Nyilvánosan tépte szét a kormány plakátját az MSZP elnöke

2019.02.25. 13:05
Az MSZP elnöke széttépte a kormány plakátját, mert nem szeretne olyan Európát, mint amire a hirdetés utal. Majd Tóth Bertalan ismertette, hogy az MSZP európai parlamenti választási programjának célja egy gyűlöletmentes, együttműködő Európa megteremtése, amely az európai polgárok mellett a magyar polgárok érdekét is szolgálja.

Tóth Bertalan pártelnök, aki az MSZP EP-listavezetője is, hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón ismertette a Haza. Szeretet. Európa. című programot.

Tóth azt mondta az MTI összefoglalója szerint, hogy elsősorban a magyar emberek érdekeit kell képviselni az EU-ban, ezért szerepel programjuk címében a haza. A szeretet azt jelenti, hogy a nemzeti érdeket nem gyűlölettel, hanem együttműködéssel, nyitottsággal kell képviselni. Magyarországnak pedig Európában helye – indokolta a program címét.

Tóth Bertalan széttépte a kormány Soros György üzletembert és Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét ábrázoló plakátjának kinyomtatott változatát,és azt mondta: így szeretné bemutatni, milyen Európát nem szeretnének.

Szerinte a Fidesz olyan állításokat fogalmaz meg, amelyeknek semmilyen valóságalapjuk nincs, és a legmélyebb félelmekre építve, gyűlölettel akar mandátumot szerezni.

Itt meg is nézheti a tájékoztatót, az elején a plakáttépés.

Majd Tóth Bertalan részletesen ismertette, milyen Európát szeretne a párt:

  • Az MSZP olyan Európát képzel el, amely az emberekről szól, a szociális Európa programját valósítja meg, vagyis az európai polgárok mindennapi életét segíti.
  • Európai színvonalú oktatásra, egészségügyre van szükség.
  • Olyan Európát szeretnének, ahol a munkavállalók és a szakszervezetek jogait közös szabályok védik, és nem fordulhat elő, hogy multicégek, nyugati tőkések magyar jogszabályokat rendelnek meg.
  • A minimálbér és minimálnyugdíj egységes uniós szabályozását és egy fiatal házasoknak szóló bérlakásprogramot javasolt.
  • A határvédelem fontossága mellett hangsúlyozta az emberi jogok védelmét.
  • Kezdeményezte Magyarország csatlakozását az uniós ügyészséghez.
  • Európának olyan gazdasági környezetet kell teremtenie, amelynek nem a növekedés a célja, hanem a növekedés az eszköze arra, hogy biztosítsa az európai polgárok jólétét.

Közös lista a Párbeszéddel

Tóth Bertalan megerősítette, hogy a Párbeszéddel közös listája lesz az MSZP-nek. Kérdésre elmondta, a héten leülnek a Párbeszéddel, és véglegesítik a listát, amelyet majd még mindkét párt illetékes testületeinek jóvá kell hagyniuk.

A pártelnök egy másik kérdésre szimbolikus döntésnek nevezte, hogy ő vezeti az MSZP listáját, bár nem megy ki az EP-be. Listavezetői helye azt jelenti, az MSZP teljes mellszélességgel vesz részt a kampányban.

Arra a felvetésre, hogy a nemzetek Európáját vagy az európai egyesült államok megvalósítását támogatják-e (a DK-s Dobrev Klára a hétvégén ez utóbbi mellett foglalt állást), az MSZP-elnöke közölte: középen állnak, az egységes Európában hisznek, amely javít polgárai életkörülményein.

Tóth Bertalan Európa sokszínűsége miatt illúziónak tartotta az európai egyesült államok elképzelést,

míg szerinte a nemzetek Európája a szélsőséges, populista erőknek arról szól, hogy minél kevesebb uniós szabályt kelljen betartaniuk.

Ujhelyi: Orbán kézzelfogható károkat okoz

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője, a párt EP-listájának második helyezettje arra hívta fel a figyelmet, hogy a Fidesznek legutóbb 2009-ben volt közzétett EP-választási programja, és a nagyobbik kormánypárt most, tíz évvel később éppen az ellenkezőjét képviseli az abban foglaltaknak.

A politikus hazafi jelzővel jellemezte a szocialisták programját. Kijelentette: hazafiság és európaiság nem ellentétei, hanem kiegészítői egymásnak. A globális kihívások ellen csak egy egységes és erős EU-ban lévő Magyarország tud harcolni - mondta, hozzátéve: aki ez ellen tesz, az "a haza ellensége". Márpedig az Orbán-kormány éppen kifelé viszi Magyarországot Európából - hangoztatta.

Ujhelyi István szerint az orbáni politika kézzelfogható károkat okoz Magyarországnak, miközben folynak az unió következő költségvetéséről szóló tárgyalások. Hogyan akar Orbán Viktor a magyar érdekekért küzdeni, ha már a Néppárt is "kiutálja"? - kérdezte

Szanyi: 116 ezres minimálnyugdíj kellene

Szanyi Tibor, a párt EP-képviselője, a lista harmadik helyezettje a szociális jogok biztosítását nevezte a következő uniós ciklus egyik fontos célkitűzésének. Az európai minimálbér és -nyugdíj nem azt jelenti, hogy egy luxemburgi benzinkutas nyugdíja ugyanannyi lesz, mint egy bolgár földművesé - mutatott rá.

Szerinte azt kell megnézni, hogy az adott ország gazdasági színvonalához képest melyek azok a normák, amelyek alapján a minimálbért és a minimálnyugdíjat meg lehet állapítani. Szerinte

Magyarországon az európai minimálnyugdíjnak 116 ezer forintnak kellene lennie a jelenlegi 28 ezer helyett.

Szorgalmazta az áfa csökkentését, a férfiak és nők egyenlőségét. Javasolta az okosfalu program megvalósítását, amely a digitális vívmányok közösségi alkalmazásával emelné a helyben élők jólétét.

Tüttő: Legyen egészséges otthon, tiszta levegő

Tüttő Kata, az MSZP országos elnökségének tagja, a lista negyedik helyezettje az egészséges otthon, a tiszta levegő, a jó minőségű élelmiszer biztosítását nevezte fontos célnak. Ma több mint 80 millió európai él penészes, nem jól fűthető és hűthető lakásban. Azon szeretne dolgozni - folytatta - , hogy ezeket a lakásokat úgy újítsák fel, hogy az uniós környezetvédelmi célokat is szolgálják.

Kálló: Az ifjúsági lakhatás biztosítása

Kálló Dániel, a Független Diákparlament képviselője, az MSZP EP-listájának ötödik helyezettje az élethosszig tartó tanulás meghonosítását, valamint az ifjúsági lakhatás biztosítását és a munkanélküliség elleni fellépést szorgalmazta.