Patkányok hemzsegnek a Hős utcában, térdig ér a szerves hulladék

DSC 6699
2019.03.04. 12:11
A HVG adott helyzetjelentést a felszámolásra ítélt gettóról, megegyezésnek esélye sincs.

Az év végéig lebontják a Hős utcai gettót, az önkormányzat folyamatosan vásárolja fel az ott lakók lakásait, de sokakkal nem lehet megegyezni - írja a hvg.hu

A tavaly év végi adatok szerint az összesen 317 albetétből álló társasházban közel 190 lakás már az önkormányzat birtokába került, mintegy 120 magántulajdonú ingatlan esetében még folytak a tárgyalások. A hvg.hu úgy értesült, jelenleg nagyjából 100 lakásról kell még megegyezni.

Akivel nem sikerül megállapodni, ott vélhetően kisajátítási eljárás indul.

Szerződések és kisajátítók

Ezen túl 36 önkormányzati lakásból 12 határozatlan idejű bérleti szerződéssel rendelkező bérlőt kell elhelyeznie az önkormányzatnak, a többi 12 határozott időre szerződővel és a szerződés nélkül itt élő illegális lakásfoglalókkal nem lehet tudni, mi lesz. 

2017 legvégén Kőbánya 2,1 milliárd forintot kapott a kormánytól. A cél az volt, hogy 2019 decemberére lebontsák a két épületet, a Hős utca 15/A-t és a 15/B-t. 

A történet hosszú ideje a figyelem középpontjában van, ugyanis hiába folyamatos a rendőri jelenlét, kábítószer-kereskedelmet nem sikerült megállítani. A drog mellett a bűnözés is jelen van, ezért született meg az a döntés, hogy lebontják az épületeket. Ennek a deviáns életmódtól mentes többség is örül.

Rendőrsport

Mivel a szomszédos telkeken található a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai kara, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Készenléti Rendőrség épületei is, valószínűleg elsősorban az ezekben az intézményekben dolgozók, tanulók használnák azokat a sportpályákat, amiket a telekre terveznek építeni, miután lebontották az épülettömböket.

Csakhogy a lakásokra az önkormányzat csak 3-3,5 millió forintot kínált sokaknak, ennyiből lehetetlen másik lakást venni. 

Mennyit ér egy lakás itt?

De vajon mennyit ér itt egy lakás? Egy kalkuláció szerint a Hős utcában 75 ezer forint a reális négyzetméterár. E szerint a 25-30 négyzetméteres lakások esetén vételár kétmillió forint körül mozog, ehhez képest az önkormányzat van, hogy ennek a dupláját kínálja.

Az egyik lakó rendelt azonban egy magánpiaci értékbecslést is, ami négyzetméterenként 470 ezer forintnál is többre hozta ki a gettó lakásainak értékét.

Mindez persze aligha tűnik reálisnak, ha figyelembe vesszük, hogy 2017 áprilisa óta nincs takarítás a társasházakban, a lakók térdig gázolnak a bűzős, gőzölgő mocsokban és nagyon elszaporodtak a patkányok is. A rengeteg rothadó, szerves hulladék, a szaros pelenkák hegyei miatt a melegebb időjárásban még több patkány és csótány várható, ahogyan a különböző fertőzések is sokasodhatnak.

Az önkormányzat azért lomtalanítások és szerves hulladék elszállítással próbál olykor segíteni.

(Borítókép: Bődey János / Index)