Saját zsebre dolgozott 18 magyar autópálya-rendőr az M1-esen, őrizetbe vették őket

2019.02.26. 18:31 Módosítva: 2019.02.26. 20:03

Őrizetbe vettek több autópálya-rendőrt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy készpénzért cserébe nem büntettek meg szabálysértő autósokat az M1-es autópályán Győrnél, hivatkozik az MTI a Központi Nyomozó Főügyészségre.

A Győri Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességet megszegve bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.

A nyomozás eddigi adatai szerint a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnál dolgozó rendőrök az M1-es autópályán ellátott szolgálatuk alatt a szabálysértőkkel szemben készpénzért cserébe „elálltak a további intézkedésektől”.

Az ügyészség a bizonyítékokra tekintettel kedden összehangolt akciókat hajtott végre, amelyek célja az elkövetők tettenérése, elfogása, őrizetbe vétele és további bizonyítékok beszerzése volt. Az ügyészség házkutatásokat végez, gyanúsítottakat hallgat ki, ezek jelenleg is folyamatban vannak.

Az ügyben 18 embert vettek őrizetbe, a házkutatások során több mint tízezer euró (csaknem 3,2 millió forint) készpénz került elő.

Az ügyészség valamennyi elkövetőnél indítványozza, hogy hozzanak személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést, amelyről a Győri Törvényszék Katonai Tanácsának nyomozási bírája dönt.

Az akció végrehajtásában a Győri Regionális Nyomozó Ügyészségnél szolgálatot teljesítő ügyészeken túl közreműködik a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség és a Terrorelhárítási Központ, abban összesen mintegy 150 ember vesz részt.

Az ilyen hivatali vesztegetés elfogadása 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, azonban a büntetési tétel felső határa – tekintettel a halmazati szabályokra – 12 év.