Péterfalvi szerint Orbán repülőzése közérdekű adat

2019.03.11. 07:29

"Egy adat vagy személyes, vagy közérdekű. Szomorú helyzet, hogy sok esetben az adatkezelők hozzánk fordulnak, hogy egy adat közérdekű-e. Ennek a rendszerváltás után ennyi idővel a közszférában evidenciának kellene lennie. Miközben az adatvédelemnél megtanulják a szabályokat az adatkezelők, az információszabadságot nem tanítják tantárgyként a közszolgáknak, akiknek alkalmazniuk kellene" - mondta a Népszavának adott interjújában Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke.

Az interjúban szóba kerül Nagy Blanka gimnazista ügye is, kit közszereplése miatt a kormánypárti sajtóban próbáltak lejáratni azzal a hamis állítással, hogy több tárgyból bukásra áll és túl sok a hiányzása. A lap azt szerette volna tudni, hogy ha sérültek a lány személyes adatokkal kapcsolatos jogai, miért nem indított vizsgálatot az adatvédelmi hatóság. "Az, hogy ki és milyen eredménnyel tanul az iskolában, milyen jegyei vannak, az egyértelműen személyes adatnak minősül. Ezt az esetet azonban nem a személyes adatok védelméhez fűződő jog szempontjából kell megítélni, hanem a Polgári törvénykönyv személyiségi jogai azok, amelyek irányadóak. Abban a körben kell értékelni mindezt, hogy az említett diák kilépett a nyilvánosság elé, közéleti szerepet vállalt, így a személyiségi jogai szűkebbek lettek, mint a közéleti szerepet nem vállalóknak" - felelte erre a hatóság elnöke. 

Arra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség pénzt kér és titoktartási nyilatkozathoz köti az adatok kiadását, Péterfalvi így reagált:  "Titoktartást nem kérhet, mert a közérdekű adatok nyilvánossága azt jelenti, hogy szabadon terjeszthető. A közérdekből nyilvános személyes adat pedig az, amelyik a célhoz kötöttség szabályai szerint terjeszthető".

Arra a kérdésre, hogy a közérdekből nyilvános adat kategóriába tartozik-e az, milyen külföldi repülőutakon és mekkora összegért vett részt a miniszterelnök, az adatvédelmi hatóság elnöke azt mondta: attól függ, hogy milyen úton vett részt. "A hivatalos útjaira ez igaz, a hivatalos utak költsége közérdekű adat. Sőt, ha van összesítés arról, hogy az adott útnak van-e repülőtéri illetéke, vagy mondjuk mennyi kerozin fogyott átlagosan, akkor ezek ugyancsak a közérdekű adatok körébe tartoznak."