Presser Gábor Erzsébetváros díszpolgára lett

2019.03.14. 11:01 Módosítva: 2019.03.14. 13:12

Március 13-án adták át az Erzsébetváros Díszpolgára című kitüntetést, amit idén Presser Gábor Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző érdemes művész vehetett át Vattamány Zsolttól, Erzsébetváros polgármesterétől - közölte az önkormányzat. 

Az Erzsébetváros Díszpolgára cím erkölcsi elismerés a közösség egy kiváló tagjának, amivel Erzsébetváros tiszteletét és megbecsülését fejezi ki a cím viselője iránt, kiemelkedő munkásságának elismeréseként. Presser Gábor Erzsébetvárosban született 1948-ban, a Dob utca 46/b. szám alatt, a "Seress Rezső" házban, ahol is a két híres zenész élete keresztezte egymást. Négyévesen kezdett el zongorázni, Antal Imre zongoraművész is elismerte tehetségét és megjósolta, hogy nagy művész lesz belőle. A Kertész utcában végezte az általános iskolát, majd ezt követően zeneművészeti szakközépiskolába járt, mellette a Kapás utcai tánciskolában zongorázott. Tizenéves korában kezdett el foglalkozni a zeneszerzéssel is.

„Presser Gábor művész úr a magyar könnyűzene kiemelkedő és meghatározó alakja. Művein, dalain generációk nőttek fel. Ikonikus alakja példakép a felnövekvő generáció számára, a díszpolgári cím adományozásával példátlan életpályája előtt kívánunk tisztelegni”- mondta Vattamány Zsolt, a VII. kerület polgármestere.

A posztumusz díszpolgári címet 2019-ben Honthy Hanna Kossuth-díjas színművésznő, operettprimadonna, a Pro Urbe Erzsébetváros díjakat Szirtes Tamás, Kossuth-díjas, Jászai Mari-díjas színházi rendező, színigazgató, Dr. Sándor Anna, a kerületi Spinoza színház igazgatónője és Gayer Ferenc zenész, a Budapest Ragtime Band vezetője kapták. A posztumusz Pro Urbe Erzsébetváros díjat a 2014 októberében elhunyt kiváló színházigazgatónak, Dobay Dezsőnek adományozta Erzsébetváros. Pogány Judit művésznőt pedig, értékteremtő művészeti tevékenysége és kimagasló alkotómunkája elismeréseként Pro Artis Erzsébetváros díjban részesítették.