Videóra vették, ahogy fenyegetőzött egy víziközmű-társulat vezetője

2019.03.13. 10:19

Jogerős bírósági ítélet szerint az Üllői Sportliget Lakópark Víziközmű-társulat nem az arra kötelezettektől akarta behajtani az 1,3 millió forintos társulati hozzájárulás díját, illetve a beszedett pénzekből nem csak a víz- és csatornahálózatot kiépítését akarta finanszírozni, hanem a teljes közművesítést és az útépítést is. Amikor ezt az egyik érintett lakó kifogásolta, durván megfenyegették - írta meg az Átlátszó. A lap olvasója rejtett kamerával rögzítette a történteket.

Így fenyegetőzött egy víziközmű-társulat vezetője, amikor számon kérték rajta a törvényes működést from atlatszo.hu on Vimeo.

A szövevényes sztoriról az Átlátszó részletesen írtA történet még a kétezres évek közepére nyúlik vissza, amikor Üllő önkormányzata úgy döntött, hogy egy új, szokatlan konstrukcióban építteti meg sportcsarnokát. Kiválasztott egy céget, a Simex Bau Kft-t, amellyel egy bartermegállapodást kötött. Ennek lényege, hogy az önkormányzat ingatlanokat adott oda a cégnek, cserébe a Simex Bau vállalta, hogy felhúzza a csarnokot és egy focipályát. Volt miből, ugyanis az önkormányzattól kapott területeket felparcellázta, rendezési tervet készíttetett hozzájuk, belefogott a közművesítésbe, eközben pedig eladogatta. Bár a közművesítés is benne volt az alkuban, a terület nagy részén azóta sincs aszfalt, és a vízelvezetés sem megoldott. Amikor a Simex Bau eladta az ingatlanokat, a vevőket úgy tájékoztatta, hogy 1,3 millió forintért 2017 végéig teljesen meg lesz oldva a közművesítés, csakhogy ez azóta sem történt meg. Az új vevők - ők voltak többségben - pedig azt sem tudták, hogy a vételáron felül pluszban kell fizetniük. Őket ugyanis még az önkormányzatnál is úgy tájékoztatták, hogy az ingatlanok per-és tehermentesek. 

Az egész beruházás már az elejétől bűzlött. Az önkormányzatnak és a Simex Bau Kft. két külön szereplő a történetben, nem is feltétlen ugyanaz az érdekük, a kezdetektől mégis ugyanaz az ember látta el a jogi képviseletüket. Már megépült a sportcsarnok és a focipálya, amikor a telkek közművesítésére hitelt vett volna fel az építő cég, de erre a bank nem adott pénzt. Ekkor létrehoztak egy vízi társulatot, az önkormányzat készfizető kezességet vállalt, így a társulat bankhitelhez tudott jutni. De a társulat és a Simex-Bau lényegében ugyanazokból az emberekből állt, a társulatot a cég ügyvezetője igazgatta.

A 2008-as gazdasági válság után a Simex csőbe jutott, a nagy ígéretek csak részben valósultak meg, miközben minden egyes ingatlantulajdonostól követelték az 1,3 millió forintot. Az önkormányzat, amely a helyzetet előidézte azzal, hogy ilyen előnytelen bartert kötött, széttárta a kezét, mondván, nem az ő saruk az, ami történt. Pedig a társulatba az önkormányzat is delegált egy pénzügyi szakembert, aki azonban vagy nem tudta, vagy nem akarta kontrollálni a folyamatokat. 

Amikor a lakóparkban élők egyike, Fricsovszky-Tóth Péter utánajárt, hogy mégis milyen gazdálkodást folytatott az elmúlt években a társulat, és mi alapján követelik az ingatlantulajdonosokon az 1,3 millió forintot, falakba ütközött. Végül arra jutott, hogy megpályázza a társulat intézőbizottságának elnöki posztját. 

2015-ben Fricsovszkyt a polgármester, Kissné Szabó Katalin egy esti időpontban behívatta az önkormányzatba egy megbeszélésre. A szokatlan, ügyfélfogadási időn kívülre szervezett beszélgetésen a polgármester nem volt jelen. Ellenben megjelent az Üllői Sportliget Lakópark Víziközmű Társulat ügyvezető igazgatója, Szabó Zsolt, aki egyben önkormányzati képviselő is. Rajta kívül jelen volt a társulat ügyvédje, aki egyébként az önkormányzatot is képviseli a társulat tagjaival szemben.  

A beszélgetést Fricsovszky titokban rögzítette. Ebből kiderül, hogy Szabóék lényegében megfenyegetik őt, hogy semmiképpen se akarja megszerezni a társulat intézőbizottságának elnöki posztját és ne akarja elintézni, hogy kevesebbet kelljen fizetnie, mert akkor "neki és a családjának is vége".

A történtek miatt Fricsovszky-Tóth feljelentést tett zsarolás miatt.

Az Átlátszó megkeresést küldött a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak, hogy kiderüljön, hol tart a nyomozás, de egyelőre nem válaszoltak. Kíváncsiak voltak arra is, hogy a víziközmű-társulat ügyvezetője, Szabó Zsolt a fenyegetést mivel magyarázza. Telefonon elérték és azt ígérte, felel a kérdéseikre, de eddig tőle sem érkezett reakció. Érdekelt az Átlátszót a polgármester álláspontja is, de a neki küldött levelük is megválaszolatlan maradt.

A víziközmű-társulat működése egyébként a továbbiakban sem volt sikeres, és 2017. március 14-én megkezdődött a végelszámolása. A lakók által jogtalannak tartott érdekeltségi hozzájárulás miatt perek indultak, amelyekben a bíróság kimondta, hogy mivel a felperesek az első tulajdonostól, a Simex Bau Kft-től vették meg az ingatlanukat, a víziközmű társulatnak azzal szemben kellett volna érvényesítenie a fizetési kötelezettséget.

Csakhogy a Simex-Bau Kft. 2009 decemberében felszámolás alá került, majd 2015-ben meg is szűnt. 2011. június 30. és 2013. március 30-a között a társaság szerepelt a 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező – nem magánszemély – adózók listáján, továbbá 2010 végén a cégnél 254,2 millió forintos adóhiányt állapítottak meg, amivel felkerült a jelentős összegű adóhiánnyal érintett adózók listájára is - írja a lap.