Börtönbe mennek a ghánai cég 300 ezer dollárját ellopó Bács-Kiskun megyeiek

2019.03.05. 15:59

Egy ghánai cég 300 ezer dollárját (83,5 millió forint) próbálta megszerezni az a három Bács-Kiskun megyei férfi, akiket jogerősen kettő, illetve három év börtönbüntetéssel sújtott kedden a Szegedi Ítélőtábla különösen nagy értékre, folyamatosan elkövetett pénzmosás kísérlete miatt - írja az MTI. 

A sértett ghánai, accrai székhelyű vállalkozás a többi közt fagyasztott halak kereskedelmével foglalkozott, és európai cégekkel is üzleti kapcsolatban állt. Levelezésüket emailen folytatták, az eladó elektronikusan küldte meg a vevőnek számláját, ami a szállítmányok ellenértékét egy svájci bankban vezetett számlára utalta át.

2015. január 24-én a ghánai cég 657 ezer dollárról (183 millió forint) szóló előlegszámlát kapott partnerétől. A vállalkozás képviselője január 27-én megbízást is adott bankjának a pénz átutalására. A vevő és az eladó levelezését ismeretlenek azonban feltörték, és január 30-án a ghánai céget arról tájékoztatták, hogy egy újabb fizetési megbízás szükséges a vételár átutalásához, mivel megváltozott a bank neve és a számlaszám is.

Az elkövetők az elsőrendű vádlott által irányított cég egy szlovákiai bankban vezetett számlájának számát adták meg, amire meg is érkezett Ghánából az átutalás. A harmadrendű vádlott megbízásából az első és másodrendű vádlott 2015 február elején többször megjelent a bankban, 100 ezer dollárt készpénzben próbáltak felvenni, és kezdeményezték 195 ezer dollár továbbutalását. A pénzintézet azonban felfüggesztette a szokatlan tranzakciók végrehajtását, és értesítette a hatóságokat. A szlovák rendőrség február 9-én az első- és a másodrendű vádlottat a bankból kilépve őrizetbe vette. Kiderült, közreműködésükért a bankszámlán lévő összeg 5 százalékát kapták volna meg.

A nyitrai járásbíróság döntése alapján a 657 ezer dollárt 2016-ban visszakapta a ghánai cég.