Rendszeresen verte a rá bízott gyerekeket egy nevelőszülő

2019.03.05. 09:17

A  Berettyóújfalui Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki éveken át rendszeresen verte a rá bízott gyerekeket, volt olyan, hogy arra utasította a gyerekeket, hogy egymást verjék. 

A közlemény szerint mindez csak azután derült, hogy a gyerekek egy másik nevelőhöz kerültek, mivel a férfi megromlott egészsége miatt kérte, hogy szüntessék meg nevelőszülői jogviszonyát. 

A gyerekek ezután merték elmondani új gondozójuknak, hogy mi történt velük: 2014. májusa és 2017. áprilisa közötti időszakban a vádlott nevelési, fegyelmezési célból rendszeresen megverte őket puszta kézzel, bőrszíjjal, illetve légycsapóval. Arra is volt példa, hogy a 10 éves gyermeket utasította, hogy verje meg a 7 éves testvérét.  A férfi testszerte ütötte a gyerekeket, ha voltak is rajtuk sérülések, azzal orvoshoz nem fordultak, arról nem beszéltek senkinek.

A vádlott magatartásával a három kiskorú sértett testi, értelmi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport