István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Orbán csapdát állított az ellenzéknek

D KOS20151105002
2019.03.08. 07:27
A migrációellenes kampány folytatásaként a Fidesz ismét egy neki kedvező témát emelt a középpontba: ugyanis bőven többen értenek egyet Orbánékkal, mint amennyien szavaznának is rájuk. Az elmúlt hónapok kormányellenes tiltakozásai után az ellenzék lépéskényszerbe és csapdahelyzetbe került: ha nem támogatják a kormányfőt, 2022-ben megismétlődhet ugyanaz, mint az előző választási kampányban a kerítéssel.

Legkésőbb április elejéig a parlament elé kerül Orbán Viktor népességpolitikai programja (ezt nevezi a Fidesz családvédelmi akciótervnek), amelytől a kormány azt reméli, hogy több gyerek szülésére fogja ösztönözni a magyar nőket. Az egyelőre elsősorban vázlatos tervek szintjén ismert intézkedéscsomag nemcsak demográfiai, hanem belpolitikai szempontból is jelentős fejlemény, ezzel ugyanis a Fidesz ismét magához ragadta a kezdeményezést.

Míg decemberben és januárban a különböző ellenzéki csoportok (civilek, szakszervezetek, pártok) a túlóratörvényt és a közmédiát tudták a politikai közbeszéd fókuszába állítani, addig az előző néhány hét már a demográfiáról szólt. Az is látszik már, hogy a Fidesz még évekig napirenden fogja tartani a kérdést, az ellenzéknek pedig nehéz lesz jó válaszokat adnia a helyzetre.

A migrációellenes kampány folytatása

Orbán népesedési programja nem önmagában a családok támogatásáról és a népességfogyás megállításáról szól, hanem a bevándorlásellenes kampány folytatásaként is értelmezhető. A Fidesz folyamatos kampányában egy szintre került a bevándorlás megállítása és a magyar nők gyermekvállalásának ösztönzése, így megszületett a kampányszlogen, amelyet a következő években még nagyon sokszor el fognak mondani a kormánypárti politikusok. Novák Katalin családügyi államtitkár így fogalmazta meg:

Meggyőződésünk, hogy a magyar jövő a magyar gyermekekben van, a népesedési problémákra pedig nem a migráció, nem a bevándorlók tömeges betelepítése a megoldás, hanem a gyermeket nevelő családok támogatása és a fiatalok gyermekvállalásának elősegítése.

A családpolitikai kampány több szempontból is hatékony politikai fegyver lehet. Egyrészt a kormánypárt eddig is nagy hangsúlyt fektetett a családpolitikára (már az első Orbán-kormány is sokat beszélt erről), nem egy semmiből előrántott programról van szó. Másrészt míg az elmúlt négy évben főleg arról beszéltek, hogy mikor kerül végveszélybe az ország (ha bejönnek a migránsok), most majd arról is szó lesz, hogy mi mentheti meg az országot (ha több magyar gyerek születik). A negatív kampány ezzel kiegészült egy jóval pozitívabb üzenettel.

Arról nem is beszélve, hogy míg a migrációellenes kampány – a kerítésépítést leszámítva – nagyrészt verbális aktus volt, sem a veszély, sem annak elhárítása nem volt megfogható az emberek hétköznapjaiban, addig a népesedési csomag tízezreknek nyújthat sokmilliós támogatást.

Társadalmi konszenzus

A demográfiai program köré épülő kampány attól lehet igazán hatékony, hogy a migráció után a Fidesznek sikerült még egy olyan témát találni, amelyben már a program meghirdetése előtt széles társadalmi konszenzus figyelhető meg.

Ebben a kérdésben bőven többen értenek egyet Orbánékkal, mint amennyien egy választáson szavaznának rájuk.

A KSH 2016-os kutatása szerint a magyarokat nagyon foglalkoztatja a demográfiai helyzet, kétharmaduk szerint a népességfogyás az ország egyik legfontosabb problémája. A válaszadók túlnyomó többsége (76 százalék) azt gondolja, hogy az állam azzal teheti a legtöbbet a népességfogyás megállítása érdekében, ha támogatja a gyermekvállalást és a gyereknevelést. Az is lényeges, hogy ezeket az attitűdöket nem Orbánék alakították ki, már a második Fidesz-kormány megalakulásakor végzett mérések is hasonló eredményt hoztak.

Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének munkatársa arra jutott ebben a tanulmányban, hogy a magyarok 73 százaléka „pronatalista beállítottságú”, vagyis súlyos problémának tartja a népességfogyást, és azt gondolja, hogy a helyzet megoldása az állami támogatásban rejlik. A pronatalista csoportba pedig sokféle ember belefér, ideológiai színezettől és élethelyzettől függetlenül.

Például azért, mert gyermektelen, és attól tart, hogy nem lesz, aki idős korában a nyugdíját fizetni fogja. Vagy épp azért, mert jelenleg több kiskorú gyermeket nevel, és az efféle intézkedésektől saját helyzetének javulását várja. Vagy azért, mert a magyarság jövőjéért aggódik, és még sorolhatnánk az indokokat

– írta Kapitány a kutatásban.

Hasonló eredményt mutatnak a kormány felmérései is, nem véletlenül mondta azt Orbán a Kossuth rádióban, hogy „megmértük, és az emberek többsége egyet ért velünk". A csomag bejelentését követő hétvégén a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért nevű szervezet ötszáz, öt év alatti gyereket nevelő anyát kérdezett meg, a körükben 98,6 százalék egyetért a népesedési programmal. Továbbá a megkérdezettek kétharmada fontolgatja, hogy igénybe veszi valamelyik lehetőséget. A bejelentés utáni órákban a kormányközeli Nézőpont Intézet is végzett egy online kutatást, és arra jutottak, hogy a kormányellenes szavazók 40 százaléka is „örül” az intézkedéseknek.

Ésszel szavazást ígér az ellenzék

A viszonylag széles társadalmi konszenzus miatt csapdahelyzetbe került az ellenzék.

Ha nem támogatják a népesedési programot, akkor az ellenérzéseket (de legalábbis értetlenséget) kelthet saját szavazóik egy részében is, ha viszont megszavazzák, akkor a kormányellenes kemény magot idegeníthetik el maguktól azzal, hogy Orbánnak asszisztálnak. A dilemma különösen annak fényében komoly, hogy a túlóratörvényt követő tiltakozások után az ellenzéki pártok az addigi, sokszor parlamenti díszellenzéki szerepet felváltó harciasabb politizálást ígértek a tavaszi ülésszakra.

Úgy tudjuk, több frakcióban is felmerült, hogy együtt kellene szavazni Orbánékkal. Egy szocialista politikus szerint ebben az esetben „azért lenne értelmetlen kollaborációról beszélni, mert a Fidesznek kétharmaddal nincs is szüksége a szavazatunkra". Arra is emlékeztetett, hogy a Fidesz ellenzékben szemrebbenés nélkül megszavazta a 13. havi nyugdíjat, és a Medgyessy-féle 100 napos program elején is elfogadták a legtöbb intézkedést, vagy tartózkodtak".

Több ellenzéki is említette, hogy muszáj távlatosan gondolkodniuk a kérdésben, ha el akarják kerülni, hogy megismétlődjön a kerítésügy.

Eleinte ösztönösen felszólaltunk ellene, aztán kiderült, hogy a saját bázisunk 70 százaléka egyetért vele. Nem biztos, hogy az a legjobb stratégia, ha a saját bázisodat akarod megnevelni

– jelentette ki egy másik szocialista. A kerítés építése ellen eleinte több párt felszólalt (az MSZP-sek a Fidesz-székháznál is akcióztak egy kerítéssel tiltakozásképp), aztán hiába visszakoztak, a Fidesz hónapokig azzal kampányolt a választások előtt, hogy Soros Györggyel karöltve lebontanák a kerítést.

Többen beszéltek arról is, hogy mindenképpen benyújtanak majd módosító javaslatokat, hogy szélesítsék a kedvezményezettek körét. „Mi nem vagyunk az ellen, ha valakinek jó, de az eddigi nyilatkozatok alapján az látszik, hogy a többségnek ez nem jó" – mondta egy jobbikos. Hozzátette, a végszavazásról és pártja stratégiájáról egyelőre nem akarna beszélni, mert még semmi sem került a parlament elé hivatalosan, és „az is lehet, hogy egy nagy lufi lesz az egész". Az egyik párt frakcióülésén annyit már eldöntöttek, hogy ésszel szavaznak majd, nem idegből".

Kérdéses, hogy a fideszes kommunikáció szempontjából számít-e majd, hogyan szavaz az ellenzék a parlamentben, hiszen Orbán pontjait a bejelentés után már többen bírálták. Az MSZP közleményben írta, hogy a tízmilliós hitel eladósodást jelent, bezzeg Orbán felesége, Lévai Anikó élete végéig mentesül majd az szja-kötelezettség alól, de szja-mentességet kap Áder János, Varga Mihály és Kósa Lajos felesége is", a DK pedig üres családpolitikai ígérgetésnek nevezte a kormány programját. Gyurcsány azóta saját családpolitikai csomagot is bejelentett.

Orbán szerint más kormányok is jöhetnek

Túl azon, hogy az ellenzék a már létező társadalmi konszenzus miatt csapdahelyzetbe került, a Fidesz is mindent megtesz azért, hogy konfliktust generáljon a kérdésben. Bár a családok védelméről szóló nemzeti konzultációban 1,3 millió ember azt mondta, hogy kétharmados törvényekkel biztosítsák be a családpolitikai intézkedéseket, ez végül kimarad a programból.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Orbán csapdát állított az ellenzéknek

A Fidesz ismét olyan témát emelt a középpontba, amelyben a kormányellenes szavazók is támogatják. Orbán a demográfiai programmal 2022-re is készül, így az ellenzéket is nehéz helyzetbe hozta.

889 · Mar 08, 2019 07:27am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Orbánnak felvetették a Kossuth rádióban, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének vezetője szerint nagyon jó lenne kétharmados törvénybe foglalni a családvédelmi intézkedéseket, mert akkor lehet igazán jövőben gondolkodni a családok számára", mire a miniszterelnök így felelt:

Nagyon nehéz kérdés. A konzultációból is az derült ki, az emberek is így gondolják, mint ahogy a nagycsaládosok egyesületének a vezetője mondta ezt itt, önöknél. Én hajlok is rá, hogy vannak bizonyos elemei a családpolitikának, amiket érdemes alkotmányos szinten rögzíteni, de nem mennék túl mélyre, és túl sok részletet semmiképpen nem rögzítenék, mert ugyan különbözőek vagyunk, más kormányok is jöhetnek, és hogyha egy másik kormány más irányba, más módszerekkel akar dolgozni, és a nép ebben támogatja őket, akkor nem jó, hogyha túlságosan szűkre szabja a mozgásterüket, az alkotmányt.

Orbán gondolatmenete szerint tehát azért nem betonozzák be kétharmados törvényekbe a családpolitikai programját, hogy kormányváltás esetén legyen mozgástere egy következő kormánynak. A politikai realitás nyelvén ez azt jelenti, hogy a Fidesz 2022-ben kampányolhat azzal is például, hogy ha nem ők kerülnek hatalomra, akkor majd a bevándorláspárti szivárványkoalíció" eltörli a családtámogatási rendszerüket.

Erre utal az is, hogy a fiatal házasok által igényelhető 10 millió forintos kamatmentes hitelt Gulyás Gergely szerint három évig, egész pontosan 2022 végéig lehet felvenni. Ezzel az elmúlt időszakban látványosan válságos évekre készülő kormány két legyet üthet egy csapásra: fenntartja annak a lehetőségét, hogy gazdasági visszaesés esetén kivezessen egy költséges programot, másrészt könnyen megígérheti a kampányban, hogy meghosszabbítják, ha rájuk szavaznak.

De nem kell 2022-ig várni, hogy választási kampányban köszönjön vissza Orbán demográfiai csomagja, a Fidesz már most, a tavaszi EP-választás előtt is ezzel kampányol. „Ha Brüsszel dönthetne a magyar családoknak szóló támogatásról, se családi pótlék, se családi adókedvezmény, se csok, se más a gyermekeseket segítő támogatás nem lenne, helyette nézhetnénk, ahogy a migránsok betelepítését, segélyezését és családegyesítését pénzelik" – olvasható a párt egyik legutóbbi közleményében.