszik hódítani a kábeltévék versenyében.

Kásler Miklós nyilvános szerepléseit 2018-ban ennek a Hatoscsatornának a kreatív igazgatója videózta közpénzért, a kapcsolat létrejöttében pedig fontos szerepe lehetett a tévé egykori műsorvezetőjének, aki jelenleg Kásler sajtófőnöke.

Gyíkemberek, reptiliánok és világösszeesküvés

Amikor ezeket a sorokat írtam, gyorsan belenéztem, mi megy éppen most a Hatoscsatornán. A Titkok, Tények Tabuk című műsorban a szivárgóbél szindrómáról és a testen belüli gyulladásokról beszélgetett Egely György ufókutató, "feltaláló kutatómérnök, és a magyar tudományos élet fenegyereke", valamint Mester Károly agrármérnök, feltaláló és sertéstenyésztő. A stúdióvendég arról beszélt, hogy az orvosok a szervezetben lévő gyulladások kimutatására ugyan a CRP-vizsgálatot alkalmazzák, de egy jó természetgyógyásznak elég, ha ránéz az ember bőrére a könyökén, az arcán, a lábszárán vagy éppen a talpán, és abból megmondja, hol van a gyulladás (hihetetlen!).

A Hatoscsatornán további izgalmas műsorok várnak a nézőkre. Hallhatunk beszélgetést a migráció és a bűnözés kapcsolatáról, van pecamagazin, életvezetési tanácsok, hétköznapi honvédelem, lakásvásár. A Mátrix című magazin "az univerzális mezőhöz való tudatos kapcsolódásunk lehetőségeit kutatja, bemutatva szervezetünk algoritmusait, amelyek együtt lüktetnek a kozmosz áramlásaival".  

A legérdekesebb az összes között mégis a Hihetetlen című műsor, amelynek témája a sci-fi, a megmagyarázhatatlan jelenségek, az ufók és a megdöbbentő, hihetetlen történetek. Nem tudom, hogy landolt itt Dombóvári Gábor egykori televíziós, akinek állandó partnere a műsorban Szűcs Róbert gyíkember- és chemtrail hívő, a magyarországi ufókutatás egyik vezéralakja. Beszélgetéseikben általában a háttérhatalomról, az árnyékkormányról, a földönkívüliekről, a digitális diktatúrákról vagy a betegségipar csapdáiról folyik a szó. 

Ha megölik a pápát

A műsor teljes archívuma megtalálható a Hihetetlen Youtube-csatornáján, ami feltehetően önvédelmi okokból külön platformon fut a Hatoscsatornáétól. A „Gyíkemberek és a világelit – az alakváltók lebukása” című, 2014. június 18-i adásban például Szűcs Róbert azt fejtegette, hogy a gyíkemberek, a reptiliánok, az alakváltó idegenek emberi alakot felvéve különleges képességeik révén szivárogtak be társadalmunkba, és az elmúlt évtizedek-évszázadok során megszerezték civilizációnk legfontosabb, vezető pozícióit.  

Szűcs Róbert és Dombóvári Gábor
Szűcs Róbert és Dombóvári Gábor

Dombóvári Gábor műsorvezetői szerepe itt láthatóan nem az, hogy kérdéseket vagy kételyeket fogalmazzon meg. Ő leginkább egyetértőleg bólogat, és gyakran elhangzik közöttük, hogy itt bizony olyan témákról beszélnek, amikről máshol nem lehet, mert mindannyian jól tudjuk, kinek is áll érdekében eltitkolni ezeket a fontos információkat.

Hungaristából mítoszkutató  

Vegyünk egy frissebb adást! A 2018. október 19-én feltöltött, „A sátán új világrendje – az elhitetés kora” című műsorban azt fejtegették, hogy Ferenc pápa egyfajta hamis tanítóként, egyházfőként fordít hátat a hagyományoknak, és téríti új utakra a híveket, behódolva a ki tudja milyen "Új Világrend" erőinek, majd létrejön az emberiséget egyesítő új világvallás. Ebben a műsorban egy harmadik fővel bővül a "szakértő" csapat, Bácsi Boglárka "mítoszkutatóval".

