Beáta, Izolda, Lea
0 °C
17 °C

Kétmilliót próbált egy lábtörlő alá rejteni az unokázós csaló

2019.03.17. 09:29

A Budapesti Rendőr-főkapitányság „unokázós” csalók elfogására létrehozott nyomozócsoportja fogta el azt a két férfit, akik 2 millió forintot csaltak ki egy idős asszonytól, írja a rendőrség.

Ismeretlen elkövető 2019. március 14-én délután felhívott egy 80 éves asszonyt, és magát a fiának kiadva közölte, hogy pénzre van szüksége, mert balesetet okozott és megfenyegették, ha nem fizet, akkor nagyon megbánja. Az idős asszony elhitte, hogy a fiával beszélt és 2 millió forintot egy borítékba tett, majd a taxival érkező 32 éves budapesti Sz. Józsefnek azt átadta.

A férfi ezután a megszerzett pénzt elvitte egy Budapest III., Füst Milán utcai társasházba, ahol a rendőrök el akarták fogni. A férfi megpróbált elmenekülni és a pénzzel teli borítékot egy lábtörlő alá rejteni.

A nyomozók azonban a 32 éves férfit elfogták, aki a helyszínen elmondta, hogy a pénzt egy barátjának, egy 17 éves fiúnak akarta átadni, aki ebben a házban lakik. Ezt követően a nyomozócsoport tagjai a házban lakó 17 éves fiút is elfogták és mindkét elkövetőt csalás bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A rendőrök kihallgatásukat követően a 32 éves férfit és a 17 éves fiút is őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.