2020-ra minden diák ingyen kapja a tankönyvet

2019.03.07. 10:43

2020-ra minden alap- és középfokú képzésben résztvevő, valamint az első szakképesítését megszerző tanuló ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez.

Kásler Miklós az M1-nek azt mondta, az állam ezzel 1,6 milliárd forinttal tehermentesíti a családok kasszáját. A támogatás célja az is, hogy a kormány olyan minőségi tankönyvellátásban részesítse a diákokat, amely megfelel a 21. század kihívásainak.

A miniszter szerint tavaly lejárt a legtöbb tankönyv megjelentetésének engedélye, ezért az állam átveszi a nemzetiségi oktatáshoz szükséges és a pedagógusok által magas színvonalúnak ítélt tankönyveket. Ez a kormánynak 1,6 milliárd forintos kiadást jelent.

Kásler Miklós a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az egységes tananyaggal kapcsolatban azt mondta, ezzel nem szürkül el az oktatás, hanem egy olyan törzsanyag jön létre, amelyet mindenkinek illik és érdemes elsajátítania. Emellett a magyar oktatási rendszer széles palettán kínál mindenféle ismeretszerzési lehetőséget.