Bácsfi Diána Bácsi Boglárka néven
Bácsfi Diána Bácsi Boglárka néven

A neve feltehetően nem mond sokat a nagyközönségnek, de nem is ez az igazi neve. Ő ugyanis Bácsfi Diána, aki a 2000-es évek közepén az ELTE filozófus hallgatójaként a hungarista Magyar Jövő Csoport vezetőjeként tűnt fel. Katonai egyenruhában pózolt, Szálasit éltette, karlendítéssel köszöntötte a Terror Háza előtt megjelenteket, nyilaskeresztes plakátokat ragasztott, és arról szónokolt, hogy mindazokat kivégezné, akik elveivel ellentétes nézeteket vallanak. Bácsfi ellen rendőrségi, majd bírósági eljárás indult, és az ELTE is kirúgta

Bácsfi Diána szerepe itt az, hogy megerősítse: már régen megjövendölték a világvégét, és ez nemcsak a Jelenések könyvében, de érdekes módon minden más vallás leiratában szerepel Tibettől, Indián át a majákig. Szűcs Róbert aztán arra tér rá, hogy a jövendölés szerint az utolsó pápának mostanában kellene a Vatikánt vezetnie. Csakhogy a jövendölés szerint az utolsó pápát Petrus Romanusnak hívják, a probléma pedig az, hogy most Ferenc pápa ül a Vatikánban. Ha valamilyen merénylet vagy bármilyen cselekmény során megölik a pápát, mondja Szűcs, akkor beteljesedik a jóslat. A Vatikánban ugyanis van egy Pietro Parolin nevű államtitkár (tényleg van), akit ugye Péternek (Pietro-Petrus) hívnak és történetesen római. Ugye tudták követni?

Arról már korábban írtunk, hogy a Hatoscsatornán korábban önálló műsora volt egy Dávid Tamás nevű embernek is, akit a bíróság jogerősen ítélt el kuruzslásért és daganatos betegek megtévesztéséért. A magát "professzornak" nevező figuráról kiderült, hogy eredeti szakmájára nézve állatorvos, semmilyen professzori címe nincs, az általa rákgyógyítóként hirdetett tea pedig teljesen hatástalan. A teával és az emberek megtévesztésével csak 2007-ben 310 millió forintot keresett, majd a Gazdasági Versenyhivatal 35 millióra büntette. GVH-bírság ide, kuruzslás oda, a professzor most is árulja titkos összetevőkből álló teáját. Honlapján ezt írja: "az utolsó években a gonosz minden támadásai, kétkedései, boszorkányüldözése ellenére sem tudtak legyőzni. Ahogy egy ősi kínai mondás is hirdeti: A Napot, a Holdat és az Igazságot nem lehet eltüntetni!"

Szerződés a miniszter nyilvános szerepléseiről

A Hatoscsatorna egy kerületi tévécsatornából nőtte ki magát országos kábeltévévé. Ha  tartalmában nem is, külsejében mindenképpen professzionális megjelenésű. A vendégek virtuális stúdiókban ülnek, a műsorok közötti ajánlók vizuális megjelenése nem jobb és nem rosszabb az ismert kábeltévékénél. Saját reklámjában azzal büszkélkedik, hogy műsorainak 80 százaléka saját gyártású, és 2017-ben a kb. 3,8 millió háztartás 47 százalékában volt elérhető. Átlagos nézettsége azonban csak 0,5-1,5 százalék, így nem lehet mondani, hogy tömegek tapadnának rá a műsoraira.

