Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Demeter Márta lemond országgyűlési mandátumáról, ha kijut Brüsszelbe

BF4D5F54-AD4D-44B4-BE8B-40E99E129E59
2019.02.25. 15:15

Nincs közvetlen összefüggés a Demeter Márta nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánítását érintő kormánypárti kampány és aközött, hogy az LMP 19. alkalommal is benyújtja az ügynökakták nyilvánosságára vonatkozó törvényjavaslatát. Ezt válaszolta legalábbis az Index idevágó kérdésére Keresztes László Lóránt és Demeter Márta társelnök, miután a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából bejelentették, még hétfőn újra benyújtják az idevágó jogszabálytervezetüket.

Keresztes László Lóránt szerint az akkori rendszer bűnösei voltak, ma is teljesen titokban élhetnek köztünk, és nem számoltatták el őket. Az LMP szerint egy diktatúra titkaira nem lehet demokráciát építeni, ezért ezen a szimbolikus napon lépik meg ismét, amivel 2010 óta 18 alkalommal próbálkozott a párt. Demeter Márta arról beszélt, hogy a nemzet biztonságát éppen az veszélyezteti, hogy nem tisztázott a múlt, és nincsenek összeférhetetlenségi szabályok az előző rendszerben szerepet vállalt és így felelősséggel rendelkező személyek mai tisztviselésére.

„A politikai és közélet tisztaságának egyik fontos eleme az, hogy olyan szabályozást alkossunk, amely képes gátat vetni az illegális befolyásszerzésnek és olyan megnyugtató megoldást jelent a közvélemény számára, hogy az egyes fontos közbizalmi tisztségeket – természetesen időkorláttal, de – ne tölthessék be olyan személyek, akik a titkosszolgálatokhoz köthetőek”, mondta. A társelnök szerint számos botrányos ügy volt a rendszerváltás óta, amely bizonyította, hogy olyan szereplők is befolyással lehettek a nyilvánosságra, sőt, manipulálhatták azt, akik korábban titkos információk birtokába kerültek.

Az LMP két idevágó jogszabállyal nemcsak a nyilvánosságot biztosítaná mondván, „addig nem lehet a múltat lezárni, amíg minden információ nem lát napvilágot”, de azt a jogi lehetőséget is megteremtenék, amely a közbizalmat élvező posztot betöltők állambiztonsági múltját – időkorláttal – kizáró okká tenné.

A két társelnök arról beszélt, a kormányoldalon is nagyon sok támogatója van az ügynökakták nyilvánosságra hozásának, így reménykednek benne, hogy a Fidesz-KDNP beáll javaslatuk mögé végre. Tény, hogy Gulyás Gergely, Hoffmann Rózsa, Bencsik János, Balog Zoltán a szavazatával is támogatta a nyilvánosságot korábban a parlamentben, ugyanakkor az LMP kezdeményezéseit e tárgyban eddig rendre a kormánytöbbség buktatta el. A két társelnök mégis a Fidesz erkölcsi kötelességének nevezte ezt az ügyet, sőt abban is reménykednek, hogy ezúttal a korábban javaslatukat elutasító ellenzéki politikusok is beállnak most mögé.

Ugyanakkor az összeférhetetlenségi javaslat kapcsán az is felmerülhet, éppen a Demeter Márta nemzetbiztonsági átvilágítását érintő, végül az LMP-társelnök parlamenti tisztségeinek megvonásával járó konfliktus ad apropót az 19. próbálkozásnak. Előbbi ugyanis az LMP-sek szerint több Fidesz-érintettségű szereplőnek kellemetlenséget okozhat. Idevágó kérdésünkre azonban nem Demeter Márta maga, hanem Keresztes László Lóránt felelt, szerinte a Fidesznek eddig is erkölcsi kötelessége lett volna megszavazni ezt a törvényt, noha jól tudjuk, éppen a kormánypártok soraiban lelhetőek fel annak érintettjei. A Demeter elleni kampányról pedig azt mondta, a Fidesz a legélesebb kritikusait, legelkötelezettebb ellenfeleit gyakorlottan próbálja lejáratni, ebben az esetben is erről van szó.

Kérdésünkre, hogy Demeter Márta ez elől a konfliktus elől távozna-e az Európai Parlamentbe (EP), amennyiben ott mandátumot szerez, már maga a politikus azt mondta, „rengeteg tennivaló, és fontos feladatok várnak a következő Európai Parlamentre, fontos változások előtt áll az európai politika”, összességében pedig ez nem jelenti azt, hogy bármitől is meghátrálna. Az Index kérdésére, hogy lemond-e országgyűlési mandátumáról, amennyiben mandátumot szerez az uniós parlamentben, Demeter ugyanezt ismételte meg, kiemelve, „természetes, hogy európai aktivitást kíván” az EP-listán neki jutott második hely, de ez nem jelenti azt, hogy kivonulna a magyar közéletből. Demeter egy másik, a nemzetbiztonsági átvilágítása és az ügynökakták nyilvánosságának összefüggését érintő kérdésünkre azt mondta:

a Fidesz most bizonyíthatja, hogy valóban a nemzet biztonsága érdekli-e, vagy egyéb érdekek vezetik.

Keresztes László Lóránt más kérdésre arról beszélt, kiindulva az LMP tavalyi parlamenti választási eredményeiből szerintük teljesen reális, hogy a párt két mandátumot szerezzen a májusi európai választáson.