A csatorna alapítója Paor Lilla énekesnő, aki 2011-ben megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet. Az átadáson Paor azt mondta, a televíziónak köszönheti az elismerést, ami "nem borzolja az embereket", hanem kiutat, megnyugvást, megoldást ad. Vajon mi köze mindennek Kásler Miklóshoz, az emberi erőforrások miniszteréhez? A csatorna kreatív igazgatója Paor Lilla fia, Gyarmati-Paor Zoltán. Őt a Lokál című kormánypárti lap multifunkcionális tehetségként mutatja be egy interjúban, mint aki jogász, zenész, természetgyógyász, szerkesztő, operatőr, vágó, rendező és arculattervező egy személyben.

Kásler Miklóst tavaly május 18-án nevezték ki miniszterré Orbán Viktor 4. kormányában. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma két hétre rá, 2018. június elsejei határidővel szerződést kötött Gyarmati-Paor Zoltánnal a miniszter "részvételével zajló események teljes videódokumentációjának elkészítéséről". A szerződés 2018 végéig szólt, a díjazást havi 450 ezer forintban határozták meg. Mindez megtalálható a minisztérium szerződéseinek nyilvános listáján (itt Gyarmati-Paor nevét elhibázták, Lászlóként szerepel).

Kásler Miklós lassított felvételen

Gyarmati-Paor Youtube-csatornájára 2018. június 1-i keltezéssel (tehát az emmis szerződés létrejöttével egy időben) került fel az általa készített "Ember lenni, mindig... Prof. Dr. Kásler Miklós" című portréfilm, amelyben Kásler Miklós "életéről, munkásságáról vall nézőinek". A 24 perces filmben lírai zenei aláfestéssel beszél magáról Kásler Miklós. Megszólal benne Kásler Miklós egykori tanárnője, Kásler Miklós barátja, láthatjuk, amint Kásler Miklós lassított felvételen sétál a kórház folyosóján, amint Kásler Miklós lassított felvételen ír az íróasztalánál, és amint Kásler Miklós lassított felvételen belép egy templomba.

Felhívtuk Gyarmati-Paor Zoltánt, hogy megkérdezzük, hol láthatók a havi 450 ezer forintos díjazásért elkészült egyéb videók Kásler Miklós szerepléseiről, és erre az évre is szerződött-e vele a tárca. Ő udvariasan azt tanácsolta, ebben az ügyben keressük meg Kásler Miklós sajtófőnökét, Balogh Andrea Johannát. Az Emmi aztán két nap múlva röviden válaszolt is. Emailjük szerint Gyarmati-Paor Zoltán eleget tett a szerződésben foglalt kötelezettségeinek, ami 2018. december 31-én megszűnt. A videók forgatása és vágása megtörtént, ezek feltöltése a kormany.hu oldalra folyamatos.

Feltűnt azonban, hogy Gyarmati-Paor Zoltán kifejezetten Balogh Andrea Johanna miniszteri sajtófőnök nevét említette. Az ő neve újabb utat nyit Kásler és az ezoterikus Hatoscsatorna közötti kapcsolathoz.

Balogh Andrea Johanna, Kásler Miklós sajtófőnöke a Hatoscsatornán futó Gyógyhatás műsorvezetőjeként
Balogh Andrea Johanna, Kásler Miklós sajtófőnöke a Hatoscsatornán futó Gyógyhatás műsorvezetőjeként

A csatorna ugyanis 2011-ben részből álló sorozatot készített a rák elleni védekezés legújabb vívmányairól, amelyben – az ország vezető onkológusaként – szintén gyakran feltűnik Kásler Miklós. A sorozat egyes részeit minden alkalommal Balogh Andrea Johanna vezeti be, akinek ebben az időben Gyógyhatás címmel önálló műsora volt a Hatoscsatornán, és más programokkal ellentétben ebben legalább igazi orvosok szólaltak meg. Kis Google-kereséssel az is kiderült, hogy  Balogh Andrea Johanna témavezetője a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalmi Kommunikáció Doktori Iskolájában Kásler Miklós volt.